Magyar Kupa: sok múlhat a két kapuson a döntőben

Hat évvel ezelőtt még az is előfordult, hogy az NB III-ban csak a kispadon ült, most pedig a Magyar Kupa döntőjére készül: Szappanos Péter, a Mezőkövesd Zsóry kapusa megbecsüli, amit eddig elért, és történelmet akar írni a Budapest Honvéd ellen.

Habár a legutóbbi bajnokiját szombaton 1–0-ra elveszítette a Mezőkövesd a megyei rivális DVTK ellen, érthetően nincs világvége-hangulat a klubnál. Persze miért is lenne? A Kuttor Attila vezette együttes hét fordulóval a befejezés előtt a dobogó harmadik fokán áll (előnye öt pont a negyedik helyezett Diósgyőrrel szemben), ráadásul történelmi mérkőzésre készül: szerdán a Puskás Arénában fennállása során először Magyar Kupa-döntőt játszhat a Budapest Honvéd ellen.

„Ki-ki mérkőzést játszottunk Diósgyőrben, kevés igazi lehetőség adódott a kapuk előtt, várható volt, hogy egy gól dönthet – tekintett vissza a hétvégi fordulóra Szappanos Péter. – Szó sem volt arról, hogy az egyik csapat esetleg lefutballozza a másikat a pályáról, egy büntető döntött. Ettől még nem dőlünk a kardunkba, mi több, talán a vereség felébreszt bennünket, nehogy elhiggyük, miénk a világ. Mindig, mindenért meg kell küzdeni, ezért a Honvéd elleni kupadöntő kapcsán is felesleges esélyekről beszélni. Mindenki tisztában van vele, a Mezőkövesd a kisebb klubok közé tartozik, nincs harminc-negyven éves múltunk az első osztályban. Amikor Kuttor Attila átvette a csapat irányítását, a bennmaradás volt a cél, majd tudatos építkezéssel jutottunk el a mostani helyzetig. Nem szabad görcsölni, feszültség nélküli futballra lesz szükség. Magyarországon a Fraditól vagy a Fehérvártól minden körülmény között elvárják a győzelmet, és bár velünk kapcsolatban nem ez a helyzet, nyerni akarunk a Honvéd ellen. Arra az összetartásra és játékra lesz szükség, ami eddig is jellemzett bennünket, ugyanakkor még ez sem jelent garanciát a győzelemre. Ha esetleg nem sikerül, másnap akkor is felkel a nap, a hétvégén újabb bajnoki következik, szóval, az élet nem áll meg. Még nem értünk el semmit, de jó úton járunk, azt a játékot kell képviselni, amellyel eddig is eredményesek voltunk.”

A 29 éves kapus sokat tett azért, hogy ne a Mol Fehérvár jusson a sorozat döntőjébe: a székesfehérvári visszavágón a második félidő elején bravúrral védte Loic Nego lövését, majd miután csapata megduplázta előnyét, Armin Hodzic ziccerét is remek érzékkel hárította. Egyébként hatalmas utat járt be, hiszen hat évvel ezelőtt még az NB III-ban szerepelt (a Dunaharaszti MTK-ban), így igazán tudja értékelni, hogy az élvonal egyik legjobb futballt játszó csapatában jut hétről hétre szerephez.

„Igen, lehet úgy fogalmazni, hogy pályafutásom legfontosabb mérkőzése következik – folytatta. – Gyorsan hozzáteszem, a fő cél az volt, hogy a bajnokságban jobban szerepeljünk, mint legutóbb, a kupában pedig jussunk addig, ameddig lehet. Annak idején a Zalaegerszeggel rendre elvéreztünk, ha NB I-es csapatot kaptunk ellenfélnek. Eddig egy NB III-as bajnoki címet, valamint egy NB II-es harmadik helyet tudok felmutatni, esetleg még ide vehetem, hogy három meccsen ültem a padon, amikor az NB II-ben szereplő FTC visszajutott a legjobbak közé. Ha megnyered a döntőt, egész életedben hivatkozni tudsz rá, nekem a csúcsot jelentené. Amikor búcsúztattuk a Fehérvárt, korábbi dunaharasztis kapusedzőm, Vasvári Zoltán küldött egy SMS-t, hogy kétezertizennégy májusában a padon ültem egy NB III-as bajnokin. Ha akkor azt mondja valaki, hat évvel később harmadik leszek a Kövesddel, stabilan védek az élvonalban és készülök a kupadöntőre, biztosan kikerekedett szemmel nézek. Persze ezért küzdöttem, ha lehet így fogalmazni, ez a munkám gyümölcse, és mert nem úgy indult a pályafutásom, hogy eddig eljuthatok, igencsak megbecsülöm. Vágyom rá, hogy történelmet írjunk, aztán befejezzük a bajnokságban, amit elkezdtünk.”

A tavaly a Fehérvár színeiben kupát nyerő kapus reméli, ami legutóbb nem jött össze a Kispestnek, most sikerül.

– A vérét adta a győzelemért.
– Ezt hét centiméteres varrás is bizonyítja, de a lényeg, hogy nem sérültem meg súlyosan, és ami még fontosabb: három pontot szereztünk! – mondta lapunknak Tomás Tujvel, a Bp. Honvéd kapusa, akit vasárnap, a Debrecen ellen 3–1-re megnyert mérkőzés 72. percében le kellett cserélni, miután Adeniji stoplisa felszakította a bőrt a combján. – Az öltözőben nyomban kezelésbe vettek, Toman József néhány öltéssel összevarrta a sebet, szerintem szép munkát végzett.

– Hogy a bajnokságról a Magyar Kupára ugorjunk: ön is megtette a magáét az MTK elleni elődöntőben.
– Azért vagyok kapus, hogy ne kapjak gólt. Jólesett, hogy sokan dicsértek a továbbjutás kiharcolása után, mindamellett én tudom a legjobban, hogy ez nem csupán az én érdemem volt, hanem a csapaté. Mindenki betett valamit a közösbe, ezért is kerültünk a döntőbe. Viszont a kupasorozat már csak olyan, hogy ha a végén nem te emeled magasba a serleget, voltaképpen nem számít, meddig meneteltél.

– Tavaly tapasztalhatta, milyen érzés döntőt nyerni – a Fehérvár játékosaként a Honvéd ellen…
– Az élet a legjobb forgatókönyvíró, nem? Egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy kispestiként készülhetek az újabb fináléra, de boldog vagyok, hogy így alakult. Nagy szó, ha egy futballista két egymást követő évben döntőt vívhat, ha egyvalamit kívánhatnék, az lenne, hogy ami legutóbb nem sikerült a Honvédnak, most jöjjön össze!

– Egyetértünk, hogy a Mezőkövesd elleni finálé még az elődöntőnél is nehezebb lesz?
– Minden bizonnyal. Ha nincs könnyű elődöntő, könnyű döntő sincs. Akárcsak az MTK, a Kövesd is jó csapat.

– Nézte a Fehérvár–Mezőkövesd elődöntőt?
– Ha nem is teljes egészében, de néztem. Alakulhatott volna úgy is, hogy a Vidi nyeri meg a párharcot, de a Kövesd továbbjutása sem volt érdemtelen. Nem mondom, hogy ez vagy az a csapat a jobb. Felesleges is már erről beszélni, mivel lassan egy hete tudjuk, hogy a Mezőkövesdet kell legyőznünk a kupa elhódításához.

– Azt az együttest, amelyben korábban szintén védett.
– Szép másfél évet töltöttem ott, jó emlékeket őrzök, de ma már nem érdekel más, csak a Kispest! Bármerre fordultam meg eddigi pályafutásom során, igyekeztem a legjobbamat nyújtani. Mindig és mindenkinek megadtam a tiszteletet, sohasem képzeltem magam többnek annál, mint amennyit érek. Tudtam és tudom, hol a helyem.

– Szerda este a kapuban?
– Bízom benne, hogy igen. A sérülésem nem tűnik súlyosnak, játszani akarok! Hosszú utat tettünk meg, amíg eljutottunk idáig, nem szeretnénk az utolsó akadályban megbotlani.

– Tizenkét nap leforgása alatt a negyedik tétmeccsüket játsszák. A fáradtság nem okozhat gondot?
– Egyelőre nem vészes a helyzet. Meglehet, a folytatásban problémát jelent, hogy egyik mérkőzés követi a másikat, de most még nem érezzük, hogy fogytán lenne az erőnk. A kupadöntő amúgy is ad annyi pluszt az embernek, hogy az első sípszótól a lefújásig elfeledi minden baját. S ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ha sűrű is a menetrend, és közben alkalmazkodni kell a különleges körülményekhez, még mindig azt csinálhatjuk, amit szeretünk, vagyis futballozhatunk. Semmi okunk hát panaszra.

– Vajon örömre lesz oka szerda este?
– Hát nagyon remélem.

JÚNIUS 3., SZERDA
MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
20.00: Bp. Honvéd–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!