Lanzafame: Nem lennék tiszteletlen a Fradival szemben

– Most, hogy a rehabilitációs helyiségben ad interjút a Nemzeti Sportnak, igazán aktuális a kérdés: hogy van?
– Köszönöm, egyre jobban – felelte a Honvéd keddi edzése után épp a lábát kezeltető Davide Lanzafame. – Szeptember kilencedikén kisebb térdműtéten estem át, azóta azon vagyok, hogy minél előbb tökéletes állapotba kerüljek. A sikeres beavatkozás után azt üzentem, hamarosan visszatérek, ám bevallom, magam sem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan rendbe jövök. Persze némi időre még szükségem van ahhoz, hogy kijelenthessem, fizikailag is topon vagyok, de jó úton haladok.

– Olyannyira, hogy múlt szombaton, a Mezőkövesd elleni bajnoki kilencvenegyedik percében be is cserélte Giuseppe Sannino.
– Nagyon akartam játszani. Meglehet, különösen hangzik, de az a két perc, amelyet a pályán tölthettem, sokat jelentett nekem. Aki ismer, tudja, a kispad vagy a lelátó nem az én világom, más csapatokat szívesen nézek kívülről, a sajátomat azonban nem. Ugyanakkor kisebbfajta csodának számított, hogy alig három héttel az operáció után Mezőkövesden leülhettem a padra, bár ez így nem felel meg a valóságnak, elvégre nem sokáig bírtam ülve.

– Ha nem tévedek, vasárnap a Fradi ellen már nem kell az oldalvonalon kívül szenvednie.
– Addig még van néhány nap, várjuk ki, mi történik.

– Diplomatikus válasz.
– Láthatja, éppen jegelik a lábam. Úgyhogy a sorsom egyelőre nem a saját kezemben van.

– Azért nem csodálkoznék, ha kezdőként futna ki a Hidegkuti-stadion gyepére.
– Meglátjuk.

– Azt már láttuk, hogy miután Banó-Szabó Bence megszerezte első élvonalbeli gólját Mezőkövesden, önhöz szaladt ki ünnepelni. Meglepte ezzel?
– Jó a kapcsolatom Bencével, az egyik legügyesebb srácnak tartom. Amiben tudom, támogatom, ha bátorításra van szüksége, erősítem a lelkét, ha jó tanács kell neki, igyekszem azzal is szolgálni. Hogy jó képességekkel van megáldva, vitathatatlan, és a hozzáállása is pozitív irányba változott. Ám nemcsak az ő érdeke, hogy folyamatosan fejlődjön, hanem a Honvédé is.

– Jellemző önre, hogy a szárnyai alá veszi a fiatalokat?
– Ránk, „öregekre” jellemző ez – Djordje Kamberre, Ivan Lovricra vagy éppen Tomás Tujvelre. A rutinos játékosoknak kötelességük segíteni a tehetségeket.

– Annak idején önt is „pátyolgatták” Olaszországban?
– Hogyne! Ráadásul kiváló mentoraim voltak, hogy mást ne mondjak, a Parmában Christian Panucci, a Palermóban Fabrizio Miccoli volt, aki mellettem állt, amikor kellett.

– Lassan két hónapja, hogy visszatért Kispestre. Könnyen visszailleszkedett?
– Mintha el sem mentem volna. Remekül érzem magam, ugyanabba a családias légkörbe csöppentem, mint amelyet tavaly nyáron itt hagytam. Ami különbözik, az a csapat teljesítménye, de azon vagyunk, hogy ezen sürgősen javítsunk. Az NB I mára kiegyensúlyozottá vált, minden pontért meg kell feszülni, de gond egy száll se, készen állunk a harcra.

– Giuseppe Sannino egy hete azt mondta lapunknak, szerinte a nemzetközi kupaindulás is elérhető. Egyetért a vezetőedzővel?
– Ő a főnök... Én nem nézek annyira előre, ma még felesleges arról beszélni, mi lesz májusban. Azok közé tartozom, akik azt vallják, lépésről lépésre kell haladni. Ez a legjobb módja annak, hogy kizárólag a következő feladatra összpontosítsunk.

– Ez esetben nézzük a következő feladatot: a Ferencvárost fogadják, amelynek kedvéért egy esztendőre „megszakította” kispesti karrierjét.
– Szép évet töltöttem a Fradiban, bajnok és gólkirály lettem, úgy hiszem, a klubnál sem bánták meg a szerződtetésemet. Kellemes emlékeket őrzök abból az időszakból, ám azt a fejezetet már lezártam.

– Nincs is önben bizonyítási vágy, hogy megmutassa..., mondjuk Szerhij Rebrovnak?
– Semmi okom arra, hogy rosszat mondjak bárkiről. Ami tőlem telt, megtettem a zöld-fehéreknél is, de most már a Fradira is úgy tekintek mint volt csapatomra. Az első meccs valamelyest más lesz ellene, ám ebben már bőven van tapasztalatom, nem először lépek ugyanis pályára egy korábbi klubom ellen. Szóval, ezt a szituációt tudom kezelni.

– Ha az utolsó percben győztes gólt szerezne, mit tenne?
– Előbb szerezzek győztes gólt... Sejtésem sincs, hogyan ünnepelnék, az azonban biztos, hogy nem lennék tiszteletlen a Ferencvárossal szemben. Mindig és mindenkor megadtam a tiszteletet a volt csapataimnak.

– Várja a vasárnapot?
– Mindenki várja. A derbiknek varázslatos hangulatuk van, élmény játszani rajtuk. Szerencsére volt egy-két jó meccsem Magyarországon is. A Honvéd színeiben a Fradinak és az Újpestnek is lőttem gólt, mint ahogy az előző idényben két mérkőzésen is góllal vettem ki a részem a lila-fehérek legyőzéséből.

– Vajon a hét végén is győztes csapat tagja lesz?
– Reményeim szerint igen, de aligha kell ecsetelnem, hogy a Ferencváros mennyire nehéz ellenfél.

– Csakhogy csütörtökön Európa-liga-találkozót vív.
– Ahol huszonöt jó játékos alkotja a keretet, ez nem jelenthet problémát. Tekintve, hogy nemrég még ott futballoztam, elhiheti nekem, a Fradi ki tud állítani két erős csapatot is.

– Júliusban még ön is játszott a Ludogorec elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn. Az El-csoportmeccset esetleg a helyszínen nézi meg?
– Nem, mert abban az időpontban feleségemet viszem el vacsorázni.