Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2025.12.02. 16:51
null
Varga Barnabás 24 gólt szerzett az őszi szezonban, ebből ötöt a válogatottban jegyzett (Fotó: Czinege Melinda)
Bár a nemzetközi átigazolási időszak csak a jövő hónapban nyílik meg, azt már most borítékolhatjuk, hogy itthon az egyik téli slágertéma a ferencvárosi Varga Barnabás jövője lesz. Azt a játékos menedzsere, Paunoch Péter is elismerte hétfői megkeresésünkre, hogy nagyon sok országból érdeklődnek a csatár iránt, csakhogy esetében nagy kérdés, hogy egy 31 éves játékosért mekkora átigazolási díjat hajlandó fizetni a piac. Alábbiakban konkrét piaci példákon keresztül azt vizsgáljuk meg, mely bajnokságokból, csapatoktól lehet a leginkább versenyképes ajánlatra számítani januárban a Ferencváros magyar válogatott csatáráért.

 

Varga Barnabás menedzsere, Paunoch Péter hétfőn megkeresésünkre elmondta, a csatár jövőjéről jelenleg nem folynak konkrét tárgyalások, ennek januárban, a nemzetközi téli átigazolási piac megnyitása után jöhet el az ideje, de az őszi szezonban 29 meccsen szerzett 24 gólja (ebből öt meccsen ötöt a válogatottban) miatt természetesen folyamatosak az érdeklődések a játékos iránt.

Én megértem, hogy a közvéleményt Varga Barnabás jövője érdekli, de most nem aktuális ez a kérdés. A piacok január közepén, másfél hónap múlva nyitnak, nem vagyunk semmiről lekésve, nincs itt az ideje, hogy erről tárgyaljunk. Az természetes, hogy Varga Barnabás teljesítménye láttán folyamatosan érdeklődnek iránta csapatok, méghozzá nagyon sok országból – fogalmazott a játékosügynök a Nemzeti Sportnak, majd az M4 Sport kérdésére hozzátette, Afrikát leszámítva szinte mindegyik kontinensről érdeklődtek már.

„A hátralévő négy-öt meccsen, különösen a nemzetközi kupaporondon, továbbra is jó teljesítmény kell nyújtania, hogy feltegye az i-re a pontot, ha arról van szó, hogy januárban eligazol. Persze csak akkor tud elmenni, ha szakmailag és anyagilag is megfelelő ajánlatot kap, ráadásul a Ferencvárossal is meg kell egyeznie az esetleges kérőnek” – fogalmazott Paunoch.

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:28

„Szó sincs arról, hogy Varga Barnabás ne játszana többet a Ferencvárosban”

A csatár menedzsere elmondta, folyamatosak a külföldi érdeklődések, de nem emiatt maradt ki a vasárnapi keretből.

 

Itt érkeztünk el a Varga-ügy kulcsához, ugyanis ajánlat már a nyáron is érkezett a 31 éves csatárért, akinek még két évig, 2027-ig érvényes a szerződése a Ferencvárosnál. Törökországi beszámolók szerint a Samsunspor 2 millió euró körüli összeget áldozott volna érte, és sajtóhírként megjelent az emírségekbeli Al-Dzsazira érdeklődése is, de egyik klub sem tett olyan ajánlatot, ami a Ferencvárosnak megfelelt volna. Utóbbi csapat azért is érdekes, mert arab forrásból úgy tudjuk, az Egyesült Arab Emírségekből továbbra is élénk az érdeklődés Varga iránt. Több klubról is szó lehet, köztük az említett Al-Dzsaziráról is, amely keretérték alapján, 45 millió euróval a helyi Pro League legértékesebb csapatának számít, viszont jelenleg csak az 5. helyen áll a tabellán, így biztosra vehető, hogy a télen erősítésekre készül.

Azt viszont látni kell, hogy jelentős, kétmillió euró fölötti átigazolási díjakat 30 évnél idősebb játékosokért ritkán fizetnek ki, még az arab világban is. A nyáron az Emírségekben két olyan érkező volt, aki betöltötte a 30. életévét, és több millió euróért kivásárolták az élő szerződéséből. A 30 éves, 60-szoros szerb válogatott középpályást, Nemanja Makszimovicsot a Sabab al-Ahli vásárolta ki a görög Panathinaikosztól 5 millió euróért, míg a szintén 30 éves brazil belső védőért, Willyan Rocháért éppen az Al-Dzsazira fizetett ugyancsak ötmilliót a CSZKA Moszkvának. Az Emírségekben a legdrágább átigazolások egyébként nagyjából 5 és 8 millió euró között mozognak, innen ennél magasabb ajánlatra nem lehet számítani. A nyáron a csúcsigazolást a 29 éves kongói válogatott csatár, Simon Banza jelentette, aki 8.5 millió euróért került a portugál Bragától az Al-Dzsazirához, más kérdés, hogy egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hat tétmeccsen csak egy gólt szerzett. Az említett árkategóriába esett a 25 éves brazil Matheus Saldanha is, akit a nyáron ötmillió euróért vásárolt ki a Ferencvárostól az ugyancsak emírségekbeli Al-Vaszl (egyelőre ő sem szárnyal az arab országban, 17 tétmeccsen kétszer talált be a kapuba). Viszont azt is meg kell említeni, hogy télen az Emírségekben is jóval visszafogottabban költekeznek a csapatok, mint nyáron. Az előző téli átigazolási időszakban a teljes Pro League-ben mindössze három játékosért fizettek egymillió eurónál magasabb átigazolási díjat, de egyik vételár sem érte el a 3 millió eurót, és egyik játékos sem volt 23 évesnél idősebb.

A legdrágább nyári igazolások az Arab Emírségekben: a játékosok neve után életkoruk, az igazolás időpontja, nemzetiségük, előző és jelenlegi klubjuk, becsült értékük és tényleges átigazolási díjuk látható (Forrás: Transfermarkt)


Az arab világban a másik nagy „labdarúgó-felvevőpiac” Szaúd-Arábia, az ott szereplő klubok viszont szinte kivétel nélkül a nyugat-európai börzéken, valamint Amerikában és Törökországban költik el a pénzünket. Jelentősebb összegért a mi térségünkből nem szoktak igazolni, és Vargát illetően nem is hallani szaúdi érdeklődésről.

Törökről annál inkább, és a csatár Fenerbahce elleni gólja után ez fokozódhat is a téli átigazolási időszakra fordulva. Ám a török piacot illetően is megállapíthatjuk, hogy a csapatoknak csak egy nagyon szűk köre fizet a téli átigazolási időszakban kétmillió eurónál magasabb vételárat egyetlen játékosért – márpedig Varga esetében ennél magasabb árra lehet számítani. Az elmúlt két téli átigazolási időszakban négy olyan csapat volt, amelyik kétmilliónál magasabb összegért igazolt. A sztárcsatárok sorát felvonultató Besiktas, Fener, Galata isztambuli trió mellett a tabellán jelenleg 3. – és az éllovas Galatától csak két ponttal elmaradó – Trabzonspor, illetve a 4. helyen álló Göztepe. Utóbbi azonban, sok más török klubbal ellentétben, igyekszik piaci alapon működni, és elsősorban olyan fiatalokat szerződtet, akiket haszonnal tovább is tud értékesíteni (a nyáron 20 millió eurós plusszal zárta a piacot a Göztepe), ami Varga esetében már nem elvárható. Az Olekszandr Zubkov személyében egy volt ferencvárosi játékost már foglalkoztató Trabzonspor keretében viszont több 30 év fölötti játékost is találunk, és a 2022-es bajnokcsapatnál nem is okoz problémát a 3-4 millió eurós vételár kifizetése sem a kiszemeltekért. Ugyanakkor erősen kérdéses, Fatih Tekke vezetőedzőnek szüksége lenne-e újabb csatárra, a Felipe Augusto, Paul Onuachu kettős ugyanis már 17 gólnál tart ebben az idényben.

Az arab és a török piac mellett, ha csak a klubok büdzséjét, átigazolási költéseit vesszük alapul, az amerikai MLS és az orosz első osztály jöhet még leginkább szóba Varga esetében, de előbbi jelentősen megnehezítené a válogatottban való szereplést a sok utazás és az időeltolódás miatt, utóbbi pedig a háborús helyzet és az országot érintő különböző korlátozások miatt jelenleg nem tartozik az európai játékosok célországai közé. Tehát ha érkezne is orosz ajánlat, kérdés, Varga elfogadná-e. Ezzel együtt tény, hogy az orosz piacon gyakoriak a kétmillió euró fölötti igazolások, és a moszkvai csapatoknál, így a Dinamónál, a Lokomotivnál és a Szpartaknál is találunk idei példát ara, amikor 30 évnél idősebb játékosért is jelentős összeget fizettek.

A nyugat-európai bajnokságokban, ideértve az öt legerősebb ligát is, szinte példa nélküli, hogy 30 év fölötti, nem elit ligában szereplő európai játékosért több millió eurót fizessenek. Vargát korábban ugyan szóba hozta az olasz sajtó a Serie A-ban szereplő klubokkal, de konkrét vételi ajánlatot egyik csapat sem tett érte, kölcsönbe vitték volna, ami sem a játékos, sem a Ferencváros számára nem opció.

A fentiek alapján tehát, a piaci viszonyok ismeretében leginkább az Emírségekből, Oroszországból, esetleg Törökországból várható olyan ajánlat Vargáért, amit a Ferencváros el tudna fogadni. Persze a futballban éppen az a szép, hogy olykor képes teljesen váratlan eseményeket produkálni, és ahogy Varga 31 évesen képes volt az ősszel egészen kiemelkedő, 24 gólos teljesítményre, úgy ez a góltermés akár még nem várt, a vázolt piaci logikákat felülíró ajánlatot is eredményezhet.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás csak pihenni akart; elbukja-e az F1 egyéni vb-címét a McLaren?

E-újság
19 órája

Ne zörögjön a haraszt! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
19 órája

Az Újpest védője megérkezett Bukarestbe – fotó, videó!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:25

„Szó sincs arról, hogy Varga Barnabás ne játszana többet a Ferencvárosban”

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:28

Robbie Keane nem foglalkozik a kimaradó Varga körüli pletykákkal

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 22:51

Hat perc alatt szerzett két góllal nyert az FTC Felcsúton

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 21:28

Az Újpest légiósát botrányhősként mutatják be Romániában

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 12:29

Naby Keita: Büszke vagyok csapatunk teljesítményére

Európa-liga
2025.11.29. 07:41
Ezek is érdekelhetik