NB I: Zsóri Fehérváron, bármikor bejelenthetik a klubváltást

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.08.31. 18:37
null
Zsóri Dániel elbúcsúzott Debrecentől (Fotó: Meder István)
Már májusban beszámoltunk róla, hogy a Mol Fehérvár élénken érdeklődik a DVSC 18 éves támadója, Zsóri Dániel iránt. A Nemzeti Sport úgy értesült, a hazai átigazolási piac lezárulta előtt összejött az egyezség a klubok, illetve a Puskás-díjra jelölt támadó között, a fehérvári klub pedig bármikor bejelentheti a játékos szerződtetését.

 

A Nemzeti Sport úgy tudja, Zsóri már a DVSC Kaposvár elleni meccskeretében sem lesz ott, hétfőn pedig megkezdi a közös munkát új csapattársaival. Korábban arról lehetett hallani, hogy a fehérvári klub kölcsönben visszaküldi majd a 18 éves csatárt a Lokihoz, ám az új tervek szerint marad a 2019–2020-as idényre is a Vidinél.

Zsóri február 16-án, a Ferencváros ellen debütált a magyar élvonalban, Herczeg András vezetőedző a 81. percben küldte pályára. Két perccel később Tőzsér Dániel büntetőből egyenlített, majd következett a 93. perc, amikor Bódi Ádám középre ívelt labdáját látványos mozdulattal a kapuba ollózta a fiatal támadó – mondani sem kell, valósággal felrobbant a Nagyerdei Stadion. A találatot azóta az évad legszebb góljának járó Puskás-díjra is jelölték.

A fehérvári klub pénteken jelentette be, hogy távozik a klubtól a rutinos Marko Scsepovics. A szerb támadó három idény után a török Caykur Rizespor játékosa lett. Részben az ő helyére is érkezhet most Zsóri Dániel.

Legfrissebb hírek

Bajban a Kecskemét, a rivális Debrecen elvitte a 3 pontot a Széktói Stadionból

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 21:57

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 13:55

Bárány Donát: Kizárólag a győzelem elfogadható Kecskeméten

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 09:42

Kocsis Dominik: Soha többet nem akarok kiesni az NB I-ből

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:11

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

A semmi problémája – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 23:21

Telki után londoni műtét – vége a debreceni kapus idényének

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 10:48

Füzi-Tóvizi Petra: A harmadik hely lebeg a szemünk előtt

Kézilabda
2025.03.20. 10:32
Ezek is érdekelhetik