Marko Nikolics: Elképesztő, hogy a magyar futball mennyit fejlődik

– Tudja, mi történt azokkal a szakemberekkel – név szerint Mezey Györggyel és Joan Carrillóval –, akik korábban a Videotont bajnoki címig vezették?
– Hallottam, hogy a siker elérése után egyiküknek sem volt maradása a klubnál, de remélem, én nem követem a példájukat – mondta Marko Nikolics, a székesfehérváriak vezetőedzője. – Nem áll szándékomban távozni, és remélem, a vezetők is úgy látják, hogy érdemes folytatnom a munkát. Tavaly nyáron két évre szóló szerződést írtam alá, ráadásul beszéltünk már arról, hogy meghosszabbítjuk a megállapodást – csupán egy-két apró részletet kell még tisztáznunk. Az elmúlt hetekben több, az esetleges távozásomat firtató hír is napvilágot látott, de akik ezt terjesztették, zavart akartak kelteni a csapatunk körül. Egy másodpercig sem gondoltam arra, hogy elmenjek a Viditől.

– Egy éve, amikor megtartotta az első magyarországi sajtótájékoztatóját, kijelentette, győzni jött. Ennyire biztos volt a dolgában?
– Szentül hittem abban, hogy bajnokok lehetünk. Az elmúlt négy-öt esztendőben megadatott nekem, hogy ambiciózus kluboknál dolgozhassak. Az ezzel járó teher elviselése egyiknél sem okozott gondot. Bármihez fogok, abból a legjobbat akarom kihozni. Vallom, ha egy edző nem bízik vakon a sikerben, egyúttal a csapatában, nem várhatja el a játékosaitól, hogy mindent megtegyenek érte. Ahogyan a stábom többi tagja, én sem számítok öregnek a magam harmincnyolc évével, de tizenhét esztendeje edzősködöm, tíz éve felnőttcsapatokat irányítok, vagyis van már annyi rutinom, hogy meg tudjam ítélni, miből sülhet ki valami jó, miből nem. Amikor megkerestek Székesfehérvárról, és vázolták a terveket, gyorsan tudatosult bennem, ennek a projektnek a részesévé akarok válni A Partizant hagytam ott a Videoton kedvéért, amellyel bajnoki címet és Szerb Kupa-győzelmet ünnepelhettem, de ma már azt mondom, remek döntést hoztam. Büszke vagyok arra, hogy mindjárt az első itteni évemben aranyérmesek lettünk, azt ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni, hogy bár mindenki hozzátette a magáét, a legnagyobb érdem a játékosoké. Az én szememben ők a hősök. De ahogyan azt az elmúlt napokban többször is mondtam, remélem, ez nem valaminek a vége, épp ellenkezőleg, valaminek a kezdete.

– Hol lehet a vége?
– A határ a csillagos ég! A következő idényben szeretnénk megvédeni a bajnoki címünket, a Magyar Kupát is meg akarjuk nyerni, és persze jó lenne az európai porondon is maradandót alkotni. Már van egy stabil alap, amelyre építhetünk, hamarosan hazaköltözhetünk, és ha két-három poszton megerősítjük a keretet, minden téren rendben leszünk.

– Az elmúlt idénynek melyik volt a legnehezebb pillanata?
– Minden szezonnak vannak jó és kevésbé jó pillanatai, azt már megtanultam, hogy egyiket sem szabad misztifikálni. Történjék bármi, higgadtnak kell maradni. Persze az edző is örülhet vagy éppen kesereghet, arra azonban ügyelnie kell, hogy az érzelmei ne befolyásolják. Most, hogy befejeződött a bajnokság, a rosszat el is felejtettem, kizárólag a jóra emlékszem. Például arra, hogy a téli felkészülés során valódi csapattá érett a Videoton, és a tavasszal ez meg is látszódott a pályán.

– Asmir Suljiccsal és Ezekiel Hentyvel az élen öt futballistának mutatott ajtót a téli szünetben. Nem volt ez kockázatos lépés?
– Olyan döntést hoztam, amelynek a helyességében maximálisan hittem. Egyebek mellett azért, mert már korábban is cselekedtem hasonlóképp, és akkor is igazam lett. Száz százalékig biztos voltam abban, hogy a változásoknak hála jobbak leszünk. A második spanyolországi edzőtáborban már láthatóak voltak ennek az előjelei, amit a felkészülési meccseken nyújtottunk, megnyugvással töltött el. A későbbiek folyamán pedig nemcsak az vált egyértelművé, hogy jó játékosok alkotják a csapatot, hanem az is, hogy jó emberek. Könnyű volt velük dolgozni.

– A Ferencváros elleni döntetlen után is? Hiszen négy fordulóval a zárás előtt még a zöld-fehérek álltak az élen.
– Emlékezzünk vissza arra, mit mondtam a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. Kizártnak tartottam, hogy mindkét csapat megnyeri a hátralevő négy bajnokiját. Nem tévedtem, egyik sem szerzett tizenkét pontot, jóllehet, mi csak az utolsó fordulóban vesztettünk hármat, de addigra már eldőlt a bajnoki cím sorsa. A Fradi elleni meccs után hiába voltunk egypontos hátrányban, nem változtattunk semmin, sőt még a kispestiek elleni, sorsdöntőnek bizonyuló találkozó előtti napokban is mindent ugyanúgy csináltunk, ahogy addig. Az eredmények megint csak minket igazoltak: a Haladást, a Vasast és a Honvédot úgy győztük le, hogy a három meccset nyolc nullás gólkülönbséggel zártuk. Amikor leginkább kellett, akkor voltunk a legerősebbek, megérdemeltük, hogy mi legyünk az elsők.

– A Ferencvárosnál mintha másképp vélekednének erről...
– Tisztelem az FTC-t, dicső hagyománnyal büszkélkedő klub, számos remek labdarúgót tudhat a mostani keretében is, de az, hogy mivel volt vagy van problémája, nem tartozik ránk. Bárki bármit mondhat, a sportban egyvalami számít a végén: a végeredmény. Márpedig az arról árulkodik, hogy ebben a bajnokságban nem volt jobb csapat a Vidinél. Ezért is indulhatunk mi a Bajnokok Ligájában.

– És ezért is emelhetett ön magasba görögtüzet a fehérvári fieszta során... Nem tart attól, hogy rövidesen megkapja a pirotechnikai eszköz használatáért járó több százezer forintos büntetést?
– Tudomásom szerint engedéllyel gyújtottam be a fáklyát, így hát remélem, nem kell fizetnem. Először volt kezemben görögtűz: amikor van mit ünnepelni, akkor ünnepeljünk! Felemelő volt hallani, hogy a szurkolók a nevemet skandálták, de tisztában vagyok azzal, hogy ez elsősorban a bajnoki címünknek szólt. Ha elmaradnak az eredmények, aligha éltetnek majd – edzőként arra is fel vagyok készülve.

– Arra is, hogy ilyen rövid a nyári szünet?
– Látja, ez nagy probléma. Hosszasan sorolhatnám, mennyi pozitívumot tapasztaltam az ittlétem során, elképesztő, hogy Magyarország és a magyar futball milyen fejlődésen megy keresztül. Ami a focit illeti: néhány évvel ezelőtt gyakorlatilag halott volt, de az elmúlt esztendőkben történt változásoknak hála életre kelt. Egyre-másra épülnek a stadionok, a bajnokság izgalmas, a drukkerek mindenüket odaadnák a csapatukért, és még azt is hozzáfűzhetem, hogy a sajtó is korrekt. Már csak egy kis minőség hiányzik. A nemzetközi porondon ezért nem lehet egyelőre csodát várni, ám egy-egy apró lépéssel mindig előrébb lehet jutni. Nem titok, a fehérvári elképzelések szerint a Videotonnak két év múlva kell készen állnia arra, hogy csoportkörbe kerüljön. Na, messzire elkanyarodtam a rövid szünettől... Ha van valami, ami nem tetszik, az éppen az, hogy a játékosoknak alig jut idejük a pihenésre. A csapat tagjai június harmadikán még együtt voltak a díjátadón, június tizennegyedikén pedig már orvosi vizsgálaton van jelenésük. S akkor még nem szóltam arról, hogy több futballistánkra a válogatottban is számítanak. Aki összeállította a versenynaptárt, sajnos hibát követett el. Mi viszont törhetjük a fejünket, hogy mikorra hozzuk csúcsformába a csapatot, a BL-selejtezőkre vagy a bajnokságra. De megoldjuk ezt is.

– Még annyit áruljon el, kik alkották azt a húsz-huszonöt fős csoportot, akik a Honvéd-meccs lefújása után önt ünnepelték?
– A szerb cimboráim. Ahova megyek, követnek, a legfontosabb mérkőzésekre mindig eljönnek. Igaz barátaim, nem csak akkor vannak mellettem, ha nyerünk. Vannak olyan emberek is, akik csak a siker idején keresik a társaságom, de hogy őszinte legyek, ezzel sincs baj. Amióta megnyertük a bajnokságot, sokszor állítottak meg, hogy egy közös fényképet vagy aláírást kérjenek, örömmel tettem eleget az óhajuknak. Lassan persze ez az időszak is lecseng, jó lesz újra a futballra összpontosítani. Az az én világom, abban érzem magam a legjobban. Továbbra is két lábbal járok a földön, tudom, ki vagyok, tudom, honnan indultam. És azt is tudom, hova szeretnék eljutni.