FFT: „Ne haragudjon, Kassai úr, de jó hülyének lenni?"

– Ne haragudjon, Kassai úr, de jó hülyének lenni? (tarnone, e-mail)
– ??? (FFT: Arra gondolhatott az olvasó, hogy a játékvezetőket a nézők lehülyézik, a futballisták sokkal többet keresnek, mint a bírók. Tényleg mi a jó ebben?) Mi a jó ebben? Van azért pozitívum is! Bár labdarúgónak lenni a legjobb a világon, de mi, játékvezetők is aktív részesei vagyunk a meccsnek: kivezetjük a csapatokat a pályára, ott vagyunk az öltözőfolyosón, a meccs előtti technikai értekezleten. Ez mind elérhetetlen a szurkolóknak. Igaz, hogy „lehülyéznek”, de ez nem zavar minket. Mi nem érezzük magunkat hülyének, mert tudjuk, hogy a szakmában elértünk valamit. Valahogy túléljük, hogy hülyének néznek a nézők, végül is a játékosokat is szidják. Persze mi mindig kéznél vagyunk. (FFT: Az anyagi része nem zavar? Annyit keresel egy év alatt, mint Messi egy nap…) Ha így közelítjük meg a dolgot, tévúton járunk. A futball nem rólunk szól. Nem azért vannak meccsek világszerte, hogy hétvégente legyen a bíróknak mit csinálniuk, hanem hogy a játékosok futballozzanak, a közönség szórakozzon. De el kell találni az arányokat, honorálni kell a bíráskodásba fektetett munkát! Jelen pillanatban Magyarországon nem mondhatjuk, hogy az eredményeink és a megbecsültségünk arányban lenne egymással. Legyen ez erkölcsi vagy anyagi. (FFT: Melyik országban lennél legszívesebben játékvezető? Anglia, Spanyolország…) Teoretikus kérdés, ezen nem is gondolkozik el az ember. Mintha három világhírű színésznőt felsorolnának, hogy melyikkel vacsoráznál szívesen... Nem tudnál választani. – Ne haragudjon, Kassai úr, de jó hülyének lenni? (tarnone, e-mail)
– ??? (FFT: Arra gondolhatott az olvasó, hogy a játékvezetőket a nézők lehülyézik, a futballisták sokkal többet keresnek, mint a bírók. Tényleg mi a jó ebben?) Mi a jó ebben? Van azért pozitívum is! Bár labdarúgónak lenni a legjobb a világon, de mi, játékvezetők is aktív részesei vagyunk a meccsnek: kivezetjük a csapatokat a pályára, ott vagyunk az öltözőfolyosón, a meccs előtti technikai értekezleten. Ez mind elérhetetlen a szurkolóknak. Igaz, hogy „lehülyéznek”, de ez nem zavar minket. Mi nem érezzük magunkat hülyének, mert tudjuk, hogy a szakmában elértünk valamit. Valahogy túléljük, hogy hülyének néznek a nézők, végül is a játékosokat is szidják. Persze mi mindig kéznél vagyunk. (FFT: Az anyagi része nem zavar? Annyit keresel egy év alatt, mint Messi egy nap…) Ha így közelítjük meg a dolgot, tévúton járunk. A futball nem rólunk szól. Nem azért vannak meccsek világszerte, hogy hétvégente legyen a bíróknak mit csinálniuk, hanem hogy a játékosok futballozzanak, a közönség szórakozzon. De el kell találni az arányokat, honorálni kell a bíráskodásba fektetett munkát! Jelen pillanatban Magyarországon nem mondhatjuk, hogy az eredményeink és a megbecsültségünk arányban lenne egymással. Legyen ez erkölcsi vagy anyagi. (FFT: Melyik országban lennél legszívesebben játékvezető? Anglia, Spanyolország…) Teoretikus kérdés, ezen nem is gondolkozik el az ember. Mintha három világhírű színésznőt felsorolnának, hogy melyikkel vacsoráznál szívesen... Nem tudnál választani.

– Elmegy a Wembleybe, levezet egy BL-döntőt, és utána elmegy az Ácsi Kinizsi–Tardos FC Magyar Kupa megyei selejtezőjére. Honnan, miből meríti a motivációt? (Kolosi Noel, Facebook)
– Egy játékvezetőnek mindig meg kell találnia a kihívást a feladataiban. Egy fotósnak is más, ha Butraguenót vagy Platinit, és megint más, amikor engem kell fotóznia a Markó utcában. Természetesen más érzés, ha vébén, és megint más, ha két megyei csapatnak vezetünk. Azonban ha vannak az embernek igényei önmagával szemben, akkor nem teheti meg, hogy nem teljesít legjobb tudása szerint. Ha bakizunk, egyből ránk sütik, hogy „lenézzük a meccset” és nagyképűek vagyunk. (FFT: Például Verebes is kritizált! Haragudtál rá?) A vélemény szabad: mindenki azt mond, amit gondol. Érdekes, hogy sok játékvezető megkapja ezt a bélyeget, aki határozottabb az átlagnál. Csak arról van szó, nem szabad hagynunk, hogy a játékosok irányítsanak minket, nekünk kell terelgetni őket úgy, mint egy osztályfőnök a nebulókat. A játékvezetőknek alapvetően mindegy, hogy mennyien vannak a lelátókon. Ha kellőképpen kizárjuk a külvilágot, akkor a meccs közben a Wembleyben sem látjuk, hogy nyolcvanhétezren ülnek a lelátókon, és Magyarországon sem, hogy nyolcszázhetvenen vannak összesen. (FFT: És amikor egy magyar meccsen meghallod, hogy „B... az anyád!”?) És akkor mi van?! Ez együtt jár a játékvezetéssel. (FFT: Voltál már pszichológusnál?) Nem! Nincs rá szükségem. Bár játékvezetéssel foglalkozom, mégis normális embernek érzem magam. (FFT: A pályád kezdetén nem voltak gondjaid a bekiabálásokból?) Természetesen egy rutintalan, kamaszkorú játékvezető kevésbé tudja magát függetleníteni a szurkolói bekiabálásoktól, azonban a pályán eltöltött évek alatt ehhez is hozzá lehet szokni.

– Édesapja mekkora szerepet játszott a karrierjében? (kuytfan68, e-mail)
– „Csak annyit”, hogy elindított a pályán! Három szerepkörben is segített, mint apa a fiát, játékvezető az asszisztensét, idősebb kolléga a fiatalt. Fontos, hogy folyamatos kontroll alatt voltam. Édesapám nagyon jó bíró volt, ha ő nem kezd el foglalkozni velem, ha nem motivál, ha nem tartja rajtam a szemét, biztosan nem tartanék itt. (FFT: Mi volt a legnagyobb bók, amit kaptál tőle?) Hogy már nem kritizál annyit, mint a kezdeti időszakban. Bár a BL-döntő után is megkaptuk, hogy mit kellett volna másképp tennünk…

A teljes interjú elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!