ZTE: Márton Gábor az új vezetőedző – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.02.10. 16:18
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport információi, Dobos Barna felajánlotta a lemondását a labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszegnél, az új vezetőedző pedig Márton Gábor lett – olvasható a klub hivatalos honlapján.

A ZTE beszámolója szerint Márton féléves szerződést írt alá a klubbal, a másodedző pedig Takács Lajos lesz. Vlaszák Géza marad a kapusedző, az erőnléti tréner pedig továbbra is Victor Moore.

Dobos 2018 szeptemberében lett a ZTE vezetőedzője, az előző idényben bajnoki címet nyert az NB II-ben, így jutott csapatával az élvonalba. A zalaegerszegiek a hivatalos honlapjukon erősítették meg hétfő délután a Nemzeti Sport információit, azaz hogy Dobos Barna felajánlotta a lemondását, amit a vezetőség elfogadott.

A vezetőedző segítői, Helm András és Jávorka András is felajánlották a lemondásukat, ezeket szintén elfogadta a vezetőség.

Márton Gábor legutóbb az NB II-es Siófoknál dolgozott, ahonnan a 2018–2019-es idény végén távozott. Korábban a PMFC és a Kaposvár vezetőedzője is volt.

A Zalaegerszeg a legutóbbi négy bajnokiján nyeretlen maradt, 2020-ban eddig csak egy pontot gyűjtött, legutóbb 2019. december 14-én, a Puskás Akadémia otthonában tudott három pontot szerezni (0–1). A ZTE 18 pontot gyűjtve jelenleg a 12 csapatos NB I 11. helyén áll. Lemaradása öt pont a még benn maradó pozícióban tanyázó Pakssal szemben.

„Nincs sok időnk, de próbáljuk minél gyorsabban felmérni a csapatot. Van néhány játékos, akikre adott esetben más poszton számítanék, velük már egyeztettem, illetve természetesen konzultálunk az eddig is a klubnál dolgozó stábtagokkal is, hogy minél több információ birtokában legyünk. Kiskorom óta a foci tölti ki a mindennapjaimat, így próbálok mindig képben lenni és követni a magyar bajnokságokat, kiemelten az NB I-et, illetve különös figyelemmel követem azon futballisták pályafutását, akikkel korábban dolgoztam együtt. Zalaegerszegen is vannak így néhányan, már csak ezért is láttam a ZTE több mérkőzését is a közelmúltban” – fogalmazott Márton a ZTE honlapjának.

„Az elsődleges most egyértelműen az eredményesség. Mindig a támadófocit preferáltam, de látni kell, hogy bár sok gólt lőtt a ZTE, sokat is kapott, ezen mindenképpen változtatnunk kell. Az elmúlt fordulókban a rögzített helyzeteket nem sikerült kivédekezni, ezt megpróbáljuk nagyon gyorsan orvosolni.

Motivált labdarúgókkal találkoztam, kértem tőlük, hogy merjenek focizni, mutassák meg, milyen képességekkel rendelkeznek, viszont a fegyelmezetlenséget és az elvi hibákat nem tűröm el. Korábban játékosként léptem pályára telt házas meccsen Zalaegerszegen, szeretném ezt edzőként is átélni. Nagy szükségünk van a szurkolói támogatásra már szombaton, az Újpest ellen is, kérem a drukkereket, hogy álljanak mellénk, hiszen a célunk közös.”

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2019–2020-AS IDÉNYBEN
2020. február 10.ZTE Dobos Barna helyett Márton Gábor
2020. február 6.
KisvárdaDajka László helyett Bódog Tamás
2019. december 27.
DVSC
Herczeg András helyett Vitelki Zoltán
2019. november 25.
Mol Fehérvár
Marko Nikolics helyett Joan Carrillo
2019. november 3.
Paks
Tomiszlav Szivics helyett Osztermájer Gábor (megbízott edző)
2019.
október 16.
Kisvárda
Miriuta László helyett Dajka László
2019.
szeptember 4.

DVTKFernando Fernández helyett Feczkó Tamás
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 18 13 4 1 35–15 +20 43
2. Mol Fehérvár FC 20 12 4 4 35–19 +16 40
3. Mezőkövesd Zsóry FC 20 10 5 5 26–18 +8 35
4. Puskás Akadémia FC 20 8 7 5 31–23 +8 31
5. Budapest Honvéd 20 8 5 7 22–22 0 29
6. Debreceni VSC 19 8 3 8 32–32 0 27
7. Diósgyőri VTK 20 8 2 10 24–29 –5 26
8. Újpest FC 19 7 4 8 25–29 –4 25
9. Kisvárda 20 7 3 10 25–29 –4 24
10. Paksi FC 20 7 2 11 25–35 –10 23
11. Zalaegerszegi TE FC 20 4 6 10 25–30 –5 18
12. Kaposvári Rákóczi FC 20 3 1 16 19–43 –24 10
Legfrissebb hírek

NB III: edzőváltás történt Csepelen, amely egyelőre nem jött be

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 12:28

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21

Váltás a DEAC kispadján a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.18. 20:14

Robbie Keane: A négy rúgott gól alighanem jót tesz az önbizalmunknak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 09:32

Ha nem is könnyen, de legyőzte a Puskás Akadémia a Zalaegerszeget

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 21:25

Valdas Dambrauskas: Jelenleg nem vagyunk képesek ilyen erős védelmi fal ellen jól játszani

Labdarúgó NB I
2025.03.09. 09:08

Import kell a hazai helyett? – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.03. 23:25

Bartosz Grzelak: Pedig az edzéseken jól dolgoznak a játékosok...

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 08:39
Ezek is érdekelhetik