NB I: a PAFC öngóljára Radoki sem talál szavakat – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.17. 10:55
Mint arról beszámoltunk, az Újpest 1–0-s győzelmet aratott a Puskás Akadémia otthonában, köszönhetően a felcsúti Bokros Szilárd 51. percben fejelt öngóljának. Íme, a három pontot eldöntő találat!

„Már a múlt héten, a Honvéd elleni vereség után is azt mondtam a két kapott gólunkra, hogy nem lehet ilyeneket kapni, és most egymás után harmadik alkalommal követtünk el óriási hibát. Erre nehéz mit mondani. Hegedüs Lajos szólt, hogy „jó”, Bokros Szilárd mégis elfejelte a labdát, sajnos a kapunkba. Lehet bármennyit edzeni, ilyen megoldást nem lehet választani. Csakúgy, mint a kispestiek ellen, újra magunkat vertük meg” – fogalmazott az esettel kapcsolatban a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Radoki János, a Puskás Akadémia vezetőedzője.„Már a múlt héten, a Honvéd elleni vereség után is azt mondtam a két kapott gólunkra, hogy nem lehet ilyeneket kapni, és most egymás után harmadik alkalommal követtünk el óriási hibát. Erre nehéz mit mondani. Hegedüs Lajos szólt, hogy „jó”, Bokros Szilárd mégis elfejelte a labdát, sajnos a kapunkba. Lehet bármennyit edzeni, ilyen megoldást nem lehet választani. Csakúgy, mint a kispestiek ellen, újra magunkat vertük meg” – fogalmazott az esettel kapcsolatban a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Radoki János, a Puskás Akadémia vezetőedzője.

NB I
21. FORDULÓ
Puskás Akadémia FC–Újpest FC 0–1(Bokros 51. – öngól)
Felcsút,
Pancho Aréna, 1412néző.Vezette:Bognár Tamás

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC21134 439–18+2143
2. Mol Vidi FC21114 634–22+1237
3. Debreceni VSC21 97 527–23 +434
4. Újpest FC21 89 423–15 +833
5. Budapest Honvéd21 95 724–19 +532
6. MTK Budapest21 93 932–32 030
7. Mezőkövesd Zsóry FC21 77 730–28 +228
8. Paksi FC21 69 625–27 –227
9. Puskás Akadémia FC21 731125–27 –224
10. Diósgyőri VTK21 66 923–32 –924
11. Kisvárda21 651020–35–1523
12. Szombathelyi Haladás21 241515–39–2410
NB I, 2018–2019, 21. FORDULÓ
FEBRUÁR 16., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
DVSC–FTC 2–1
Debrecen, Nagyerdei StadionBerke Balázs7002
Puskás Akadémia–Újpest 0–1
Felcsút, Pancho ArénaBognár Tamás
1412
DVTK–Honvéd 2–1
Miskolc, DVTK StadionNémeth Ádám
5026
Haladás–Mezőkövesd 1–2Szombathely, Haladás StadionSzőts Gergely
1930
Kisvárda–Paks 0–0
Kisvárda, Várkerti SporttelepFarkas Ádám
2007
MTK–Mol Vidi 1–3
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKassai Viktor
2105
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek

Stronati: nincs idő a búslakodásra, nyerni kell

NB1
2025.04.17. 14:08

Pécsi Ármin: A legjobb játékunkra lesz szükség a Paks ellen

Labdarúgó NB I
2025.04.17. 06:41

Szavazzon! Melyik csapat nyeri meg a labdarúgó NB I-et idén?

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 11:53

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50

Hornyák Zsolt: Hiányoltam a futballunkból az agressziót

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 07:04

Tovább menetel az ETO, hajrában lőtt gólokkal legyőzte a Puskás Akadémiát!

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 16:15

Otthon kapott ki a Fradi a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 14:15

NB I: 32 éve nem látott nyeretlenségi széria küszöbén a Lokit fogadó Újpest

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 14:45
Ezek is érdekelhetik