DVTK: sajnálják az inzultust, elnézést kérnek a Honvédtól

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.09.15. 13:34
null
Gazdag Dániel (balra) és Hegedűs János párharca a szombati mérkőzésen (Fotó: Meder István)
A DVTK rendkívül sajnálja a történteket, és elnézést kér Gazdag Dánieltől, Rác Benedek sajtófőnöktől (a Nemzeti Sport korábbi munkatársától – A szerk.), a vendég Budapest Honvédtól, valamint az M4 Sport televízió munkatársaitól – írja hivatalos honlapja keddi hírében a diósgyőri labdarúgóklub. Az előzmények: a szombati DVTK–Honvéd bajnoki mérkőzést követő pályaszéli televíziós interjú során a 4–2-re nyerő Honvéd játékosát és a vendégek sajtófőnökét a DVTK szurkolói inzultálták, emiatt félbeszakadt az interjú.

 

A DVTK a pályarendszabályoknak megfelelően azonnal eljárást indított, de ezzel egy időben kérvényezi, hogy az MLSZ jelenleg érvényes, a járványhelyzet következtében szigorított előírásai miatt vizsgálják felül a pályaszéli interjúk készítésének gyakorlatát.

A diósgyőriek állítják: már a DVTK–Honvéd mérkőzés előtti napon jelezték, hogy baj lehet a lelátó előtti interjúzásból.

„Demkó Norbert, a DVTK sajtófőnöke felhívta az MLSZ és az M4 Sport illetékeseinek figyelmét, hogy nem szerencsés a helyszínválasztás közvetlenül a lelátó előtti részen. Sajnos ez már a péntek esti FTC–Paks mérkőzésen is bebizonyosodott, amikor az M4 Sport pályaszéli interjúja alatt a Ferencváros egyik játékosát inzultálták a nézőtérről” – utalt Világi Péter, a DVTK kommunikációs és marketing-igazgatója a Lovrencsics-esetre.

A hírben az is szerepel, hogy a meccset a televízió képernyője előtt követő DVTK-szurkolók közül többen jelezték a klubnak: „érzésük szerint a zajmikrofonokban jobban hallatszott a maroknyi vendégtábor, mint a diósgyőri – szokás szerint rendkívül nagy számban megjelenő – hazai ultrák” hangja. A DVTK kérte az eset kivizsgálását.

Kedd kora délután a Honvéd is visszatért a történtekre. Mint a hivatalos honlapjukon írják: lezártnak tekintik az ügyet, és hozzáteszik, hogy a szurkolók távozása után az interjúk rendben elkészültek, amiért köszönik a DVTK segítségét.

Legfrissebb hírek

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Ollózós gól döntött: Kántor hőssé vált, a Soroksár legyőzésével kapaszkodik a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 16:43

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Levegőhöz jutott az Ajka, miután behúzta a Honvéd elleni balhés, alsóházi helyosztót

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:55

Partnerségi megállapodást kötött a Budapest Honvéd és a Csíkszereda

Labdarúgó NB II
2025.02.28. 14:44

A tabella ezúttal hazudott: a kieső helyen álló Honvéd kiütötte a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 21:50
Ezek is érdekelhetik