Lapunk már decemberben beszámolt arról, hogy Benczenleitner Barna iránt több klub is érdeklődik – köztük a Spartacus –, ráadásul nyáron lejár a szerződése a Budapest Honvédnál, és a menedzsere, Filipovics Vladan elmondta, nem terveznek hosszabbítani a kispestiekkel. Úgy tudjuk, azóta megszületett az elvi egyezség, s kedden bejelenti a 21 éves balhátvéd érkezését új klubja, a Nyíregyháza.
Információnk szerint a Szpari nem kölcsönveszi az U21-es válogatott futballistát, hanem végleg megszerzi a játékjogát, s elvileg kifejezetten Tímár Krisztián vezetőedző kérésére érkezik a klubhoz, akivel már dolgozott együtt a 2022–23-as idényben az ETO-nál.
A védő 2017-ben a Ferencvárostól került a Honvéd utánpótlásába, és azóta, egy rövid győri kölcsönjátékot leszámítva Kispesten futballozik. Az NB II-ben ebben az idényben 15 meccsen két gólpasszt adott, az NB I-ben négyszer szerepelt eddig a pályafutása során.
Vasárnap pedig arról adtunk hírt, hogy Baki Ákost szerződtetné volt klubjától, a Nyíregyházától Feczkó Tamás, a kispestiek új vezetőedzője, akivel az MTK-nál már dolgozott együtt. Értesülésünk szerint megállapodott a két fél egymással, így a belső védő csatlakozik az NB II sereghajtójához – jó eséllyel ezt az egyezséget is kedden jelentheti be hivatalosan a két klub.
A 30 éves hátvéd Zalaegerszegen nevelkedett, majd 2009-ben az MTK utánpótlásába került, s a kék-fehéreknél 2013-ban bemutatkozott az NB I-ben is. A fővárosi egyletet – egy mezőkövesdi kitérőt követően – 2022 nyarán hagyta ott, ekkor szerződött Nyíregyházára, amellyel tavaly tavasszal bajnoki címet ünnepelhetett a másodosztályban. Baki az élvonalban 87 mérkőzésen négy gólt szerzett – ebben az idényben tíz bajnokin jutott szóhoz –, míg az NB II-ben 71 összecsapáson kilenc találatot jegyzett.
Hétfőn egyébként már tett egy bejelentést a két klub, miszerint a Honvéd a tavaszi szezonra kölcsönvette Pinte Patrikot a Spartacustól.