„Reméltem, szépen csöndben elfelejtenek” – Lázok János visszavonult

– Hónapok óta eltűnt a szemek elől. Mi van önnel?
– Reméltem, hogy még jó ideig nem teszik fel nekem ezt a kérdést – felelte Lázok János, miután az egyik budapesti kávézóban faggattuk.

– Merthogy?
– Úgy döntöttem, abbahagyom.

– Tessék?
– Igen, ezt még nekem is furcsa kimondanom. Nem akartam nagydobra verni. Reméltem, szépen csöndben elfelejtenek, és senkinek sem tűnik fel, hogy hiányzik a nevem az NB I-ből.

– Miért döntött harminchárom évesen a befejezés mellett?
– Miután eljöttem Újpestről, voltak megkereséseim, de egyik sem olyan helyről érkezett, amilyenre vágytam. Valamennyi a másodosztályból jött. Elismerem, csalódott voltam, hogy az élvonalból nem keresnek. Persze tudom, nem volt egyszerű a helyzetem, mert miután eljöttem Újpestről, a nyári átigazolási időszak közben ismét meg kellett műteni a térdemet.

– Ehhez képest a világhálós oldala azt írja, hogy még mindig az Újpest labdarúgója.
– Pedig már régen nem vagyok az. Még most is fáj erről beszélni. Újpesten sajnos a legrosszabbkor sérültem meg, előbb gerincsérvvel műtöttek, majd kifordult a bokám. Örömmel maradtam volna, a tulajdonos azonban nem akart szerintem egy olyan játékost tovább fizetni, aki az utóbbi időben sok gonddal küszködött.

– Honnan keresték meg?
– Mint mondtam, csak a másodosztályból. Néhány klubbal közel álltam a megegyezéshez, végül azonban leültem a családommal, és közöltem velük: kész, ennyi volt. A Kisvárda korrekt ajánlatot tett elém, ám nem akartam Budapestről távol költözni. Rengeteg álmatlan éjszakám volt, őrlődtem, hogy menjek, ne menjek. Vártam, ám a téli átigazolási időszakban is csak a másodosztályból kerestek. Olyan helyre nem akartam menni, ahol csak úgy elvagyok, s a hónap végén megkapom a fizetésem. Aki ismer, tudja, nem ilyennek neveltek. Inkább – mondtam magamban –, ha már csak erre vagyok jó, akkor kész. Mindenkinek eljön egyszer ez a pillanat. Nekem a kelleténél talán két-három évvel hamarabb jött el.

– Pályája során hol érezte magát a legjobban?
– A Vasasnál. Akkoriban nagyon jó csapatunk volt, télen a harmadik helyen álltunk a tabellán, csakhogy éppen akkor szállt ki Jámbor János a klub mögül. Sok helyen megfordultam, Békéscsabán lettem élvonalbeli játékos, az MTK-nál és Pakson is nagyon szerettem játszani, sőt rövid ideig a német Duisburgban is kipróbálhattam magam. Büszke vagyok arra, amit elértem. Lehetett volna sokkal jelentősebb pályafutásom is, de nem véletlen, hogy csak ennyire futotta. Egy apró kelet-magyarországi településről, Elekről indultam el, senki sem ismerte a nevemet.

– Ha egy edzőt kellene kiemelnie, ki lenne az?
– Nem kérdés, hogy Mészöly Géza! Ő volt az egyetlen, aki vakon megbízott bennem, és talán még Garami Józsi bácsi volt az, aki kedvelt. Mészöly Gézával nagyon szívesen együtt dolgoztam volna még, ha ő hívott volna, hogy segítsek, azonnal ugrok, akár ingyen is.

– Mivel foglalkozik, hogyan tovább?
– Van egy cégem, ingatlanokkal foglalkozom. Ettől függetlenül nem akarok végleg elszakadni a futballtól. Sosem felejtem el a szurkolókat, a vezetőket, az orvosokat, a játékostársakat. Húsz év az életemből mégiscsak nagy idő. Már most nagyon hiányzik a futball.