Honvéd: idén másik csapattal kötnek kooperációs szerződést

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.07.02. 17:02
null
Tömösvári Bálint a Honvédtól a Siófokhoz került kölcsönbe (Fotó: Tumbász Hédi)
Az NB I-es Budapest Honvéd a hivatalos honlapján bejelentette, a 2020–2021-es idényre a Siófokkal ír alá együttműködési megállapodást a másodosztályú klubok közül.

A Magyar Labdarúgó-szövetség az előző évadban vezette be a kooperációs szerződés lehetőségét, amelynek értelmében az NB I-es csapatok legfeljebb öt olyan 21 éven aluli labdarúgót szerepeltethettek NB II-es partneregyesületüknél, aki az adott fordulóban nem vagy csak keveset játszott az élvonalban.

A kispestiek a 2019–2020-as kiírásban az Ajkával „álltak párba”.

A honvedfc.hu közleménye szerint a fővárosi alakulat most a Siófokkal egyezett meg. A Balaton-partiak kölcsönbe már megszerezték Tömösvári Bálintot a Honvédtól.

A Nemzeti Sport Online úgy tudja, játékosok mellett edző is érkezhet a Honvédtól Siófokra. A másodosztályú klubnál nemrég Nemes Ferenc lett a tulajdonos, a sportigazgató pedig továbbra is Michalecz István.

A Honvéd jelezte, az Ajka ettől függetlenül stratégiai partnere marad, a következő idényben is kerülhetnek fiatal kispesti futballisták kölcsönbe a Veszprém megyeiekhez.

A Siófok és a Honvéd az új megállapodás keretén belül felkészülési mérkőzést játszik egymással július 11-én.

Legfrissebb hírek

Schindler Szabolcs távozik Ajkáról – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.02.18. 13:42

A Fehérvár FC az FC Ajkával kötött kooperációs szerződést

Labdarúgó NB I
2025.02.06. 07:13

NB III: elköltözhet a Révész Géza utcai stadionból a BFC Siófok

Labdarúgó NB II
2024.12.20. 23:17

Megtört a jég: az Ajka nyerte a rossz szériában lévők csatáját a Gyirmót ellen

Labdarúgó NB II
2024.12.01. 14:57

Az egyik biztonsági őr okozhatta a szurkoló koponyacsonttörését az NB III-as rangadón

Labdarúgó NB II
2024.11.14. 20:52

NB III: balhé a megyei rangadó után – súlyos fejsérülést szenvedett egy siófoki szurkoló

Labdarúgó NB II
2024.11.11. 14:24

NB II: rangadót nyerve a Kisvárda állt az élre, emberhátrányban szerzett pontot a Honvéd, Bódi duplájával fordított a Barcika

Labdarúgó NB II
2024.10.27. 18:57

Lefékezte a kazincbarcikai gólgyárat az Ajka, egy pont lett a jutalma

Labdarúgó NB II
2024.10.20. 16:55
Ezek is érdekelhetik