Koronavírus: a román szövetség is idézi a kisvárdai kapust

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.04.07. 09:48
null
Mihai Minca az idény egyik mérkőzése után (Fotó: Koncz György)
Mihai Minca, a Kisvárda kapusa a koronavírus-járvány miatti magyarországi korlátozásokról és a klubnál számukra előírt egyéni edzésmunkáról is beszámolt a román médiának – szavai a Román Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapjára is felkerültek.



„Nehéz időket élünk, el kell különülnünk egymástól, de azt kell üzennem a románoknak, hogy tartsák be a hatóságok előírásait, mert így gyorsabban szabadulhatunk meg a járványtól. Minden országban hasonló a helyzet, az államok a maguk lehetőségei szerint igyekeznek segíteni az embereknek” – fogalmazott Mihai Minca, aki 2018 óta tagja a Kisvárda keretének, és az előző idényben hat, a mostaniban három NB I-es mérkőzésen állt a kapuban.

„Bonyolultabb lett az életünk, de itt az emberek tiszteletben tartják a szigorú rendelkezéseket – tért át a kisvárdai helyzetre a 35 éves kapus. – Kevesebben járnak az utcákon, aki elhagyja az otthonát, maszkot és kesztyűt visel, másképpen tartanak nyitva az üzletek, délelőtt csak az időseket szolgálják ki, és a hatóságok éberen ellenőrzik az előírások betartását.

Minca beszámolt arról is, hogy mint más kluboknál, a Kisvárdánál is egyéni edzésprogrammal látták el a futballistákat, és az elvégzett munkát megfelelő technikai eszközökkel a távolból ellenőrzik.

„Mindannyian szeretnénk minél előbb újra együtt gyakorolni, de most valóban az egészség az első. Ha túl leszünk ezen az egészen, jöhet a futball.”

A romániai beszámolók kitérnek arra is, hogy a Kisvárda FC előírta labdarúgóinak: ne hagyják el a várost a járvány ideje alatt, és hogy Minca két honfitársa megszegte a szabályt – Gheorghe Grozav és Iasmin Latovlevici hazautazott, aminek következtében a klub felbontotta a szerződésüket.

Legfrissebb hírek

Magyarországot ábrázoló pólója miatt került konfliktusba a román szövetségi kapitánnyal a székely birkózó

Birkózás
1 órája

Révész Attila: A második félidőben mindenkit be tudunk darálni

Labdarúgó NB II
5 órája

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
20 órája

Magyar Kupa: Sopronban jutott tovább a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 19:22

A karcagiak újabb meglepetést okoznának

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 09:29

A következő két NB II-es fordulóban is képernyőre kerül a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 16:39

NB II: hat gól Békéscsabán, élre ugrott a Kisvárda, már harmadik a Vasas, idegenben nyert az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 19:01

A papírformát érvényesítve legyőzte a Tatabányát a Kisvárda, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 15:50
Ezek is érdekelhetik