Guszti bácsi(k) – Malonyai Péter jegyzete

Jó, ha tudjuk, hogy Sebes Gusztáv nem csupán az Aranycsapat szövetségi kapitánya volt, hanem – scout is. Nem vagyok benne biztos, hogy tisztában volt a szó több mint tízféle jelentésével, mégis észrevette Nyilasi Tibort. Kelenföldi lakása ablakából kinézve látta, hogy játszanak a srácok, fogta Szundi nevű kutyáját, a sétáltatást is letudta, futballozó gyerekeket is látott. A kis Nyilasitól pedig megkérdezte, játszik-e valahol, s megtudva, hogy az Úttörő Stadionban, kézen fogta és elvitte az akkor NB I-es Egyetértéshez, ahol együtt edzhetett a felnőttekkel. Valamiért (és szerencséjére) a 15 esztendős „Nyíl” nem írt alá, így amikor észrevette őt a Fradi ifiedzője, Kertész János, máris vitte az Üllői útra. Ő is scout volt, s ő sem tudott róla.

Ahogy azok az edzők sem, akik minden különösebb felhajtás nélkül járták a pályákat, figyelték a kölyköket mindenütt, esztendőnként válogattak Budapest négy (Észak, Kelet, Dél, Nyugat) gyerekválogatottjából, vitték magukkal a legügyesebbeket. Hogy csinálták, nem tudom, de észrevették, akit kellett.

Nálam nagyobb híve nincs a tanulásnak (jó pap lettem volna), támogatom, hogy mindenki legyen birtokában annyi diplomának, oklevélnek, amennyi csak belé fér, ám nem a papíron múlik. És az elnevezésen sem. Ez persze meglehetősen korszerűtlen felfogás manapság, amikor a futball olyan hatalmas üzlet, hogy érdemes ideológiát gyártani a hétköznapi cselekedetekhez is. Mert a megfigyelés nem éppen bonyolult művelet, hogy mit veszek észre, aligha attól függ, van-e papírom arról, hogy látok.

Ezzel együtt sok szerencsét, látványos sikereket kívánok valamennyi létező és jövőbeni scoutnak, ami ugyebár azt jelenti, hogy szinte özönlenek a jobbnál jobb, a tehetségesnél tehetségesebb gyerekek, akiknél a felső határ a csillagos ég. Még úgy is, hogy minden gépesítve van, ami egykor az alap volt, elsősorban az élő tapasztalatokra gondolok (azért a próbajáték sem ördögtől való módi – mondom én).

Azt viszont nem pótolhatja a gép, ami a Guszti bácsiknak, Jani bácsiknak természetes volt: mielőtt leigazolták volna a gyereket, többször is elmentek a családhoz, esetleg az iskolába is. Hogy ne vegyenek zsákbamacskát.

Ez az emberi oldal – ha tudják, mire gondolok.

Ha nem, hát erre tényleg érdemes, sőt muszáj tanfolyamot szervezni.