FTC: Redzic, Csontos, Szánthó – magyar fiatalokkal alakul a Fradi 2.0

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2021.01.30. 08:32
null
Csontos Dominik a Budafok ellen megszerezte az első gólját az NB I-ben (Fotó: Török Attila)
Élete harmadik NB I-es mérkőzésén védő létére megszerezte az első gólját. Csupán hajszálon múlott, hogy Csontos Dominik a következő fél évet a másodosztályú Soroksárnál töltse, ehhez képest a szerdán a Budafok otthonában megnyert 3–0-s mérkőzésen ő duplázta meg az előnyt. Szerhij Rebrov annak idején a Dinamo Kijevnél is bátran mély vízbe dobta a fiatalokat, a Ferencvárosnál sincsen ez másképpen.

 

„Minden hirtelen történt – mondta lapunknak Csontos Dominik.A Budafok elleni mérkőzés előtti napon szóltak, hogy mégsem Soroksáron kell edzésre jelentkeznem, Szerhij Rebrov számít rám. Egyszerűen hihetetlen, ami velem történt… A télen becsülettel végigcsináltam a spanyolországi edzőtábort, ám utána úgy készültem, hogy az NB II-ben kell helytállnom és tovább fejlődnöm. A Budafok ellen úgy léptem pályára, hogy mindenképpen szerettem volna emlékezetessé tenni az estét, azt hiszem, sikerült.”

Csontos Dominikot a grúz Lasa Dvali sérülése után küldte pályára a szakmai stáb, s magabiztos volt, a góljánál lesipuskás csatárokat megszégyenítve csapott le a labdára.

„Ahogy mondani szokták, jókor voltam jó helyen. Az edzéseken próbálom ellesni a trükköket a többiektől, Miha Blazic hasonló felfogásban játszik belső védőt, mint én. Technikás futballista, jó meglátásai vannak, belép a játékba, tőle sokat lehet tanulni.”

Információink szerint az FTC tudatosan fiatalokból építi a háttérben a Fradi 2.0-t, fókuszban a magyarokkal. Az NB III-as csapat újraélesztése is ennek a tervnek volt a része. Mergl Szabolcsot, Redzic Damirt és Nagy Olivért ezért vitte el Marbellába Szerhij Rebrov, közülük Redzic Damir már pályára is lépett az első osztályban. Az átigazolási szezonban tudatosan átgondolva érkeznek a légiósok mellett az ifjú titánok, így került a Fradiba és onnan a ZTE-hez Szánthó Regő. A saját nevelésű Csonka András a Budafokot erősíti, az utánpótlás-válogatott Varga Ádám a Soroksárban véd, a magyar állampolgárság felé kacsingató Ammar Ramadan is feljebb lépett már a zöld-fehérek második csapatából, hogy tovább fejlődjön, s persze Gera Dániel és Katona Máté sem véletlenül érkezett a télen az FTC-hez.

Legfrissebb hírek

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
18 órája

Robbie Keane: Élveznem kell a Fradinál töltött időt, aztán ki tudja, mit hoz a jövő

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:54

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:44

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 15:21

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

NB III: rangadót nyert a DEAC és a Nagykanizsa, Olalekan Ibrahim betalált a Fradi II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 18:48

Gera Dániel: Nagyszerű a közeg, az új edzőnk jól látja a futballt

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 10:43
Ezek is érdekelhetik