NB I: a Mezőkövesd 150 ezer eurót fizet a középpályásért – sajtóhír

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.05.06. 10:39
null
Dino Besirovic hamar meggyőzte a mezőkövesdieket (Fotó: Micheller Szilvia)
Horvát lapértesülés szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd él opciós jogával, végleg megvásárolja a télen kölcsönbe érkező Dino Besirovicot a Hajduk Splittől.

 

A 26 éves, kétszeres bosnyák válogatott középpályás januárban csatlakozott Kuttor Attila együtteséhez, amelyben rögtön alapemberré vált. Besirovic a tavasszal a kövesdiek 13 tétmeccséből tizenegyen kezdő volt. Az NB I-ben kilenc találkozón összesen négy gólt szerzett és ugyanennyi gólpasszt adott.

A 24sata.hr úgy tudja, a Mezőkövesd 150 ezer euróért (körülbelül 52 millió forintért) megvásárolta Besirovic játékjogát a Hajduktól. A transzfert az átigazolási időszak első napján jelenthetik be a felek.

Besirovic 2018 nyarán szerződött Splitbe, ám súlyos térdsérülése miatt nem tudta beverekedni magát a csapatba. A portál szerint a Hajduk ugyancsak 150 ezer euróért szerezte meg a bosnyák középpályást annak idején.

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Videó: Gattuso összeszólalkozott a szakkommentátorral a Hajduk súlyos veresége után

Minden más foci
2025.03.17. 12:13

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Újabb két Vasas-meccs kerül képernyőre

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 12:46

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Emberelőnyben begyűrte a Szeged a Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 14:55
Ezek is érdekelhetik