Újpest: 60 éves lett a háromszoros kupagyőztes mindenes, Kardos József

A Nagybátonyban született, pályafutását a helyi Bányászban kezdő védő még a tizennyolcat sem töltötte be, amikor az NB II-es Salgótarján futballistája lett, ráadásul nem más, mint Lakat Károly volt az edzője. Az élvonalban már az Újpest tagjaként mutatkozott be, az 1978. szeptember 9-én rendezett Diósgyőr elleni bajnokit (0–0) további 261 NB I-es fellépés követte.

Rögvest az első idényében bajnok lett a lila-fehérekkel.

„Kezdjük azzal, hogy alig mertem belépni... Remegett a gyomrom, izgultam, minden bajom volt – mesélte újpesti bemutatkozó évéről Kardos József egy korábbi, a Nemzeti Sportnak adott interjúban. – Aztán megmutatták a helyemet. Törőcsik András mellé ültettek, majd' elájultam... Hozzáteszem, mi, fiatalok akkoriban tudtuk a rendet, nem fickándoztunk, csupán tettük a dolgunkat szépen, csendben. Én gyorsan felmértem a terepet, gondoltam, ahol ennyi klasszis támadó akad, csak elkel egy olyan játékos, aki kilencven percen át zakatol. Tisztában voltam vele, nem kell villognom, a feladatom mindössze annyi, hogy a megszerzett labdát lepasszolom a sztároknak, ők úgyis megoldják a többit.”

A Magyar Népköztársasági Kupát (MNK) háromszor is megnyerte a Dózsával, igaz, az 1983-as finálét eltiltás miatt ki kellett hagynia. 1987-ben aztán ott volt a Pécsi MSC ellen megnyert döntőben (3–2), sőt...

„Máig előttem van, hogy az Újpest kapitányaként én emelem magasba a serleget. Talán lehetek szerénytelen: sikerült hozzátennem valamit a diadalhoz, hiszen én fejeltem a második gólunkat.”

1983-ban az Év labdarúgójának választották meg idehaza. Ekkor már javában válogatott volt. Első alkalommal 1980-ban szerepelt a nemzeti csapatban, október 8-án, Bécsben az osztrákok ellen kapott lehetőséget. Összesen 33-szor lépett pályára az A-válogatott címeres mezében, négy gólt szerzett.

A 686 oldalas, az újpesti klub történelmét feldolgozó Hajrá, lilák! című könyvben így jellemzik: „Elméletileg középpályás volt, de játszott mindent, ami csak belefért. Ha kellett, hátul rombolt, fejelt, ütközött, máskor ötven métereken hozta fel nagy energiával a labdát, s ha úgy adta a helyzet, elöl veszélyeztetett. Nagyon hasznos és nagy munkát végzett."

„Kapusként nem számítottak rám, az biztos... – reagált a leírásra. – Védőt, elsősorban beállóst, valamint középpályást gyakran játszottam, és időnként a támadásokat is igyekeztem segíteni. Egyébként nekem eleinte csak az számított, hogy lehetőséghez jussak, de hogy milyen poszton, majdhogynem mindegy volt. El tudja képzelni, milyen nehéz volt akkoriban beférni az Újpestbe? Törőcsik, Fazekas, Fekete, Zámbó, Dunai III, Nagy Laci – soroljam még? Tíz válogatott szerepelt ott, akadt rá példa, hogy valakinek nálunk csak a kispadon jutott hely, miközben a nemzeti együttesben biztos kezdő volt. Én például úgy kerültem először képbe, hogy Sarlós Andrásnak kisebb vitája támadt a klubbal, ha jól emlékszem, a lakásával kapcsolatban, mire Várhidi Pali bácsi közölte velem: »Józsi, a hét végi bajnokin te kezdesz Bandi helyett«. Ez a meccs a negyedik fordulóban volt esedékes, Diósgyőrött léptünk pályára, nekem beállósként Magyar Balázst kellett fognom, és nulla nullára végeztünk. Azt követően huszonhatszor játszottam még a végül aranyérmesként záró Dózsában” – mesélte a Nemzeti Sportnak.

Kardos a legjobb éveiben a Köln figyelmét is felkeltette. Törőcsikkel együtt vitte volna a nyugatnémet klub, ám az Újpest vezetése nem engedte el, sőt, a megkeresésről sem tájékoztatták.

„A németek állítólag nagyon komoly pénzt kínáltak értünk. Az újpesti vezetőség azonnal elzárkózott az eladásunk elől... Gyakran eltöprengek rajta, mire vittem volna, ha korrektebbek az elöljárók.”

Sokáig edzősködött, testnevelő tanárként is dolgozott, sőt manapság is aktív: az MLSZ ellenőreként tevékenykedik.