FTC: Leandro még nem tud futball nélkül élni

– Könnyes volt a búcsú?
– Igen, megható volt – felelte lapunknak Leandro, aki a szombati, Mezőkövesd elleni 1–0-s mérkőzésen lépett utoljára pályára profi futballistaként. – Már a meccs előtt elérzékenyültem, bemelegítés közben a régi góljaimat vetítették a kivetítőkön, csak álltam, és figyeltem, nem tagadom, összeszorult a torkom.

– És a végén, amikor lefújták a meccset?
– Akkor már inkább az ünneplésé volt a főszerep. Merthogy minden klappolt. Odahaza játszottunk, győztünk, bajnokok lettünk, átvehettük az aranyérmünket, a csapat még tűzijátékot is kapott. A meccs után nem győztem fogadni a gratulációkat, a stadionból éjfél körül tudtam eljönni, a feleségemmel még elmentünk egy étterembe. Felejthetetlen este volt.

– Folytatás az NB III-ban?
– Semmiképpen sem szerettem volna egyik napról a másikra leállni. Tudtam, nem bírtam volna labdarúgás nélkül. Az elmúlt hónapokban sokat beszélgettünk Haáz Ferenc technikai igazgatóval, és a rábeszélőkészségét jól mutatja, hogy sokáig úgy volt, szülőfalujában, Gerjenben folytatom a megyei másodosztályban. Pakstól nem messze van a falu, elég lett volna mérkőzésekre lejárnom. A szezon vége felé aztán eldőlt a Ferencvárosnál, hogy csapatot indít a harmadosztályban, Máté Csaba pedig rögtön szólt, maradjak.

– Egyértelmű volt?
– Nálam mindig a Fradi az első. Így legalább végig itt leszek a klubnál, Máté Csabának amolyan játékos-edzőként a pályán kívül is segítek. Eddig nem vonzott az edzői szakma, így legalább belekóstolhatok, és ki tudja, az is előfordulhat, hogy megtetszik. Jó lesz együtt játszani a fiatalokkal, segíteni nekik, talán még egy-két trükköt is elleshetnek tőlem.

– Mi lesz így a háttérmunkával?
– Arra is jut időm. Az elmúlt időszakban Hajnal Tamás keze alatt elindítottam egy folyamatot, a scoutingcsapat tagja vagyok és leszek a jövőben is. Egyik fő területem Dél-Amerika, de másfelé is nézelődöm. Máté Csabával már ezt is megbeszéltem, ha el kell utaznom, ha a Ferencváros érdeke azt kívánja, kihagyok néhány edzést, ebből nem lesz gond. A közeljövőben több fronton várnak rám a feladatok, ennél jobb indulást el sem tudnék képzelni.

– Tesztelhetem kicsit?
– Persze, miért ne?!

– Hány érmet szerzett pályafutása során?
– Na, ez jó kérdés. Legalább húszat.

– Akkor azt mondja meg, hányszoros bajnok?
– A Ferencvárossal négyszer, a Debrecennel háromszor, Cipruson az Omóniával egyszer végeztem az élen, és akkor még ott van a Haladással a másodosztályban szerzett bajnoki címem is.

– Hányszoros kupagyőztes?
– Ezt kapásból nem tudnám megmondani. Öt vagy hat?

– Hét. A Fradival négyszer, az MTK-val és a Lokival egyszer-egyszer nyert Magyar Kupát, és Cipruson is volt kupagyőztes. Hol tartja a rengeteg ereklyét?
– Nem sokan tudják, édesanyámnál, odahaza Brazíliában. Az idei kollekció itt van még nálam, de előbb-utóbb ez is hazakerül. A szülői házban anyu külön szobát rendezett be, ahol oklevelek, érmek, trófeák sorakoznak, a falakon és a fiókokban pedig több száz mez, amelyeket a meccsek után cseréltem el az ellenfelekkel. Általában a brazil srácokkal kerestük egymást a találkozók után, van mezem Thiago Silvától és Kakától is, de a gyűjteményem része a Kevin Kurányitól kapott dressz, vagy éppen az egyik legnagyobb becsben tartott Andrea Pirlo-mez. Ő volt az a játékos, akire mindig is felnéztem, akinek a játéka leginkább lenyűgözött.

– Nem volt opció, hogy profi pályafutása végeztével hazaköltöznek Brazíliába?
– Nem. Erről már régóta letettünk. A családdal itt van az otthonunk, Magyarországhoz, Budapesthez köt szinte minden.

– A gyerekek hogyan fogadták, hogy az édesapjuk visszavonul?
– A lányom könnyen megemésztette, őt kevésbé hozza lázba a labdarúgás, na de a fiam... Alex tízéves, ő jobban átérezte a helyzetemet. Mondani sem kell, még most sem ért egyet a döntésemmel. Az elmúlt időszakban odahaza folyamatosan mondogatta, miért nem vagyok a kezdőcsapat tagja, miért csak a kispadon ülök. De most már legalább nemcsak a Ferencváros első csapatának meccseire, hanem az NB III-as találkozókra is kijár.

– Annyi mindent nyert, hogy felsorolni is nehéz... Van hiányérzete a karrierjével kapcsolatban?
– Igazából nincs. Kerek a történet. Rossz pillanatok ettől függetlenül természetesen akadtak. Rögtön karrierem elején, amikor a Haladással kikaptunk a Magyar Kupa döntőjében. A hosszabbításban eladtam a labdát a pálya közepén, az Újpest abból szerezte meg a győztes gólt. Az a mozdulat nagyon megviselt, évekig maradandó seb maradt. Csalódásként éltem meg azt is, amikor hiába szerepeltem végig a selejtezők alatt, mégsem voltam tagja a franciaországi Európa-bajnokságra utazó keretnek. Utólag bevallhatom, még így karrierem végéhez közeledve is nehezen dolgoztam fel, hogy nem léphettem pályára a Fradival az Európa-liga csoportkörében. Rendre elutaztam a csapattal, ott voltam, együtt lélegeztem a fiúkkal, ám – miután nem voltam tagja a nevezett keretnek – amikor jött a meccs, felültem a lelátóra. Kifelé nem mutattam az érzéseimet, hiszen ebben jó vagyok, de amikor hazaértem és leültem a fotelba, igenis emésztett, hogy már nem lehettem pályán.

– Most meddig kapott pihenőt?
– Máté Csaba egy hét lazítást engedélyezett. Augusztus másodikán már bajnoki mérkőzés vár ránk, addigra össze kell álljon a csapat. Jövő héten már én is elkezdem az edzéseket.

– Addig irány a Balaton-part?
– Isaszegen vagyok, horgászni. Kedden aztán lemegyünk a családdal Balatonfüredre, hét végén pedig meglátogatjuk Böde Daniékat Madocsán. Amilyen rövid a pihenőm, olyan sűrűnek ígérkezik a folytatás.