Hernádi Zsolt: A kalandok elején járunk

„Nagyon szigorú és takarékos, már-már spúr vezető vagyok. Nagy elvárásokat fogalmazok meg, és a kifizetéseket is mindig szigorúan teljesítményhez kötöm.”

– Mi járt a fejében, amikor Danko Lazovics kihagyta a tizenegyest?
– Érdekes, akkor lettem biztos abban, hogy továbbmegyünk. Mert ha bemegy, akkor a svédek elképesztő nyomás alá helyeztek volna bennünket, és a vezetés talán kényelmessé tette volna a Vidit. Az pedig mindig megbosszulja magát. Így viszont nem lehetett kiengedni, és egészen az utolsó percig lehetett érezni a maximális koncentrációt. Meg is lett az eredménye. És azt is látni kellett, hogy a kényszerszünetben, amikor leszakadt a háló, milyen inspiráló volt az edző Marko Nikolics és a csapatkapitány Juhász Roland Dankóval és a többi játékossal szemben is. Jó és megnyugtató volt látni: kimagasló vezetői vannak a Mol Vidinek.

– A Dudelange elleni meccs utolsó pillanataiban gondolta volna, hogy ilyen messzire vezet az út?
– Tíz év szisztematikus munkája áll a Vidi-sztori mögött. Biztos voltam benne, hogy előbb vagy utóbb áttörünk. De kétségtelen, hogy a frászt hozták rám a fiúk. Azt a tíz percet jó lenne elfelejteni… Ahogy annak idején a Gent elleni első tíz percet.

– A Mol a kívülállók számára az első nemzetközi meccsek idején jelent meg hangsúlyosan a klub szponzoraként, hiszen felkerült a mezre első számú támogatóként. Elárulható, hogy 2010 óta körülbelül milyen nagyságrendben támogatják a csapatot?

– Szponzorációs költéseink nem nyilvánosak, de annyit elmondhatok, hogy oroszlánrészt vállalunk a klub anyagi támogatásában. Az elmúlt tíz évben sok százmillió forintot fordítottunk a Vidire. Aki ismer engem, tudja, hogy nálam nincs „ingyen ebéd”, legfeljebb, ha kimondottan jótékonyságról van szó. De a profi labdarúgás nem karitatív tevékenység. Ott a pénz igen is fontos szerepet játszik. Nagyon szigorú és takarékos, már-már spúr vezető vagyok. Nagy elvárásokat fogalmazok meg, és a kifizetéseket is mindig szigorúan teljesítményhez kötöm. Nincs ez másképp a Vidivel sem.

– De miért éppen a Vidi főszponzorai? Ha nem tévedek, különleges kötődése nincs a városhoz a vállalatnak.
– 2008-ban azért álltunk be óvatosan a Vidi mögé, mert azt láttuk, hogy az új klubvezetőség tiszta vizet akar önteni a pohárba. Ezer sebből vérzett akkor a hazai foci, és világos volt, hogy üzleti gondolkodású klubok nélkül nem lehet előrejutni. A Garancsi István-féle vezetőség nemzetközi viszonyok között is értelmezhető, üzleti mentalitású és professzionális csapatot akart létrehozni. Ezt a küldetést támogatandónak értékeltük, egyrészt mert a Mol is ilyen, másrészt meg úgy gondoltuk, hogy ez a magyar labdarúgás egészének megújításához is hozzájárulhat. Ehhez István volt a garancia, őt jól ismertem már vagy tizenöt éve. Tudom, hogy milyen mentalitású, értékvezérelt ember. Hamar rájöttünk azonban, hogy nagyobb változást elérni a magyar labdarúgásban csak úgy lehet, ha a teljes struktúrában alapvető változások mennek végbe. Mert egy fecske a fociban sem csinál nyarat. Hála Istennek, nem kellett erre sokat várni, az MLSZ-ben földrengésszerű változások következtek be, a korábbinál professzionálisabb és célirányosabb vezetés mellett. Mert nekem ez az egész azért alapvetően a magyar labdarúgásról szól, ami jó klubok nélkül sosem fogja elérni az elvárt szintet. Ha a Mol-ban sikerült, miért ne sikerülne a sportban is? Persze az elmúlt tíz évben több kapoccsal is kötődünk már a városhoz, például a foci mellett támogatjuk a legjobb hazai jégkorongcsapatot, az Fehérvár AV 19-et is. Kicsit fehérváriak lettünk mi is.

„Ahogy egy rockénekes mondta: a győztesek azok, akik ha el is esnek, felállnak. Levonják a következtetést, és mennek tovább a kijelölt úton.”

– Melyek a legszebb emlékei az elmúlt évtizedből a főtámogató elnök-vezérigazgatójaként, és vannak-e emlékezetes csalódások?
– Hogyne lettek volna csalódások: minden elvesztett meccs az! De mi hosszú távra tervezünk, a végső célt tekintjük, és nem inogunk meg egy-egy rossz szerepléskor. Mert ahogy egy rockénekes mondta: a győztesek azok, akik ha el is esnek, felállnak. Levonják a következtetést, és mennek tovább a kijelölt úton. Nincs ez másképp a gazdasági életben sem. Mert azért összességében sikerről kell beszélnünk: az elmúlt tíz évben háromszor volt bajnok a Vidi, ötször második. És biztos mindenki jó szívvel emlékezik vissza a Paulo Sousa-féle Európa-liga-menetelésre. Nagyon remélem, hogy a mostani európai szereplés is legalább ilyen emlékezetes lesz, és aki szereti és drukkol a magyar focinak határon innen és túl, annak szíve együtt dobban a miénkkel, mert végül is a Mol Vidi sikere az ország focijának a sikere is.

– Ahhoz képest, hogy még két hónapja sincs, hogy Garancsi István bejelentette, a Videoton FC új neve a Mol Vidi FC lesz, máris története egyik legnagyobb sikerének küszöbére ért a klub. Igazán jó ütemben lettek névadók, nem gondolja?
– Könnyű lenne most azzal dicsekedni, hogy lám, csak fel kellett venni a Mol nevet, és máris jönnek a sikerek… De persze nagyon örülök, hogy így alakult, még úgy is, hogy egyértelmű, a sikert a csapat érte el, és ahogy mondtam, tíz év munkája van benne. Persze büszke vagyok, hogy támogatók lehetünk, de még büszkébb vagyok az elmúlt tíz év alatt megtett útra. Csak azt sajnálom, hogy Kovács Feri bácsi ezt nem élhette meg. A bajnokságnak még együtt örültünk. És ha egy kicsit távolabbról nézem, az is büszkeséggel tölt el, hogy a tavalyi bajnok Vidi mellett névadó támogatói vagyunk a bajnok Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatnak, a szintén aranyérmes szolnoki kosarasoknak és az ezüstérmes szolnoki vízilabdacsapatnak. Az általunk támogatott dunaszerdahelyi DAC is fennállásának egyik legjobb eredményét érte el. Odaálltunk tehát a hazai csapatsportok mellé. Az üzleti életben fájdalmasan megtanultuk, hogy csak a kemény és elkötelezett munka térül meg. Jó látni, hogy a hazai sportban is gyökeret ver ez a gondolkodás.

– 2007 decembere óta, amikor Garancsi István megvásárolta az adósságokkal küzdő futballklubot, sikerült a Vidinek megnyernie az első, történelmi magyar bajnoki címét, majd további két aranyat, s közben hat évvel ezelőtt az El-csoportkörbe is bejutott a csapat. Azóta azonban nem sikerült az újabb bravúr. Bár tavaly közel álltak hozzá, a csoportkörös szereplésre mostanáig kellett várniuk. Hogy látja, az újabb főtáblára kerüléshez nem kell majd megint hat esztendő? S ha nem, miért nem?
– Nagyon sokat kell dolgozni azon, hogy a nemzetközi focisikereink ne felvillanások legyenek, hanem kiszámíthatóan, menetrendszerűen jöjjenek. A sikerek adják a reményt és az erőt a hétköznapokhoz. A magyar labdarúgás megváltoztatásához stabilitás, kiszámíthatóság és persze sok év kell. Szerencsésnek tartom, hogy az előbbiek már megvannak. Öles lépteket tett az MLSZ vezetősége is, hogy rendszerszerű legyen a javulás. Jó látni azt is, hogy jelentősen fejlődött az infrastruktúra, ami nélkül szerintem nem képzelhető el színvonalas foci. Helyesnek tartom azt is, hogy a kormányzat beleállt, és nemzeti ügyet csinált a labdarúgásból. Újra fontos a foci, komolyan veszi mindenki. Nagy utat jártunk be, a hibákat korrigáltuk, tanultunk belőlük. Optimista vagyok.

„A Mol húsz évvel ezelőtt egy fontos magyar vállalat volt. Mára Közép-Európa egyik legnagyobb cégcsoportjává vált. Harmincezer dolgozónk van a világ negyven országában. Magyarként nemzetközi sikereket értünk el.”

– A másik „Mol-os” csapat, a Dunaszerdahely is kilépett az idén a nemzetközi porondra, a DAC megújuló stadionjának a neve Mol Aréna. Közben két és fél évvel ezelőtt az MLSZ-nek is támogatói lettek, miután a kezdetekkor a Bozsik-program egyik szponzorai voltak. Meddig küldetés és mikortól lehet megtérülő üzleti befektetés a futball támogatása a Mol-nak?
– Minden szponzorációnk üzleti alapú. Kőkeményen bevasaljuk az eredményeket, és minden évben meg is mérjük a munkánkat. Tőzsdén jegyzett cég vezetőjeként csak olyan üzletet támogathatok, amely végső soron a tulajdonosaink, a részvényesek javára válik, a részvényeik értékét növeli. Megtérülés nélkül nem csináljuk, de ha már csináljuk, akkor küldetésként fogjuk fel. A legtöbbet a labdarúgásba fektettük, mert ez a legnépszerűbb sportág itthon is és azokban az országokban is, ahol jelen vagyunk. Azt szeretnék, hogy a magyar futball nemzetközi sikereket érjen el. Hadd hozzak be egy üzleti hasonlatot. A Mol húsz évvel ezelőtt egy fontos magyar vállalat volt. Mára Közép-Európa egyik legnagyobb cégcsoportjává vált. Harmincezer dolgozónk van a világ negyven országában. Magyarként nemzetközi sikereket értünk el. Azt szeretnénk, ha újabb húsz év múlva ugyanazt tudnánk elmondani a magyar labdarúgásról is. Ezért támogatjuk az MLSZ-t, a DAC-ot és a Vidit is.

– Vannak-e további sportszponzorációs szerződéseik más országokban? Korábban a horvát válogatottnak is jelentős támogatói voltak.
– Jelentős sporttámogatók vagyunk mindenhol, ahol jelen vagyunk. Horvátországban támogatjuk a kosárlabdát, vízilabdát és kézilabdát. Szlovákiában a kézilabdát, a hokit. Támogatunk egészen kimagasló eredményeket elérő egyéni sportolókat, hogy csak néhányat említsek: Szilágyi Áron kardvívót, Stefan Svitko szlovák motorversenyzőt vagy Novák Eduárd romániai paralimpikont. A régió jelentős vállalataként nemcsak a magyar, de a horvát nemzeti válogatottat is támogattuk, és drukkoltunk neki a világbajnokságon. Piros-fehér kockás lett a szívünk, örültünk a csodaszép eredménynek.

– Azért Horvátországban nem ön vezeti a népszerűségi listát…
– A Mol-lal és a velem kapcsolatos viták nem Horvátországról szólnak. Néhány ember próbál éket verni a két ország közé – egyre kevesebb sikerrel és eredménnyel, hiszen eddig minden komolyabb jogi csatát megnyertünk. Horvátországot, a horvát embereket én szeretem, sok horvát dolgozik a közvetlen közelemben is. Jó szakembernek tartom őket. Ahogy a futballjukat is nagyon jónak tartom és nagyra értékelem.

– A fehérvári arénának is névadói lesznek?
– Nagyon várjuk már az új arénát. Folynak egyeztetések a névvásárlásról, de erről most többet nem mondhatok. Viszont azt is szeretném, ha újra telt házas meccsek lennének. És nemcsak Felcsúton, hanem majd a nagy fehérvári arénában is. Felemelő érzés elmenni egy DAC-meccsre a dunaszerdahelyi Mol Arénába. Nagyon jó lenne ugyanezt megtapasztalni egy Vidi-meccsen is. Ehhez persze az is kell, hogy szurkolás legyen, és ne vita arról, hogy mit vesz el a Mol a klubtól…

– Bizonyára az ultrák tiltakozására céloz az új név, a Mol Vidi FC miatt.
– Én úgy látom, hogy mi nem elveszünk, hanem adunk. A nevünket. A régió legnagyobb vállalatának, az ország motorjának a nevét adjuk a klub mellé. Ez egy érték, amire büszkének kell lenni. Hiányzik a szurkolás, hiányzik az igazi hangulat, de azt mindenkinek látnia kell, hogy a befektetett pénzért értéket kell kapnunk nekünk is. És mi mindannyian ugyanazért szurkolunk: a Vidi sikereiért. Nem szeretném, hogy lemorzsolódjanak azok, akik az elmúlt évtizedekben a klubot támogatták. Nemzetközi sikerek kapujában állunk. Kár lenne ebből kimaradni.

– Amióta a Vidit támogatják, a csapat vagy a vállalat lépett nagyobbat előre?
– A Mol a közép-európai energiaipar egyik zászlóshajója lett. Nagyot léptünk előre. Több mint kétezer töltőállomásunk van a régióban, naponta egymillió embert szolgálunk ki. Több közép-európai ország gazdaságának meghatározó szereplői vagyunk. Dolgozunk Pakisztánban, Norvégiában, Ománban is. Több, mint harminc nemzetet képvisel a Mol harmincezer fős csapata. Húsz kemény év alatt sikerült ezt elérni. Sok harcot kellett megvívnunk azért, hogy meg tudjuk őrizni függetlenségünket. Fájdalmas volt, sok sebet kaptunk, de végül mi maradtunk állva, és ellenfeleinknek az emléke is elhomályosult már. A Vidivel még a kalandok elején járunk, de biztos vagyok abban, hogy az úton együtt megyünk végig: sikerre vagyunk teremtve.