Honvéd: Vannak itthonról és külföldről is ajánlataim – Gróf

– Újra légiósnak áll?
– Vannak itthonról és külföldről is ajánlataim, de még sok a kérdőjel – mondta lapunk megkeresésére Gróf Dávid, a Bp. Honvéd 29 esztendős kapusa, aki korábban futballozott a skót Hibernianban és az angol Walsallban is. – Egyelőre csak az biztos, hogy június 30-án lejár a szerződésem. Az elmúlt hónapokban én és a menedzserem, Illés Zoltán is beszélt George F. Hemingway tulajdonossal, de az álláspontok nem közeledtek egymáshoz, így a távozás mellett döntöttünk. Korábban is hangsúlyoztam, szeretnék még külföldön védeni, meglátjuk, mit hoz az élet.

– Milyen érzésekkel távozik?
– Csupa pozitív élményekkel. Kispesten három évet töltöttem el, kétezertizenhatban nagy esélyt kaptam a klub vezetőségétől és Marco Rossi vezetőedzőtől. Amikor az NB II-es Csákvártól aláírtam a Honvédhoz, sokan kételkedtek a tudásomban, megkérdőjelezték a helyem a kezdőben. De a kritikusok véleménye szerencsére megváltozott, sokan jöttek oda hozzám azzal, sajnálják, amit a fejemhez vágtak korábban, már megbánták. A szurkolók sok erőt adtak, bensőséges viszony alakult ki köztünk. Remélem, a teljesítményemmel visszaadtam valamit abból a szeretetből, amit kaptam.

– Hihetetlen adat, de amióta 2016. szeptember 17-én, az MTK elleni bajnokin bekerült a kapuba, egyetlen NB I-es mérkőzést sem hagyott ki.
– Igen, eddig sorozatban 84 élvonalbeli bajnoki áll a nevem mellett. Sokat melóztunk Tóth Iván kapusedzővel és kapustársaimmal, örülök, hogy edzőim, Erik van der Meer és Supka Attila is bízott bennem a Honvédnál.

– Hitte volna három éve, hogy bajnoki címet nyer a kispestiekkel és beverekszi magát a válogatott keretbe?
– Nagyképűség nélkül mondhatom, a képességeimben sosem kételkedtem. Kicsit más a stílusom, mint a legtöbb kapusé, sokszor vakmerő megoldásokat választok, olyan kockázatot vállalok, amelyet más aligha – szerencsére ezekből a helyzetekből többnyire jól jöttem ki.

– Fordulóról fordulóra fejlődött, egyre stabilabb teljesítményt nyújtott. Ez minek köszönhető?
– Már korábban is elmondtam, lassan nőtt be a fejem lágya. Ismert ügy, hogy amikor a Hibernianban védtem, ittas vezetésen kaptak, abból az esetből sokat tanultam – nem mentség, de még csak tizenkilenc voltam. Évről évre komolyodtam, s közben megtaláltam életem párját, Klaudiát, akivel kiegyensúlyozott életet élünk, s ez kihat a pályán nyújtott játékomra is. Díjazták a teljesítményemet: óriási elismerésnek tartom, hogy megkaptam a legszebb védésért járó Fülöp Márton-díjat, és tavaly a kispesti szurkolók engem választottak az év játékosának.

– Melyik mérkőzésre emlékszik vissza legszívesebben?
– A két évvel ezelőtti, Videoton elleni „bajnoki döntőre”, amikor nyertünk egy nullára, s huszonnégy év után bajnoki címet ünnepelhetett a Honvéd. Szívesen gondolok vissza a februári, Fradi elleni bajnokira is, amikor bár kikaptunk egy nullára, nagyon jól ment a védés, élveztem a meccset.

– És a kivédett tizenegyesek?
– Örülök, hogy tizenhárom büntetőből nyolcat kivédtem az NB I-ben, a titkát persze nem árulom el...

– Belép a harmincasok táborába, a születésnapját két hét múlva, április 17-én ünnepli: mit kíván majd?
– Hogy legyen tíz jó évem, meg néhány gyengébb...

– Addig még gyarapodik a tetoválások száma a testén?
– Biztosan. Eddig tizenháromnál tartok, de nincs megállás.

– Melyikhez köti a legszorosabb emlék?
– Legutóbb a feleségem nevét és a házasságunk dátumát varrattam magamra, de egy másik is nagyon fontos: kétezerhétben történt, hogy édesanyámat megtámadták, s az intenzív osztályra került. Az orvosok nem sok esélyt adtak a túlélésére, de felépült. A derekamra csináltattam egy tetoválást, így adtam hálát Istennek, hogy életben maradt.