DVTK: kilenc év után távozik a rutinos kapus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.05. 19:03
A DVTK nem hosszabbítja meg a június 30-án lejáró szerződését rutinos kapusának, Ivan Radosnak, akivel már hónapokkal ezelőtt közölte ezt a klub. 

Ivan Rados rövid kitérőtől eltekintve – az azeri Kapaz Ganja csapata vette kölcsön – több mint 9 évig állt a Diósgyőr szolgálatában. Azt, hogy a klub nem újítja meg a horvát–magyar kettős állampolgárságú Rados június 30-án lejáró szerződését, már hónapokkal ezelőtt közölte az érintettel.

Rados az elmúlt kilenc és fél évben összesen 145 mérkőzésen szerepelt a DVTK-ban, ezen időszak alatt három Európa-liga-selejtezőn,13 Magyar Kupa-mérkőzésen, 28 NB II-es meccsen és 101 élvonalbeli bajnokin lépett pályára.

„Néha le kell térnünk a vágyott útról azért, hogy az élet valami újat adhasson. Remélem ez is egy ilyen fejezet lesz. Tíz év után is szerettem volna itt maradni, de sajnos nem ez a döntés született. Mivel úgy gondolom, hogy a futballt még mindig magas szinten űzöm, úgy döntöttem, hogy a profi karrieremet egy olyan helyen folytatom, ahol az erőfeszítéseimet, és a munkámat megbecsülik. Tíz év alatt rengeteg tapasztalatot, barátot szereztem a pályán és a pályán kívül is. Szeretném megköszönni mindazoknak, akik ez idő alatt támogattak és biztattak, hogy soha ne adjam fel, higgyek és harcoljak.

Óriási köszönet a szurkolóknak, nélkülük ez a klub nem lenne ilyen különleges! Köszönet Gyuri bácsinak, mindig örömmel fogok visszagondolni a sikeres és boldog napjainkra! A DVTK-nak a legjobbakat kívánom a következő szezonra, mindig teljes szívemből fogok szurkolni nekik. Büszke és boldog vagyok, hogy itt hagyhatom a névjegyem, és munkámmal hozzájárulhattam a DVTK sikereihez. Visszajövök Miskolcra, hisz itt van az otthonom és a családom! Hajrá Diósgyőr! Most izgatottan várom az új kihívásokat, az új győzelmeket! Köszönöm még egyszer, köszönöm Diósgyőr!” – írta közösségi oldalán a kapus.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Haris Tabakovic
(svájci-bosnyák, DVSC, szabadon igazolhatóként), Zsolnai Richárd (Vác FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Óvári Zsolt (?, Balmazújváros), Szabó Balázs (?, Balmazújváros), Ternován Patrik (?, Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Korbély Kristóf
Kiszemeltek: Danilo (brazil, szabadon igazolható, legutóbb Bp. Honvéd), Sassá (brazil, Kisvárda)
Távozók: Tomislav Mazalovic (horvát, szabadon igazolható), Ivan Rados (magyar-horvát, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Prosser Dániel (?, Puskás Akadémia FC), Szabó Bence (?, Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
14 órája

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:44

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 15:21

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Helyzetek és gól nélkül – ikszelt egymással a Fehérvár és a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 14:25

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

NB I: négy vereséget követően Győrben törné meg pocsék sorozatát a két és fél év után újra utolsó Loki

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 06:35

Valdas Dambrauskas: Jelenleg nem vagyunk képesek ilyen erős védelmi fal ellen jól játszani

Labdarúgó NB I
2025.03.09. 09:08
Ezek is érdekelhetik