Néha hallom, hogy – ahogyan már a nagy pesti riválisok, az FTC, a Vasas, a Honvéd, az MTK – egyszer a futballidők kezdete óta mindig NB I-es Újpest is „megízlelhetné” a kiesést, de ilyenkor szerencsére a kevésbé túlfűtött, józanabbul gondolkodó focirajongók azt mondják: a lila-fehérek NB II-es szereplése lenne a magyar futball legrosszabb pillanata. Az ugyanis a bagatell gondot jelentené, hogy a minden szempontból minimalista élvonalban oda lenne a fővárosi rangadók varázsa, ennél sokkal fontosabb, hogy ebben a fene nagy, globalizált profizmusban rögvest elszakadna az az utolsó, vékony pókhálófonál is, amely még valamennyire hozzáköti az érzelmeinket az igazán jó magyar labdarúgáshoz.
Szóval, maradjunk annyiban: nagy baj az, ami manapság a lila-fehéreknél történik futballozás címén. S bár ezt az írást az edzőváltás ténye generálta (Predrag Rogant a magyar fociban cseppet sem ismeretlen ex-Vasas-edző,
Michael Oenning váltotta december 23-án), a történet valójában nem a Megyeri úti kispad világáról szól, hanem inkább egy olyan zsákutcaszemléletnek a kiteljesedéséről, amely a jelenkori eredménytelenség peremére, de az évek óta jellemző tehetetlenségbe taszította a magyar labdarúgás egyik legpatinásabb klubját. Magam hosszú ideje kiabálok a rossz légiósok, a tucatot jelentő zsoldosedzők alkalmazása ellen (és mielőtt félreértés lenne, nem csak most, az újpesti edző- és csapattörténet ilyetén alakulása miatt), s már önmagamnak is unalmas kezdek lenni a „Magyar pályákra magyar srácokat!” kezdetű szöveggel, de a lila-fehérek újkori történelme a legjobb példa arra, hogy mennyire kilátástalan tud lenni az uniformizált, üzletszemléletbe csomagolt módi.
Az újpesti foci kapcsán leginkább az tűnik fel, hogy a lila-fehér érzelemmítosz fakult meg teljesen. S ha végletesen lecsupaszítom a mai, nem túl szívderítő helyzetet, az egy szem Simon Krisztián pályára lépésén kívül semmi izgalmasat nem találhatunk az újpesti focijelenben, miközben az egyszeri szurkolóknak kimondhatatlan nevű, s ami a legszomorúbb, hogy a profi státuszukhoz képest kiismerhetetlenül gyengén produkáló sörmeccsfutballisták terelgetik a labdát a magyar labdarúgás egyik szentélyének gyepén.
Az újpesti edzőváltásnak – ha jól értelmezem – az lenne az üzenete, hogy az új vezetőedzőnek, Michael Oenningnek néhány hét alatt futballzsonglőröket illenék teremtenie. Ha ezt megteszi, ígérem, ugyanezeken a hasábokon előtte biztosan megemelem a kalapom, sőt már az írás címét is elárulhatom: „Itt a varázsló!”