A Fradi őket nézte meg Bulgáriában és Szerbiában

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2018.05.16. 12:01
null
Az átigazoási pic nyári nyitásához közeledve Thomas Dollnak már vannak kiszemeltjei (Fotó: NS-archív)
Az elmúlt napokban több külföldi forrásban is Fradi-játékosok lehetséges szerződtetéséről, illetve az FTC-hez kötődő piaci hírekről olvashattunk – következzen ezekből egy kis gyűjtés, amelyből az is kiderül, kiket figyel a zöld-fehérek vezetőedzője, Thomas Doll.

 

Kedden bolgár források számoltak be arról, hogy a Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll a Levszki Szófia–CSZKA Szófia (2–3) derbin járt. Arról nem szóltak a hírek, hogy pontosan kikre volt kíváncsi, a helyi sajtó inkább Thomas Dollról írt bővebben. A topsport.bg például még azt sem felejtette el megemlíteni a német szakemberrel kapcsolatban, hogy korábbi felesége, Biljana mostanság éppen a bolgár válogatott Valeri Bozsinovval alkot egy párt.

Gefersont a bolgár CSZKA-ból nézték ki
Gefersont a bolgár CSZKA-ból nézték ki

A Nemzeti Sport Online ugyanakkor megtudta, hogy a Fradi vezetőedzője elsősorban a CSZKA balhátvédjét, a brazil Gefersont figyelte. A 24 éves játékos januárban került Szófiába a brazil Internacionaltól, a bolgár élvonalban 13 mérkőzésen szerepelt, a keddi, szófiai derbin kezdő volt, a 74. percben lecserélték.

Ezzel összefügghet, hogy az ugyancsak brazil Marquinhos Pedroso a nyáron távozhat a Ferencvárostól. A goal.com francia nyelvű kiadása a napokban az élvonalbeli Angers érdeklődéséről számolt be, de az olasz SPAL-t és a portugál Rio Avét is emlegetik vele kapcsolatban. Pedroso tavaly amúgy is csak kölcsönbe érkezett a Fradihoz a Figueirensétől, és miután az utóbbi fordulókban kiszorult a kezdőcsapatból, nem lenne meglepő a távozása.

Ugyanakkor információink szerint vasárnap is játékosnézőben jártak a Ferencváros képviselői, méghozzá a szerb bajnokságot már megnyerő Crvena zvezda újvidéki vendégjátékát tekintették meg (Vojvodina–Crvena zvezda 1–2). Úgy tudjuk, a belgrádiak egyik belső védőjére voltak kíváncsiak, jó eséllyel a 25 éves ghánai Abraham Frimpongra.

Kérdés, hogy ha belső védő érkezne a nyáron, akkor ki szorulhatna ki a csapatból a legtöbb mérkőzésen kezdő Otigba Kenneth, Miha Blazic párosból. Utóbbival kapcsolatos, hogy a múlt héten, a Fradi nyilvános sajtóeseményén német újságírók kérdezték arról, szívesen játszana-e Hamburgban, mire elmondta, hogy kisebb álma válna valóra, ha ilyen szintű csapatban futballozhatna Németországban. Thomas Doll elmondta, Blazic a képességei alapján a Bundesligában is helyt tudna állni. Ezt követően, kedd este már arról írt a sport1.de, hogy a HSV a szlovén védővel erősítene…

Romániában a CSMS Iasi vezetőedzője, Flavius Stoican nyilatkozott a nyári kiszemeltjeikről, köztük az egy évvel ezelőtt a román klubtól a Fradiba szerződő, de elhúzódó sérülése miatt kevés szerepet kapó Bőle Lukácsról, aki tavasszal eddig csak egy tétmeccsen szerepelt, éppen múlt héten, a Vasas ellen állt be öt percre csereként.

„Bőle stílusa nagyon tetszik, már amikor ideérkeztem, érdeklődtem iránta. Amikor ellene játszottam a korábbi csapataimmal, a Iaşi játékát elemezve őt tartottam a legveszélyesebb külföldi játékosnak” – idézi Stoicant a Ferencváros játékosáról a prosport.ro.

Az FTC az átigazolási hírekre, pletykákra nem reagál, így a klubot nem tudjuk megkérdezni a fenti információkról, sajtóhírekről. Ugyanakkor valószínűsíthető, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén nyáron is nagy mozgás várható az Üllői úton, sokkal több változás lehet a keretben, mint volt januárban. Az erősítési terveket befolyásolhatja, hogy a Ferencváros a hátralévő három fordulóban vissza tudja-e előzni az NB I-ben a listavezető Videotont, és bajnokként fejezi-e be a szezont.

HARC AZ ARANYÉREMÉRT – AZ ELSŐ KÉT HELYEZETT HÁTRALÉVŐ MECCSEI
FORDULÓ VIDEOTON FC
FERENCVÁROS
31. Vasas (i) Bp. Honvéd (i)
32. Bp. Honvéd (o) DVTK (o)
33. DVTK (i) Balmazújváros (i)
NB I, 2017–2018, 31. FORDULÓ
MÁJUS 19., SZOMBAT
HELYSZÍN
17.00: Vasas FC–Videoton FC (Tv: M4 Sport)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion
17.00: Puskás Akadémia–Mezőkövesd Felcsút,Pancho Aréna
17.00: Balmazújváros–Debreceni VSC Balmazújváros, Városi Stadion
17.00: Diósgyőri VTK–Paksi FC
Miskolc, Diósgyőr, DVTK Stadion
17.00: Haladás–Újpest FC
Szombathely,Haladás Stadion
19.30: Budapest Honvéd–Ferencváros (Tv: M4 Sport) Budapest, Bozsik József Stadion
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK

 

Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
20 órája

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
23 órája

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
Tegnap, 11:57

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21

Férfi vízi ob I: a Honvéd ellen is győzött a Ferencváros

Vízilabda
2025.03.01. 20:29
Ezek is érdekelhetik