Almák és fák – Deák Zsigmond jegyzete

Szerkesztett számnak nevezzük mi, újságírók, ha egy témát egy lapszámban több oldalról és aspektusból, több különböző műfajú cikk segítségével alaposan körbejárunk. Előfordul, hogy csak a vak véletlen tereli össze a hasonló alapvetésű írásokat, ám a kollégák ilyenkor is egymásra kacsintanak: „Szerkesztett szám...”

Őszintén bevallom, ezúttal utóbbi esettel állunk szemben, hiszen Pietsch Tibor hangulatos interjúja a három Bognárral, illetve Malonyai Péter mélyenszántó publicisztikája a Bácsalmási családról nem előre eltervezett formában került egyazon újságba, egyazon napra. Mégis összeillenek, bár lehet, első látásra ez kevésbé tűnik fel.

A Pakson vezetőedzőként dolgozó idősebb Bognár György, pályaedző fia, ifjabb Bognár György, valamint futballistaként tevékenykedő másik csemetéje, Bognár István kedélyesen elpoénkodnak egymással. Figyelmetlenül olvasva még némi felszínességet is kiérezhetnénk a vicceskedésből, pedig erről szó sincs, sokkal inkább arról, hogy két korosztály három tagja hogyan működik együtt, egy célért, egymást támogatva, de a pozitív miliőre, a jó hangulatra is ügyelve. A publicisztikából Bácsalmási Péter, László és Gábor életútja azt mutatja, intelligens emberek miképpen tudják átörökíteni saját famíliájukban a számukra fontos dolgok (ez esetben a kosárlabda és az egyetemi tanítás) szeretetét, ismeretét az utánuk következőknek.

Ránézésre olyan egyszerűnek tűnik mindez, pedig nem az, különösen mostanában, amikor a család mint a legfontosabb társadalmi egység (fő)szerepe úton-útfélen megkérdőjeleződik, s bármilyen tekintély, így az apai, szülői is relativizálódik, devalválódik. S ha nincs is kérdőjel, kétely ebben a fontos kötődésben, akkor is elgurulhat az alma a fájától annyira, hogy a korosztályok között mások legyenek a prioritások. Utóbbival nincs is semmi gond, ettől még értékelni illik és kell, ha a gyümölcs ott marad közvetlenül a gyökerek felett, a fa tövében.

Bognáréknál természetesnek tűnt, hogy a fiúk is a focival kelnek és fekszenek, Bácsalmásiéknál meg a kosárlabdával, hogy aztán a megfelelő ismeretekkel felvértezve magától értetődő legyen e tudás megosztása az egyetemi katedráról. A sportból, a művészetből, az élet minden területéről sorolhatunk hasonló jó példákat (s rosszat is persze), a lényeg, amit Bácsalmási Gábor mondott nemrég elhunyt édesapjáról: „Jobb apát nem kívánhattam volna. Öröksége egyszerre adomány és teher, amihez fel kell nőnöm, immáron nélküle…”

Nem tudom, ki hogy van vele, jómagam igen elégedett lennék, ha a fiam így búcsúzna tőlem, amikor eljön az idő.