– Hosszú csendet tört meg mostani nyilatkozatával. Miért döntött úgy, hogy az előző idény alatt a háttérben marad?
– Talán azért, mert bár sok mindenről mesélhetnék, nem szeretnék a magyar futball megmondóemberévé válni – felelte Kuttor Attila, a Mezőkövesd Zsóry 49 esztendős szakvezetője. – Nem akarom, hogy a véleményemmel esetleg megsértsek valakit, és arra sem vágyom, hogy a csapból is az én nevem folyjon. Az eredményeink és a mutatott játékunk önmagukért beszélnek, így a szavaimra nincs szükség. Tudom, hogy a vezetőedzőnek a szurkolók kiszolgálása is feladata, de egyelőre nem érzek akkora érdeklődést a személyem, illetve a csapatom iránt, amely miatt gyakrabban kellene megszólalnom.
– Miben más a mostani helyzet?
– Annyiban, hogy véget ért a bajnokság. A mögöttünk hagyott idényről, a több hónapot felölelő hosszabb időszakról, illetve a jövővel kapcsolatos terveinkről szívesen beszélek, de annak nem látom értelmét, hogy idény közben a gyengébb vagy jobb időszakok után is értékelést tartsak.
Született: 1970. május 29., Miskolc Nemzetisége: magyar Klubjai játékosként: DVTK (1988–1989, 1998), Videoton (1989–1993,1999, 2004–2007), Győri ETO (1993–1995), MTK (1995–1998, 1999–2001), Debrecen (2001–2002), Siófok (2002–2004, 2007–2008), Haladás (2008–2010) Kiemelkedő eredményei játékosként: magyar bajnok (1997), 4x Magyar Kupa-győztes (1997, 1998, 2000, 2006), bajnoki bronzérmes (2009) Profi klubjai edzőként: Haladás (2015), Mezőkövesd Zsóry (2017–) |
– Feltűnő, hogy rendszerint óvatosan és visszafogottan értékel, és vélhetően akkor sem beszélne dobogós helyezésről, ha a Mezőkövesd öt meccset nyerne sorozatban.
– Minden idényben kiélezett harc zajlik a bentmaradásért, emiatt nem gondolom, hogy egyetlen jó sorozat után máris érmekről kellene beszélnünk. Az arany középutat próbálom tartani, hogy a rossz sorozat után se essünk pánikba, és a győzelmek idején is a földön maradjunk.
– Nem tart attól, hogy a visszafogottságot kishitűségnek veszik?
– Talán az ilyen címkék elkerülése is közrejátszik abban, hogy nem szeretek nyilatkozni. Pedig ez nem kishitűség, egyszerűen csak arról szeretek beszélni, ami megtörtént, nem pedig arról, ami megtörténhet. Ismerek egy mondást, amellyel teljes mértékig azonosulni tudok: szeretnénk megnyerni a bajnokságot, de a bentmaradásnak is örülünk. Így állok hozzá minden egyes idényhez.
– A kispad előtt, illetve a meccsek utáni sajtótájékoztatón mennyire nehéz megőriznie a nyugalmát?
– Nincs nagy tapasztalatom NB I-es edzőként, az utánpótlásban viszont megtanultam, ha az edző ideges, a csapata is azzá válik. Az együttes tükrözi a szakvezetője viselkedését, ha hisztériázom a kispad előtt, ez a magatartás néhány játékosomra is átragadhat. Ebben is próbálom megtalálni a középutat, bízom benne, hogy ezáltal a csapatomnak is követendő példát mutatok. Egyszer egyébként elküldtek a kispadtól, de tanultam az esetből. Azóta a legnehezebben elviselhető szituációkban is igyekszem türtőztetni magam.
– Az előző bajnokságban elért hatodik hely a klub történetének legjobb szereplését jelentette. Ez a realitás, vagy erőn felül teljesítettek?
– Ha a megelőzött csapatok névsorát, körülményeit, költségvetését és játékoskeretét nézzük, nem feltétlenül realitás. Ezzel együtt kettős érzés van bennem, mert többször tűnt úgy, hogy nyerhető meccset engedtünk ki a kezünkből. Nem mondom, hogy balszerencsés idényt zártunk, de azt sem, hogy ez volt az a bajnokság, amikor a kapufáról minden labda befelé pattant. Nem lehetünk telhetetlenek, de azért megnézném, mire lennénk képesek egy „befelé pattanós” idényben.
– Ha ez is erőn felüli szereplés volt, hogy lehet ezt a produkciót túlszárnyalni?
– Nehezen. Szeretem a hasonlatokat, és az egyik éppen idevág: ha a tehetséges futó tizenegy másodperc alatt teljesíti a száz méteres távot, egy jó edzővel gyorsan tíz és fél másodpercre javíthatja az idejét. Onnantól viszont minden egyes tizedmásodperc lefaragása évekbe telhet. Szeretnénk továbbfejlődni, de valószínűleg ezt az ütemet – az utolsó fordulóban kivívott bentmaradás után megszerzett hatodik helyet – nem tudjuk tartani. Azért dolgozunk, hogy olyan stabil NB I-es klubot építsünk, amelyben a szakemberek és a játékosok élvonalbeli körülmények között produkálnak jó eredményeket. Egyelőre az út elején járunk.
– Bár sok csapat a kiesés ellen harcol az NB I-ben, a Mezőkövesd támadófutballal igyekszik pontokat szerezni, noha biztonsági játékkal könnyebb lenne elkerülni a veszélyes zónát.
– Szakmai igazgatónkkal, Tóth Lászlóval együtt dolgoztunk az Illés Akadémiánál, ismerte az edzői filozófiámat, ez is szerepet játszott abban, hogy Mezőkövesdre kerültem. A magyar futballkultúrához a támadójáték áll legközelebb, a bátor játékot az eredménykényszer miatt is vállalnunk kell.
– Mekkora hátrányt jelent az építkezésnél, hogy az első csapatnak nincs stabil utánpótlásbázisa?
– Jelen pillanatban az utánpótláscsapatunk a harmadosztályban szerepel, és osztályozót játszik a másodosztályért. Nem könnyű mezőkövesdi háttérrel stabil utánpótlást felépíteni, és mivel ez egyelőre hiányzik, nincs olyan fiatal az alsóbb korosztályokban, akit bátran beállíthatnék az első csapatba, amelyben huszonkét mezőnyjátékos kapott helyet – ez szűk keretnek mondható. Ennyi labdarúgóval játszottuk végig az idényt, ami Lázár Zsolt erőnléti edző munkáját dicséri.
– Az elismerés önnek is kijár, különben aligha hosszabbították volna meg a szerződését három évvel.
– Ez nem azt jelenti, hogy a következő három esztendőben biztosan én irányítom az együttest. A bizalom és a szerződés egyaránt megtisztelő, de minden megállapodás felbontható. Az edzői poszt folyamatos bizonyítás és munka, s benne van a pakliban, hogy két hónapnyi gyengélkedés után megköszönik a fáradozásainkat. Jól hangzik a három esztendő, de edzőként napról napra kell dolgozni azért, hogy megmaradjon az állásunk.