Paks: Élveznem kell a futballt – Bognár György

– Megünnepelték Hahn János négy gólját, illetve csapata hat kettes győzelmét a Puskás Akadémia ellen?
– Dehogy ünnepeltük! – kezdte a Nemzeti Sportnak Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője. – Korábban tizenhárom-tizenöt játékosunk is megfertőződött, ezért prevencióként még a mérkőzés utáni közös vacsorát is lemondtuk, de ígérem, Hahn János következő négygólos mérkőzésénél mindkettőt megünnepeljük. Sosem érdekelt különösebben a válogatott szünet, de jelenleg talán előnyünkre válhat, hogy két hétig áll a bajnokság, mert a sérülésből felépülő, illetve a vírusból kigyógyuló játékosainkat felzárkóztathatjuk, és végre csaknem teljes kerettel dolgozhatunk.

– Az eredményeken nem látszanak a nehézségek: az irányításával hat bajnokin öt győzelem és egy döntetlen a csapat mérlege.
– Pedig higgye el, rengeteg munka vár még ránk. A régi beidegződéseket nehéz megváltoztatni, sőt, olykor lehetetlen, de mindenképpen muszáj megpróbálnunk.

– Mégis, konkrétan mivel próbálkozik, mit csinál másként?
– Amikor elvállaltam a felkérést, úgy éreztem, markánsabb felfogásra lenne szükség. Elődeim stílusa eltér az enyémtől, mert a Paks játékát éveken keresztül az óvatosság, a biztos védekezésből indított kontratámadások jellemezték. Az első mérkőzésen, az MTK ellen szerencsénk volt, mert a kék-fehérek is hasonló taktikával futballoznak, vagyis játékosai állandóan mozgásban vannak, már az ellenfél térfelén próbálják visszaszerezni a labdát, annak irányába próbálnak védekezni. A négy nullás eredmény azt jelentette, a húzásaink sokkal jobban bejöttek, és a győzelem lendületet is adott a következő öt bajnokira. Persze még akadozik a játékunk, de elindultunk egy új irányba, a játékosok pedig vevők a változásra, és mintha a kezdeti görcsösség is múlóban lenne, nekem pedig csak élveznem kell a futballt.

– Élvezheti is, a második helyre léptek előre a tabellán.
– Egyelőre ez csak átmeneti állapot, de ha az idény végén az ötödik–hetedik hely valamelyikén végzünk, elégedett leszek. A játékrendszerünk nagyjából kialakult, de a vírushelyzet és a rengeteg sérült miatt egyelőre alkalmazkodom a lehetőségekhez. Alapvetően két belső védős rendszerben gondolkodom, de kényszerűségből jelen helyzetben hárommal futballozunk, így került Böde Dániel is a védelem tengelyébe.

– Azért korábban már jelezte, hogy nem a támadósorban számít rá...
– Valóban, de inkább védekező középpályásként tudnám elképzelni. Hozzáállása a futballhoz azonban továbbra is kimagasló, amikor Szabó János megsérült, egyik hétről a másikra még egy sorral hátrébb irányítottam, és a védelemben is helytállt.

– A klub filozófiája évek óta ismert, kizárólag hazai játékosokat foglalkoztat, és tudjuk, paksi szerepvállalásától függetlenül ön is hasonlóan gondolkodik. Miért jobb a magyar játékos a légiósnál?
– Mert meggyőződésem, hogy a Magyarországon légióskodó külföldiek zöme semmivel sem nyújt többet, semmivel sem jobb a magyar futballistánál, akkor meg mi szükség a szerződtetésükre. Inkább egy-egy tizenhét, tizennyolc, tizenkilenc éves paksi srácnak szavazok bizalmat. Természetesen a Ferencváros és a Mol Fehérvár elmúlt években nyújtott nemzetközi szereplése dicséretes, sőt Szerhij Rebrov munkássága a Fradinál elismerésre méltó, de a zöld-fehéreken kívül számtalan légiós kap még bizonyítási lehetőséget a magyar futballban – feleslegesen.

– Ellenben Hahn János mintha megbecsülné, hogy ön bízik benne.
– Testközelből nem ismertem, a televízióban figyeltem a játékát, de minden adottsága megvan, aminek egy csatár hasznát veszi. Gyors, labdabiztos, a kezdősebessége kiemelkedő, jó ütemben és megfelelő érzékkel érkezik a kapu elé, a helyzetkihasználásával is elégedett vagyok, szóval nehéz lesz kiszorítani a kezdőcsapatból. Persze ha végre teljes lesz a keretünk, kap konkurenciát is, de talán attól még jobban futballozik.

– A profi futballban meglehetősen ritka, hogy az edzőnek a fia is a játékosa. Zavarja ez a helyzet?
– Miért zavarna? Stefi felnőtt ember, ismeri a véleményemet, tudja is, mikor hogyan értékelném a teljesítményét. Egyébként a családi összejöveteleket, ebédeket, vacsorákat sosem a futball miatt tartjuk, és ha egy asztalhoz is ülünk, a teljesítményéről sosem beszélünk többet, mint a keret többi tagjáéról az öltözőben. Másik fiam, Gyuri négy éve dolgozik mellettem pályaedzőként, szinte beszélnünk sem szükséges, ismeri az összes reakciómat. Néhány apróságot másként lát, ennek olykor hangot is ad, s bizony előfordul, hogy hallgatok a véleményére. Kevés ember szavára adok, ő az egyik.