Újpest: Litauszki Róbert csak a szépre akar emlékezni

– Megszokta már, hogy egy kerülettel arrébb jár edzésre?
– Ehhez még idő kell, elvégre hosszú éveket töltöttem a Megyeri úton – felelte lapunknak a 30 éves Litauszki Róbert, aki a héten szerződött az Újpesttől a Vasashoz. – Még szoknom kell a környezetet és az új arcokat, de minden klubváltás ezzel jár. Az első benyomások mindenesetre pozitívak, úgy állok hozzá a mostani időszakhoz, hogy szép esztendők várnak rám, és mindent megteszek, hogy ne okozzak csalódást.

– Nem hiányzik majd az NB I? Nyilván nem ugyanaz csapatkapitányként kivezetni az Újpestet a Ferencváros elleni derbire, mint a másodosztályban futballozni.
– Megértem azokat, akikben megfogalmazódott ez a kérdés. Nyilván jobb lett volna, ha a Vasas az előző idényben feljut az élvonalba, ha továbbra is az első osztályban futballozhatnék, de az ajánlatok közül az angyalföldiek által felvázolt koncepciót találtam a leginkább vonzónak. Tudtam, mit vállalok, meghoztam a döntést, innentől kezdve ugyanolyan elszántan állok az edzésekhez és a mérkőzésekhez, mint ahogyan Újpesten tettem. Biztosan hiányoznak majd a derbik és a rangadók, de most csak az jár a fejemben, hogy segítsek a Vasasnak hosszú távú céljai elérésében. Azért dolgozunk, hogy a következő idény végén feljussunk az élvonalba, és a mezőnyt elnézve a keretünk minőségétől függetlenül ebben az osztályban sem sétagalopp aranyérmet szerezni. Emellett vélhetően minden csapat minket akar majd legyőzni, úgyhogy ebben a helyzetben sem nehéz motivációt találni.

– Mikor döntötte el, hogy Angyalföldre szerződik?
– A klub már fél évvel ezelőtt megkeresett, és mivel Újpesten az idény végén lejárt a szerződésem, nem kellett kapkodnom, volt időm eldönteni, hogyan tovább. Harmincévesen elég tapasztalatot szereztem, hogy tudjam, mi a jó döntés. A Vasas vezetőin éreztem, velem képzelik el a jövőt, ezért szerződtem Angyalföldre.

– Mikor érezte, hogy váltania kell?
– A döntés már érlelődött bennem egy ideje, ám ezt nem sokan tudták. Az egyik bulvárlap elég erős csúsztatással azt írta, már nem éreztem jól magam az újpesti öltözőben, ami a csapattársaimra és rám nézve is sértő volt. Sohasem mondtam vagy gondoltam ilyesmit, mindig büszke voltam arra, hogy a lila-fehér mezt viselhetem, és rendre kiálltam a társaim mellett. Ugyanakkor éreztem, egy ideje nem minden kerek körülöttem, váltanom kell. Mélyebben azért nem szeretném boncol gatni ezt a témát, mert akkor sem nyilatkoztam erről, amíg szerződés kötött az Újpesthez, így most sem lenne elegáns hátrafelé mutogatni. Tisztelem a klubot és a szurkolókat, büszkén tekintek vissza az ott töltött évekre – ám bízom benne, idővel a vasasos időszakra is szívesen emlékszem majd vissza.

– Melyik volt a legszebb pillanata Újpesten?
– Nehéz lenne egyet kiválasztani. Az első NB I-es meccsem örökre emlékezetes marad, már csak azért is, mert sokat küzdöttem azért, hogy a negyedik kerületben mutatkozzak be az élvonalban. A két Magyar Kupa-győzelem is felejthetetlen emlék, akárcsak az egy nullás győzelem a Groupama Arénában, amikor első magyar csapatként nyertünk a Fradi új stadionjában. A csapatkapitányi karszalag viselése is nagy megtiszteltetést jelentett és a szurkolók szeretetére is szívesen emlékszem vissza.

– Melyik a legszomorúbb emléke?
– Legélénkebben az utolsó nap él bennem, ezért azt említeném. A búcsúzás egyszerre volt szomorú és felemelő.

– Megható volt látni, ahogy könnyek között köszönt el a szurkolóktól, ám sérülése miatt nem léphetett pályára. Nem álmodozott arról, hogy utolsó meccsén kezdőként fut ki a gyepre, majd a meccs végén lecserélik, a szurkolók pedig állva tapsolják?
– Nem gyártottam előzetes forgatókönyvet a fejemben, mert nem vagyok ilyen típus. Igazából nem is terveztem, hogy a lefújás után kimegyek a pályára, csak sodródtam az eseményekkel. A hármas sípszót követően Simon Krisztián lépett oda hozzám, ő mondta, menjünk ki a drukkerek elé, aztán csatlakoztak a társak is. Jólesett, ahogy a közönség elbúcsúztatott, de szerencsére csak pályafutásom egy szép szakasza zárult le, nem pedig a karrierem.

– Az Újpest a kiesés ellen harcolt, edzőváltás történt a csapatnál, a koronavírus miatt két hónapig szünetelt az idény, önt pedig sérülések hátráltatták. Mondhatjuk, hogy pályafutása egyik legzaklatottabb idényén van túl?
– Ez a felsorolás nagyjából lefedi az előző idény nehézségeit és az okokat, amelyek miatt érett bennem a váltás gondolata. Sok stressz és feszültség jellemezte a mögöttünk hagyott bajnokságot, nem véletlen, hogy amíg korábban rendre elkerültek az izomsérülések, most megkeserítették az életemet. Ezt a szervezetem jelzésének fogtam fel, remélem, most nyugodtabb időszak következik, és csak a futballra kell fókuszálnom.

– Kívülről nézve az Újpest a kiaknázatlan lehetőségek klubjának tűnik, elvégre a tradíció és a szurkolótábora alapján más célokért kellene küzdenie. A hosszú évek alatt hányszor érezte, hogy mennyire más lenne címervita nélkül, tömött széksorok előtt, bajnoki címért futballozni?
– Ez a kérdés sok mindenre választ ad, és örülök, hogy ezeket problémákat nem nekem kell kimondanom. Ugyanakkor ahogyan mondtam, semmi rosszat sem szeretnék mondani a korábbi klubomra. Csak azt kívánom, hogy rendezett viszonyok között az egyesület kerüljön vissza oda, ahova a történelme alapján való.