MTK: megsérült az egy hónapja igazolt középpályás

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.10.27. 09:12
null
A képen becsúszva szerelni igyekvő Baki Ákosra műtét vár (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK a hivatalos honlapján bejelentette, Szrdjan Dimitrov bokasérülést szenvedett a legutóbbi, Kisvárda elleni bajnoki mérkőzésen, így legalább egy hónapig nem játszhat.

A 28 esztendős szerb középpályás szeptember végén szerződött az MTK-hoz, miután súlyos sérülés miatt Myke Bouard Ramos és Katona Máté egyaránt hosszú időre harcképtelenné vált.

Dimitrov kezdő volt a Puskás Akadémia (3–0) és a Kisvárda (1–1) elleni találkozókon. Utóbbin Fernando Viana csúnyán megtaposta a középpályás bokáját, akit ezután, a 9. percben le kellett cserélni. A játékvezetők nem ítéltek szabadrúgást az eset miatt. Dimitrovra részleges bokaszalag-szakadás miatt legalább egy hónapig nem számíthat Michael Boris vezetőedző.

A fővárosiak azt is közölték, hogy Baki Ákosra műtét vár. A mostani idényben öt NB I-es mérkőzésen pályára lépő védő a Vasas elleni felkészülési meccsen szenvedett vállsérülést, ezért a jövő héten kés alá fekszik. Felépülése várhatóan három hónapot vesz igénybe – számolt be róla az mtkbudapest.hu.

Kata Mihály és Palincsár Martinviszont már felépült és a csapattal edz.

Legfrissebb hírek

Játékost cserélt egymással a Nyíregyháza és a Budapest Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.01.07. 09:20

Nyíregyháza: megállapodtak a Honvéddal az U21-es válogatott játékos szerződtetéséről – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.01.06. 19:17

Baki Ákos: Lehetne újra egy kapott gól nélküli meccsünk

Labdarúgó NB I
2024.11.07. 08:33

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33

Albán válogatottat is megjáró játékossal erősített az ETO

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 19:35

Felkészülés: a Fehérvár legyőzte az Ajkát, az MTK fiataljai ikszeltek

Labdarúgó NB I
2024.07.05. 12:51
Ezek is érdekelhetik