NB I: öt ferencvárosi játékos a Nemzeti Sport álomcsapatában

A nagyobb méret megtekintéséhez kattintson a képre!

Lapunk elkészítette a 2018–2019-es idény posztonkénti játékosrangsorát is, az őszi és tavaszi szezonban munkatársaink által adott osztályzatok alapján. A bajnokságban 339 labdarúgó lépett pályára, hárommal kevesebb, mint az előző kiírásban. A listára csak az a 136 futballista kerülhetett fel, aki a mérkőzések felénél eggyel többször, legalább 17 bajnokin értékelhető teljesítményt nyújtott (ez egyben azt is jelenti, hogy az a játékos, aki a téli átigazolási időszakban érkezett az NB I-be, nem került fel a rangsorba, hiszen tavasszal maximum 15 bajnokin léphetett pályára, így legfeljebb 15-ször kaphatott osztályzatot. Fontos megjegyezni, hogy az értékelhető teljesítmények, azaz az osztályzatok száma a játékosok többségénél nem egyenlő a pályára lépések számával, azaz hiába játszott valaki mondjuk 27 bajnokin, ha 17-nél kevesebbszer kapott osztályzatot, akkor nem szerepel a listán).

Érdekesség, hogy az idény csapatában helyet kapó tizenegy játékos közül hat (Felipe, Lovrencsics, Juhász, Tőzsér, Cseri és Lanzafame) már betöltötte a 30. életévét.

Pontazonosság esetén a több értékelhető teljesítmény rangsorol.

Magyarázat: A játékos neve előtt zárójelben az abszolút rangsorban elfoglalt helyezése, mögötte a csapata, illetve az osztályzatok átlaga szerepel, míg az utolsó oszlopban az értékelhető pályára lépéseket tüntettük fel. Vastaggal szedve a különböző felnőttválogatottakban valaha is szerepelt labdarúgókat jelöltük.

Még a labdarúgórovaton belül is jelentős viták folytak, valóban annak a csapatnak a kapusa volt-e az idény legjobbja, amely csak az utolsó fordulóban harcolta ki a bennmaradást, és nem mellékesen a negyedik legtöbb gólt kapta az NB I-ben… Volt, aki a Kisvárdát erősítő Felipe mellett érvelt, más pedig ellene, ugyanakkor valamiben egyet lehetett érteni: ha nem a 35 esztendős brazil labdarúgó áll az újonc kapujában, a várdaiak most az NB II-re készülnének. Hogy Gróf Dávid és Dibusz Dénes a másik két dobogós, tulajdonképpen papírforma, más kérdés, hogy nálam Kovácsik Ádám semmivel sem gyengébb náluk. Nagy Sándor védései kellettek ahhoz, hogy a DVSC bronzérmes legyen, a paksi Nagy Gergely viszont nem tudott annyit segíteni, mint képességei alapján elvárható lett volna.

Ami Király Gábor utolsó helyét illeti, azokkal értek egyet, akik azt mondják: jobb lett volna egy évvel korábban befejeznie, de vele kapcsolatban nem a mostani idénye marad meg bennem, hanem az a huszonöt év, amikor vezéregyéniségként állt a kapuban.

(A kapusok rangsorában sokan hiányolhatják az újpesti Filip Pajovicsot, aki ebben az idényben 28 bajnoki mérkőzésen védett, és ezeken összesen csupán 21 gólt kapott, ami kimagaslóan jó átlag az NB I-ben. Ő azért nem szerepel a ranglistán, mert tudósítóink sok esetben nem tudták értékelni a teljesítményét – a 28 meccséből 17-szer (!) nullást kapott –, hiszen jó néhány találkozón gyakorlatilag nem volt védeni valója. Az Újpest ugyanis a legtöbb mérkőzésén dominált, a rivális térfelén tartotta a labdát, az ellenfél játékosai ritkán jutottak el a kapujáig, így az újpesti kapuvédőnek alig volt dolga. Pajovics csak 11-szer kapott értékelhető osztályzatot, így nincs fent a ranglistán.)

Vitán felül áll, hogy az a futballista végzett az élen, aki a magyar játékosok közül jelenleg a legjobb: Lovrencsics Gergő. Nem védőként kezdte pályafutását, a Fradiban tulajdonképpen kényszerből került a védelem jobb oldalára, ám mert intelligens játékos, nemcsak beletanult a szerepkörébe, le is pipálta a riválisokat. A poszthoz szükséges gyorsasága megvan, támadóvénájának köszönhetően rengeteg felfutást láthatunk tőle, talán a beadásai hatékonyságán lehetne javítani. Az elején magyar játékosokat említettem, nem véletlenül.

A Mol Vidi francia labdarúgója, Loic Nego már magyar állampolgár is, ám a válogatottnál nem jöhet szóba. Jobbhátvédként és jobb oldali támadóként is a legjobbak közé tartozik, azt a szintet képviseli, amellyel bátran neki lehet menni valamelyik nemzetközi kupának. Fiola Attila sokat kihagyott sérülés miatt, de feltétlenül ott van a helye a dobogón – idővel talán a debreceni Kusnyír Erik is elmondhatja magáról ezt.

Az élmezőny azt mutatja, ebben a szerepkörben rengeteget számít a rutin, és ha a sebesség esetleg meg is kopott már, jó helyezkedéssel, a játék olvasásával ki lehet tűnni. Litauszki Róbert sokat tett azért, hogy az utolsó fordulóig az Újpest kapja a legkevesebb gólt a mezőnyben (a lila-fehérek csapatkapitánya az utolsó két fordulóban sérülés miatt nem játszhatott, az újpestiek e két bajnokin összesen négy gólt kaptak – előtte 31 találkozón 24-et…), Juhász Roland csaknem 36 esztendősen is a Mol Vidi vezérének bizonyult, de ugyanez elmondható a Honvédot erősítő Djordje Kamberről is. A Haladás labdarúgója, Jagodics Márk többet tud annál, mint hogy a mezőny közepén végezzen, ugyanakkor csapata szereplése az ő teljesítményét is meghatározta. Talán sokan felkapják a fejüket, amikor azzal szembesülnek, az MTK két korábbi válogatottja, Balogh Béla és Pintér Ádám milyen rossz bajnoki évet produkált. A Hungária körúti együttesnél csak a Diósgyőr kapott több gólt a bajnokságban, és bár ez nyilván nem csak a két védő „sara”, tagadhatatlanul nem tudtak annyit segíteni, amennyi a bennmaradáshoz elegendő lett volna. A pályán és az öltözőben sem.

Az elmúlt években sokszor hallottuk, „balbekket” drótból is lehet hajlítani, mégis úgy tűnik, hazai szemüvegen keresztül nézve ez a poszt továbbra is lyukas. Ha meg kellene nevezni a legjobb magyar bal oldali védőt, nyilván Kádár Tamást említem, ám a Dinamo Kijev futballistája csaknem négy éve futballozott legutóbb az NB I-ben (akkor is inkább belső védőként), és tagadhatatlanul nagy űrt hagyott maga után. Vadnai Dániel már az ősszel is a dobogón zárt, mi több, akkor a legjobbnak bizonyult, sokat tett azért, hogy a Mezőkövesd története legjobb idényét fussa. A paksi Szabó Jánost sérülés hátráltatta, nyilván ő is tisztában van vele, nem ez volt a legjobb éve, de Stopira sem volt képes olyan futballra, mint a Mol Vidivel a nemzetközi porondon. Nem bánnám, ha egy magyar fiatal nyújtana olyan teljesítményt, mint Dzenan Burekovic: senkinek se legyen kétsége, a közeljövőben az NB I-nél erősebb bajnokságban is találkozunk a bosnyák védő nevével.

Az ősszel Tőzsér Dániel végzett az első helyen, Sigér Dávid a másodikon, ezúttal fordult a sorrend. Sigér egyértelműen a bajnoki év nagy felfedezettje; annak ellenére állítom ezt, hogy már elmúlt 28 éves. Amikor a nyáron a Fradi átigazolta, még ferencvárosi érzelmű barátaim is értetlenkedtek, ma pedig azt mondják, megütötték a főnyereményt. Óriási futómennyiség, pontos passzjáték jellemzi, ha nincs a sérülése, minden bizonnyal meghívót kapott volna a válogatottba. A második helyezett debreceni középpályás jól fogta össze a zömében saját nevelésű labdarúgókból álló Lokit, a szögleteknél és szabadrúgásoknál gyakran érvényesült remek rúgótechnikája, érthető, hogy a klub szerződést hosszabbított vele. Jó éve volt Gazdag Dánielnek és Pátkai Máténak is, a paksi Papp Kristófnak viszont csak jobb idénye lehet.

Az az öt labdarúgó végzett az első öt helyen, akinek az első ötben kellett végeznie, legfeljebb a sorrenden lehet egy kicsit vitatkozni. A ferencvárosi Varga Rolandnak talán az előző idénye jobb volt – amikor 30 bajnokin 17 gólt szerzett –, a helyét sem érezhette teljesen biztosnak a Fradiban. De ha játszott, kétségkívül lendíteni tudott a játékon. Bódi Ádám vezéregyéniségként futballozott, szögletből és szabadrúgásból is fantasztikus gólt szerzett. Azt viszont elárulhatná a Puskás Akadémiánál valaki, hogy miért mondtak le Molnár Gáborról menet közben: ő úgy nyúl a labdához, mint nagyon kevesen a mezőnyben, benne van a váratlan a játékában, ráadásul gólokat szerez és gólpasszokat ad. Nálam Obinna Nwobodo az Újpest legértékesebb futballistája (a lila-fehérek balszerencséje, hogy a támadó pont a bajnoki hajrában sérült meg, s a nemzetközi kupaszereplésért folytatott küzdelemben a legfontosabb meccseken, az utolsó hat fordulóban nem tudott pályára lépni – e hat bajnokin összesen két pontot szerzett az Újpest – a szerk.), nagy kérdés, meddig lehet megtartani a nigériai szélsőt. Hahn János pályafutása legjobb idényét futotta, góljai nagyon kellettek a Paks élvonalbeli megkapaszkodásához.

Az előző bajnoki esztendő után aligha fordult meg bárkinek is a fejében, hogy Fernando Gorriaránénál senkinek sem lesz jobb átlaga a teljes mezőnyben. Rendben, azt látni lehetett, hogy a Ferencváros nem lőtt mellé a szerződtetésével, viszonylag megbízhatóan futballozott – védekező középpályásként. Aztán támadó középpályás lett belőle, és kiderült, nincs elveszve az ellenfél kapuja előtt, és bizony sohasem ment egy bizonyos szint alá. Nem tudom közben megérteni, Zsótér Donát miért szorult hosszú időn keresztül az Újpest kispadjára, az ő játékintelligenciájával, rúgótechnikájával és küzdőszellemével nálam kihagyhatatlan lett volna. Bertus Lajos is az volt, amíg a Paksot erősítette, Mezőkövesden egyelőre nem vált meghatározó játékossá, de Bognár István ősze és tavasza között ugyancsak zongorázni lehet a különbséget.

Ha valaki nem lenne tisztában vele: Cseri Tamás januárban volt 31 esztendős, és a mostani volt a második idénye a legjobbak között. Kívülről nehéz megállapítani, hogy azért nem lett belőle korábban NB I-es labdarúgó, mert benne volt a hiba, esetleg későn érő típus lenne. De mi van, ha mondjuk öt évvel ezelőtt is hasonló szinten futballozott, csak nem vették észre? Kétség sem férhet hozzá, hogy egy ideje a legjobb szélsők egyike, nem lógna ki egyik dobogós csapatból sem. Ivan Petrjak nem véletlenül lett a ferencvárosi szurkolók kedvence, egyértelműen erősítést jelentett, ám adódik a kérdés: a nagy vetélytárs fehérváriakhoz átigazolva vajon mire lesz képes? Holender Filip élete idényét futotta, senki sem várt tőle ennyi gólt, ilyen meghatározó szerepet, ugyanakkor Varga Kevin teljesítménye nagyon jó indulás után tagadhatatlanul visszaesett.

Tavaly a Bp. Honvéd színeiben lett gólkirály, idén a Ferencvároséban: nagyon úgy tűnik, Davide Lanzafame nem lassít. A 32 esztendős olasz labdarúgó tagadhatatlanul egyéniség, szeret a középpontban lenni, és érthetően nehezen viseli, ha a reméltnél kevesebb játéklehetőséghez jut. Szerhij Rebrov vezetőedzővel nem mindig találta meg a közös hangot, és ez minden bizonnyal néhány góljába került. A második helyezett felcsúti Josip Knezevic alaphelyzetben sokkal inkább játékmester, mint támadó, ám a hajrában irányító Komjáti Andrásnál egyértelműen előretoltan játszott, és góljaival bizony sokat tett a Puskás Akadémia megkapaszkodásáért. Horváth Zoltán góljai nélkül a Kisvárda kiesett volna az élvonalból, ugyanakkor az is valószínűsíthető, hogy Novothny Soma bronzéremhez segítette volna az Újpestet, ha nem igazol Dél-Koreába.

A GÓLLÖVŐLISTA ÉLMEZŐNYE

16 gólos
Holender Filip (Bp. Honvéd)
Davide Lanzafame (Ferencváros)
12 gólos
Josip Knezevic (Puskás Akadémia)
Varga Roland (Ferencváros)
11 gólos
Sztefan Drazsics (Mezőkövesd)
10 gólos
Marko Scsepovics (Mol Vidi)
9 gólos
Danilo (Bp. Honvéd)
Hahn János (Paks)
Horváth Zoltán (Kisvárda)
Molnár Gábor (Mezőkövesd: 8, Puskás Akadémia: 1)
Novothny Soma (Újpest)