A Ferencváros labdarúgócsapata „országjáró körútra” kényszerült az 1980-as–1990-es évek fordulóján, mivel az UEFA rendre megbüntette az FTC-t fanatikusai viselkedése miatt. Az 1989. októberi Admira Wacker–Ferencváros KEK-mérkőzés (1–0) után az európai szövetség fegyelmi bizottsága lesújtott, a zöld-fehéreknek következő két nemzetközi kupamérkőzésüket Budapesttől legalább 150 kilométerre kellett lejátszaniuk.
Az első rögtön az Admira elleni visszavágó volt, Szegeden (0–1 és kiesés), a második már az 1990–1991-es idényben. A Ferencváros ekkor az ország másik felére „vonult”, Zalaegerszegen fogadta a belga Royal Antwerpet.
Antwerpenben 0–0-s döntetlent ért el a Ferencváros az UEFA-kupa 1. fordulójában, aztán a zalaegerszegi visszavágó eszelős hangulatban zajlott és hozott öldöklő, hosszabbításos csatát, melyet 3–1-re nyert meg Nyilasi Tibor csapata Keresztúri András, Topor Antal és Fischer Pál góljával. Nyilasi Tibor a mérkőzés után külön köszönetet mondott a közönségnek a továbbjutásban játszott szerepéért – s innen datálódik a zalaegerszegiek és a ferencvárosiak barátsága.
Üröm az örömben: a Ferencváros továbbjutott, ám egy füstbomba bedobásával megint sikerült kihúzni a gyufát, és jött a „menetrendszerű” UEFA-büntetés.
„Ha ez így megy tovább, lassan már csak Afrikában játszhatunk európai kupamérkőzést” – kommentált erre Nyilasi lapunkban, de az országjárás véget ért – a dán Bröndby ellen (a kapuban Peter Schmeichel, a mezőnyben a két évvel később az Eb-döntőn gólt szerző John Jensen és Kim Vilfort) az FTC már az Üllői úton búcsúzott a kontinentális kupaporondtól. Igaz, zárt kapuk mögött – ez volt a magyar futballtörténet első európai kupamérkőzése, melyet fegyelmi okokból nézők nélkül játszottak le.