Vidi: még két válogatott meghívó, egy a Nemzetek Ligájára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.26. 11:52
Pénteken a Mol Vidi FC hat játékosa kapott meghívót a magyar válogatottba, azóta pedig két újabb válogatott meghívóról számolt be a klub: Boban Nikolovra a macedón nemzeti csapatnál számítanak a szeptemberi, Nemzetek Ligája-mérkőzéseken, míg a zöld-foki-szigeteki Stopirára Afrika-kupa-selejtező vár.



„Klubunk a hét folyamán aMacedón Labdarúgó-szövetség levelét is megkapta, melyben arról tájékoztattak minket, hogy Boban Nikolov tagja lesz a macedón válogatott keretének, amely szeptember elején Gibraltár és Örményország ellen lép pályára a Nemzetek Ligája küzdelmeiben. Középpályásunk 2016-ban Irán ellen szerepelt először hazája válogatottjában. Azóta további öt alkalommal, Izrael, Albánia, Norvégia, Finnország és Liechtensteinellen lépett pályára, a hercegség csapata elleni mérkőzésen pedig be is talált az ellenfél hálójába” – írja a molvidi.hu.

A finnek és a görögök ellen készülő magyar válogatottba a Vidiből Fiola Attila, Kovács István, Kovácsik Ádám, Pátkai Máté, Tamás Krisztián és Vinícius kapott meghívót az új szövetségi kapitánytól, Marco Rossitól.

Vasárnap aztán a hat magyar és egy macedón meghívó után a Zöld-foki Köztársaság Labdarúgó-szövetségének meghívójáról is beszámolt a Vidi, amit a csapat balhátvédje, Stopira kapott. A világranglista 64. helyén álló nyugat-afrikai válogatott szeptember 9-én Lesotho nemzeti csapatával mérkőzik meg az Afrika-kupa selejtezőjében.

Legfrissebb hírek

Fehérvár: Csettintésre nem lehetett kilábalni a szorult helyzetből – Bartosz Grzelak

Labdarúgó NB I
2023.11.15. 06:42

NB I: Eszembe sem jutott, hogy Thiamot lehozzam a pályáról – Horváth Dávid

Labdarúgó NB I
2023.10.09. 07:45

NB I: Juhász után a helyettese is távozott a Fehérvártól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2023.09.26. 20:07

Eb 2024: a Fehérvár játékosa lemondta a válogatottságot

Minden más foci
2023.09.25. 11:29

MK: búcsúzott a Mezőkövesd és a Fehérvár, hozta a kötelezőt az Újpest

Labdarúgó NB I
2023.09.16. 17:10

Kisvárda: közel ötvenszeres válogatott játékos tér vissza az NB I-be

Labdarúgó NB I
2023.09.07. 17:20

NB I: a Fehérvár megvette a ZTE védőjét – hivatalos

Labdarúgó NB I
2023.09.06. 19:20

NB I: a Fehérvár megegyezett a kupagyőztes védő átigazolásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
2023.09.05. 15:56
Ezek is érdekelhetik