ZTE: a SPAL-nál szereplő kölcsönjátékos még időben hazajutott

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.03.27. 10:14
null
Horváth Krisztofer a SPAL mezében (Fotó: ztefc.hu)
Horváth Krisztofer, a Zalaegerszeg 18 éves labdarúgója az olasz futballélet leállása óta otthon, egyéni edzésterv alapján készül és bízik a folytatásban. S ami a legfontosabb, még az olaszországi helyzet elfajulása előtt haza tudott utazni Magyarországra. 

 

Március 9-én minden sporteseményt, így a labdarúgó-mérkőzéseket is felfüggesztették Olaszországban. Horváth Krisztofer ezeket a heteket már Magyarországon tölti, szerdán volt két hete, hogy hazatért, és a ZTE hivatalos honlapjának beszámolója szerint teljesen tünetmentesen vészelte át ezt az időszakot.

„Az elmúlt két hétben itthon voltam a családommal Szentgyörgyváron, nem mozdultunk ki, mindössze futni mentem ki a szabadba, azon kívül erősítettem is, de szerencsére teljesen jól vagyok a lappangási idő elteltével is – nyilatkozta a ztefc.hu-nak. – Ferrarától nincs messze Lombardia tartomány, ahonnan kiindult a vírus, de eleinte nem vették igazán komolyan az emberek, azt hittük, hogy ez is egy átlagos vírus, ami hamarosan eltűnik majd, de sajnos gyorsan terjedt az egész országban, egyre több fertőzöttet diagnosztizáltak, így az a döntés született, hogy hazaküldik a játékosokat. Szerencse, hogy autóval voltam, így mondhatni könnyen hazajutottam, de mivel repülőjáratokat is töröltek, több csapattársam nem tudott eljönni Ferrarából, és a mai napig ott ragadt. Amikor eljöttem, a klubnál, sőt, a városban sem volt még fertőzött, tehát főként elővigyázatosságból született meg a döntés.”

„Természetesen kapcsolatban vagyok a csapattársaimmal is, azt tudom, hogy továbbra is rossz a helyzet Olaszországban, és azt is, hogy senki nem tudja igazán, mikor lehet folytatás a labdarúgásban. Edzésprogramokat kapunk, amik futásokat, erősítéseket és labdás feladatokat tartalmaznak, ezekkel kell egyelőre formában tartanunk magunkat. Még nagy a tanácstalanság, nyilván én is abban bízom, hogy be lehet fejezni a bajnokságot, de jelen helyzetben lehetetlen előre látni.

A tehetséges játékosnak azért is jött nagyon rosszkor a pihenő, mert csapata és ő is remek formába lendült a tavasszal: 11 bajnokin 6 gólt lőtt és 4 gólpasszt adott, a SPAL korosztályos együttese a tabella 2. helyén áll.

Legfrissebb hírek

Egyszer sem kapott még ki 2025-ben a Paks – megint a Puskás Akadémia veri meg?

Labdarúgó NB II
33 perce

Valahol otthon lenni – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
12 órája

Pécsi Ármin: A legjobb játékunkra lesz szükség a Paks ellen

Labdarúgó NB I
2025.04.17. 06:41

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.04.16. 23:24

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:45

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:16

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 16:36

Sérvműtétje után lett kulcsember a Paksban Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 11:33
Ezek is érdekelhetik