FTC: Várom, hogy hívjanak – Boli az elefántcsonparti válogatottról

– A Ferencváros előnye a Puskás Akadémiával szemben tizennégy, a fehérváriakkal szemben tizenhét pont. Mit gondol, eldőlt a bajnoki aranyérem sorsa?
– Nem, de kétségtelen, ezzel az előnnyel kényelmes helyzetbe kerültünk. Ugyanakkor az is igaz, hogy most nem szabad hátradőlni, mert ilyenkor könnyű elveszíteni a motivációt. Van még hátra tizenkét mérkőzés, a legfontosabb, hogy koncentráltak maradjunk a bajnokság végéig.

– Másfél évvel ezelőtt érkezett a Ferencvároshoz, milyen az élete Budapesten?
– Abból a szempontból nehéz, hogy a barátnőm még Párizsban él, de szinte már hozzászoktunk, hogy mindennap telefonon vagy videobeszélgetés keretében kommunikálunk, remélem, mihamarabb összeköltözhetünk. A korlátozások előtt elmentem néhányszor Párizsba, de a jelenlegi helyzetben nem utazgatok. A korábbi kapcsolatomból van egy kislányom, hamarosan négyéves lesz, Norvégiában él az édesanyjával, és rendszeresen tartjuk a kapcsolatot. Ugyanakkor a Fradinál barátokra leltem, a többséggel angolul, Aissa Laidounival és a marokkói Samy Mmaeéval franciául beszélgetünk, tudok norvégül is, és most úgy érzem, nem lenne könnyű még egy olyan nehéz nyelvet megtanulni, mint a magyar – viszont elsajátítottam néhány kifejezést.

– Honfitársa, Junior Tallo a nagy rivális Újpestet erősíti. Vele milyen kapcsolatot ápol?
– Nagyon jó barátok vagyunk, gyakran beszélünk, a koronavírus miatti korlátozások előtt rendszeresen találkoztunk is.

– Barátokban tehát nincs hiány, ám a futballisták életében meghatározó szereplő a vezetőedző. Milyen a munka Szerhij Rebrovval?
– Kiváló edző, szigorú a munkában, és ez jó, mert így tudunk mindig csúcsformában teljesíteni. Nagyszerűen érzem magam a Fradinál, büszke vagyok, hogy Magyarország legjobb klubjában játszhatok. Jó helyen vagyok, hosszabb távon is maradnék, az pedig külön is motivál, hogy a bajnokságban és a Magyar Kupában is nagy cél lebeg előttem, előttünk: a legjobbnak lenni!

– Milyen kihívásokat vár még? A Fradival csoportkörben játszott tavalyelőtt az Európa-ligában, tavaly a Bajnokok Ligájában.
– A Bajnokok Ligájában, elitcsapatok ellen akartam futballozni, örülök, hogy a Ferencvárossal gyorsan elértem ezt a célomat. A nemzetközi kupaszereplés miatt is motivál a bajnoki cím megvédése, a Magyar Kupa elhódítása a Fradival.

– Elefántcsontpart szövetségi kapitánya, Patrice Beaumelle figyelemmel követi a teljesítményét. Két gólt szerzett a Bajnokok Ligája csoportkörében, mit gondol, ezzel nőtt az esély a válogatott meghívóra?
– Rendszeres kapcsolatban vagyok Patrice Beaumelle-lel, figyeli a teljesítményemet, a Bajnokok Ligája-produkciómat is követte, hiszen a csoportmeccsek után is beszéltünk. Nagy a verseny a kerettagságért, kiváló labdarúgókból áll a nemzeti csapat. Ha már a kínai bajnokságból is hívtak be játékost, nekem szintén van esélyem a meghívóra, ha minél jobban futballozom a Ferencvárosban. A válogatottság fontos célom, keményen dolgozom, hogy elérjem. Várom, hogy hívjanak.

– Normál élethelyzetben nemrég fejeződött volna be az Afrikai Nemzetek Kupáját, ám a tornát kétezerhuszonkettő elejére halasztották a koronavírus-járvány miatt. Az Afrika-kupa-részvétel is a céljai között szerepel?
– Hogyne! Jövőre nagyon szeretnék játszani az Afrika-kupán, büszkeséggel töltene el, ha ezen a nagy tornán képviselhetném a hazámat. És igen, a Bajnokok Ligája-szereplés mellett a válogatottság a bónusz a pályafutásomban.

– Légióskodott a norvég és a kínai bajnokságban, előbbiben gólkirály is volt. Mi a véleménye a magyar futballról és az NB I-ről?
– Jó bajnokságnak tartom, nincsenek rossz csapatok, a futballisták próbálják megjátszani a labdát, és remek a pályák minősége. A norvég élvonalban a futball jóval inkább a fizikumra van kihegyezve, a kínai együttesekben a játékosok nem egy szintet képviselnek: minden klubban három-négy kitűnő külföldi labdarúgó játszik, ellenben a többi futballista jóval gyengébb teljesítményre képes.

– És mik az elefántcsontparti labdarúgás kihívásai?
– Az infrastruktúra hiánya nagy nehézséget jelentett, a pályák minősége régen borzasztó volt, mára valamelyest javult a helyzet, a nagy stadionok gyepe elfogadható állapotban van. Az országban működnek akadémiák, én is ilyen futballiskolában nevelkedtem, azonban a feltételek nem kedvezőek. Nekem szerencsém volt abból a szempontból, hogy tizenöt éves koromban felfigyelt rám az egyik norvég játékosügynökség. Ugyanakkor Elefántcsontparton manapság már vannak olyan létesítmények is, amelyekben a képzés nagyon fejlett, és az infrastruktúra megfelelő, ám hogy a tehetségek itt nevelkedjenek, azt meg kell fizetni. A lehetőség attól is függ, mennyi pénzt tud fektetni egy-egy fiatal játékos családja a futballjövőbe. Szóval, a fiatalok előtt ott az út, de mint mindenütt a világban, leginkább a helyes irányra nehéz rálelni.