NB I: Böde otthonról hazamegy a Fradinál töltött időszak után

– Nehéz volt a búcsú?
– Persze hogy az volt – felelte a Fe­renc­várostól hét év után távozó, a csütörtök délelőtti népligeti elválást követően a Nemzeti Sportnak készséggel nyilatkozó Böde Dániel. – Szívszorító pillanatokban volt részem, amikor elköszöntem mindazoktól, akik számomra fontosak voltak.

– Várhatott volna ezzel még egy évet, hiszen a szerződése jövő nyárig volt érvényes.
– Ez igaz, de jobbnak láttam, ha most eljövök.

– Miért?
– Maradjunk annyiban, játszani akarok, és nem csak negyedórákat, húsz perceket. Többet érzek magamban annál, mint hogy a meccs hajrájában beszálljak. Ha valahol bíznak bennem, ezt szeretném megmutatni.

– Mondjuk Pakson?
– Mondjuk Pakson.

– Ezek szerint eldőlt, hogy hazatér.
– Tulajdonképpen igen. A papírokat előkészítjük, és a közeljövőben aláírjuk. Ott folytatom, ahol a pályafutásom elkezdődött – és ahol valószínűleg be is fejeződik. Csodálatos időszakot töltöttem a Fradinál, ezért is jelenthetem ki, hogy otthonról hazamegyek.

– Útközben mire jut, milyen volt karrierje legutóbbi hét esztendeje?
– Elképesztő, milyen gyorsan eltelt. Nem hittem volna, hogy hét év ilyen hamar elszáll. Még előttem van az a nap, amikor aláírtam a szerződésemet, akkor három évre köteleztem el magam. Annyiban gondolkodtam, nem többen. Aztán háromszor is hosszabbítottunk, így lett belőle hét év. Jó, hogy így alakult.

– Mikor jutott először eszébe, hogy váltania kellene?
– Fél éve.

– „Ha a szívemre hallgatok, maradok, ha az eszemre, akkor elmegyek” – május tizenkilencedikén, a bajnoki cím ünneplésekor mondta ezt az M4-nek. Mi billentette végül a mérleg nyelvét az ész javára?
– Az azóta eltelt hetekben reálisan végiggondoltam a helyzetemet. A szívem ugyanakkor még mindig sajog. Arról a szeretetről, amit a Ferencváros futballistájaként kaptam, álmodni sem mertem volna. Ilyesmiben soha sehol nem lesz már részem. Remélem, nem hangzik nagyképűen, ha azt mondom, nem sok embernek adatik meg, hogy ennyien szeressék. Csak ismételni tudom magam, rengeteget kaptam ebben a hét évben.

– Sokat is adott, nemde?
– Amit tőlem telt, megtettem. Nem könnyű minderről meghatottság nélkül beszélni. Az utolsó előtti játéknapon, a Debrecen elleni győzelem után a B-közép maga elé hívott, és gyakorlatilag elbúcsúztatott. Akkor már a szurkolók is érezhették, amit én. Noha azzal, hogy a szerződésem csak egy év múlva járt volna le, egy kiskapu az utolsó utáni pillanatig is nyitva maradt – végül bezárult.

– Sorsszerű, hogy bajnokként lépett le a színről?
– Jobb, mintha negyedikek lettünk volna… Természetesen büszke vagyok rá, hogy aranyérmesként távozom. Mindamellett az utóbbi fél évet nagyon nehezen éltem meg, az elmúlt hetek egyenesen szörnyűek voltak. Amikor reggelente elindultam az edzésre, kevés választott el a sírástól. Hogy mi játszódott le bennem, kizárólag a hozzám legközelebb állók tudják, erről nem is szeretnék beszélni.

– Akkor beszéljen a legszebb ferencvárosi emlékéről!
– Ha sejtené, hány van! De rendben, legyen egy. Mindjárt az első meccsemen történt, kétezertizenkettő júliusában. A Kecskemét elleni bajnoki idénynyitóra mentem ki melegíteni, amikor egyszer csak azt hallom a Fradi-táborból: gyerünk, mutassuk meg az újaknak, hová jöttek! A következő másodpercben úgy zengett az aréna, hogy beleborzongtam. Nyomban tudtam, hogy jó helyre kerültem.

– Ha akkor valaki azzal áll ön elé, hogy a következő hét esztendőben kétszer-kétszer lesz bajnok, Ligakupa-, illetve Szuperkupa-győztes, míg a Magyar Kupa-serleget háromszor emelheti a magasba, mint mond?

– Hogy legyen igaza! Órákon át beszélhetnék arról, mit éltem át fradistaként. Az Újpest elleni csatákat míg élek, nem feledem. Főleg azokat, amelyeken győztes gólt szereztem… Gyerekfejjel, amikor a madocsai pályán rugdostam a labdát, mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy egyszer derbiken válhatok főszereplővé. Bízom benne, hogy a magam módján példát mutattam a srácoknak azzal, hogy egy kétezer lakosú községből is elég messze el lehet jutni. Most pedig emelt fővel térhetek haza.

– Minden cuccát elhozta?
– Semmi sem maradt a szekrényemben. Az emlékek velem lesznek.

– Régóta ismerjük egymást, de ennyire szentimentálisnak még nem láttam.
– Egyszer én is vehetem érzelgősre a figurát… S ha szabad, ezúton is szeretnék köszönetet mondani a csapattársaknak, a szakmai stáb tagjainak és a klub dolgozóinak, akik velem voltak ebben a hét évben. S köszönöm a vezetőknek is, hogy az érvényes szerződésem ellenére ingyen elengednek. Minden szakosztálynak sok sikert kívánok! Ja, és a hokisok csapatkapitányának, Nagy Gergőnek üzenem, nem felejtettem el, amit a Budapest Parkban ígértem, megyek a meccsre!

– A futballcsapat Bajnokok Ligája-selejtezőjén is a lelátón ül?
– Terveim szerint igen.

– A VIP-páholyban vagy a B-középben?
– Ahová jegyet kapok.