Úgy érzi, jó úton jár a Fradi elleni ollózós csodagól szerzője

– Az edzés végén megkérte Herczeg Andrást, hadd maradjon kint néhány csapattársával a támadásbefejezéseket csiszolni. Rendszeresen előfordul, hogy „túlórázik”?
– Megesik – felelte szerényen a foglalkozást követően a Debreceni VSC 18 éves támadója, az élvonalban 2019. február 16-án, a Ferencváros elleni mérkőzés 93. percében szerzett ollózós góllal bemutatkozó Zsóri Dániel. – Szerencsére Bandi bá partner ebben, gyakran megengedi, hogy gyakoroljak még ezt-azt. Attól még senki sem lett rosszabb játékos, hogy pluszmunkát végzett.

– Télen került fel végleg a felnőttcsapathoz, első NB I-es meccsét a Ferencváros ellen fantasztikus, győzelmet érő, ollózós góllal tette emlékezetessé. Az elmúlt hónapokban sokat változott az élete?
– Abból a szempontból igen, hogy abszolút profi viszonyok közé csöppentem. Debrecenben minden adva van a fejlődésemhez. Az eddiginél jóval pörgőbb tempóhoz kellett hozzászoknom a nagyok között. Hajtani kell, de az volt a célom, hogy ilyen szinten futballozhassak. Gyerekfejjel ezért kezdtem el focizni.

– Igaz. Nagyváradon születtem, az otthonom onnan hetven kilométerre, Simonyifalván található. Sajnos mifelénk nemigen volt lehetőség arra, hogy valaki erős utánpótláscsapatban nevelkedjen, így kedvtelésből rúgtam a labdát, szerencsére a szüleim úgy látták, szorult belém némi tehetség. A véleményüket egy szakember is alátámasztotta, mi több, ő javasolta, hogy lépjünk egy nagyot. Ez azt jelentette, hogy tízévesen elköltöztem otthonról Békéscsabára. Úgy volt, egy hétig figyelnek, de nem sokkal azután, hogy hazaindultunk az első edzésről, már hívtak is, hogy feltétlenül maradjak. Emlékszem, még a magyar–román határig sem értünk el… Nem sokkal később már az egyik békéscsabai kollégium lakója voltam.

– Hogyan élte ezt meg?
– Nem volt könnyű. Amikor az egyik családi ebéd közben először felvetődött, hogy Magyarországon focizhatnék, kijelentettem: „Én biztos nem megyek!” Egy óra múlva aztán közöltem édesanyámékkal, hogy ha lehet, akkor mégis… Eleinte sűrűn gyötört a honvágy, hiányzott a családom, nemegyszer összepakoltam volna, de apu tartotta bennem a lelket. És az, hogy végre futballozhattam!

– Ugorjunk nyolc évet: beállt a Fradi ellen, és…
– Furcsa volt és hihetetlen. A lefújást követően előtörtek az érzelmek belőlem. Anyuék nem tudtak eljönni a meccsre, de amint tudtam, hívtam őket. Ők is sírtak, én is sírtam. Azt mondták, rettentően büszkék rám. Én pedig nagyon hálás vagyok nekik, egyebek mellett azért, mert mindvégig hittek bennem.

– Hogyan birkózott meg a Ferencváros elleni meccset követő felhajtással?
– Csapatkapitányunk, Tőzsér Dániel javasolta, hogy egy-két napig éljem meg a történteket, de utána lépjek tovább. Ezt igyekeztem szem előtt tartani, de nem sikerült maradéktalanul. A szombati győzelem után kedden már Ajkán játszottunk kupamérkőzést, és akkor két ziccert is elpuskáztam, azaz, nem tudtam magamban teljesen helyre rakni a történteket. Igaz, fogalmam sem volt arról, hogyan kell feldolgozni, ha valaki egyik pillanatról a másikra reflektorfénybe kerül. A Fradi elleni összecsapás előtt még azért izgultam, hogy helyet kapjak a keretben, másnap már egy ország beszélt az ollózós gólról. Sokat tanultam ebből az időszakból is.

– És még melyikből?
– Volt egy periódus, amikor kisebb gond volt a hozzáállásommal az iskolában és a pályán egyaránt. Ennek meglett a büntetése: az U19-es csapatban jóval kevesebbet játszottam, mint szerettem volna. Rájöttem, ez nem jó irány, és mindent megtettem azért, hogy változzon a helyzet. Nem ártott, hogy voltak mellettem olyanok, akik nem engedték el a kezem. Elsősorban a DVSC II edzőjére, Fikker Ferencre és Herczeg Andrásra gondolok. És ma már számíthatok az első csapat vezéralakjaira is, akik rögvest elkapnák a grabancomat, ha azt vennék észre, hogy megint rossz irányba haladok. De eddig erre nem volt szükség.

– Miért a Lokiban kötött ki?
– Azért, mert először Debrecenbe jöttem. Amúgy akkor, amikor megkeresett a DVSC, hívott a Ferencváros, az Újpest, a Vasas és a Puskás Akadémia is, hirtelenjében azt sem tudtam, merre induljak. Amit Debrecenben láttam, meggyőzött arról, hogy megfelelő körülmények között fejlődhetek, és úgy hiszem, jó úton járok.

– Az idény hátralevő részében mit szeretne elérni?
– Bajnoki bronzéremről álmodom, valamint arról, hogy bejutunk a Magyar Kupa döntőjébe.

– Az ősszel még a megyei bajnokság első osztályában szereplő DVSC II-t erősítette, az akkor szerzett harminckilenc góljával a mai napig vezeti a góllövőlistát. Vajon az idény végéig megőrzi az első helyét?
– Nem látok rá nagy esélyt, mert klubtársam, Bárány Donát mindössze négy gólra van attól, hogy beérjen. Sebaj, előzzön csak meg, a csapat pedig nyerje meg a bajnokságot. Ha így lesz, az osztályozón talán még én is tehetek azért, hogy feljussunk az NB III-ba.

– NB I-es bronz és megye egyes arany – aláírja?
– Plusz egy Magyar Kupa-elsőség, és rendben vagyunk.