Budafok: „Olyan is volt, aki nulla pontot jósolt nekünk”

CS. B./P. K.CS. B./P. K.
Vágólapra másolva!
2021.03.06. 15:08
A magyar származású horvát védőt, Marko Iharost tavaly júliusban szerződtette a Budafoki MTE, majd az NK Kalcer Radomlje elleni edzőmérkőzés során súlyos térdsérülést szenvedett. A rehabilitációját követően február 27-én mutatkozhatott be a Kisvárda ellen, az NB I 23. fordulójában. A keresztszalag-szakadásból felgyógyult játékos a Budafok honlapjának adott interjúban beszélt az elmúlt hónapokról.


Marko Iharos múlt héten mutatkozhatott be az NB I-ben (Fotó: budafokimte.hu)
Marko Iharos múlt héten mutatkozhatott be az NB I-ben (Fotó: budafokimte.hu)

 

Borzasztóan nehéz volt elfogadnom a helyzetet. Sokszor feltettem magamnak a kérdést: miért történt ez velem? Arra jutottam, hogy nem azért, mert a Jóisten rosszat akart nekem. Egy rossz mozdulat volt, talán kicsit fáradtabb is voltam az edzőtáborban, ütköztünk az ellenféllel. Egy biztos: sem én, sem a klub nem ezt érdemelte – nyilatkozta a sérüléséről Marko Iharos a budafokimte.hu-nak. – Az első három hónap nagyon megviselt. Mentálisan nehéz volt elfogadni, hogy otthon kell lennem Horvátországban, miközben a többiek egyik meccsről a másikra készülnek, ráadásul abban a történelmi szezonban, amikor a BMTE hetvennégy év után újra a legmagasabb osztályban szerepel. Nem éreztem úgy, hogy az öltöző, a csapat része vagyok. Nem tudtam rendesen járni, nem tudtam autót vezetni, édesanyám és a barátnőm vitt a kezelésekre, gyógytornára. Amikor novemberben visszatértem Magyarországra és a társaim közelében, Balogh Barna erőnléti edzővel folytathattam a rehabilitációt, az sokat lendített a hangulatomon.”

Iharos az újonc NB I-es szerepléséről is beszélt – a Budafok 26 ponttal a 10. helyen várja a 25. fordulót, a Mol Fehérvár elleni, vasárnapi, hazai mérkőzést.

„Az idény előtt mindenki arról beszélt, hogy esélyünk sincs bennmaradni az élvonalban. Olyan is volt, aki nulla pontot jósolt nekünk… Hatalmasat tévedtek. Már a tavaly nyári felkészülés során biztos voltam abban, hogy benn fogunk maradni az élvonalban és ugyanezt gondolom most is.”

NB I, 2020–2021, 25. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
MÁRCIUS 5., PÉNTEK
DVTK–MTK Budapest 0–0Miskolc, DVTK StadionIványi Zoltán
MÁRCIUS 6., SZOMBAT
17.00: Paksi FC–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
Paks, Paksi FC StadionPintér Csaba
19.30: Puskás Akadémia–Újpest FC (Tv. M4 Sport)
Felcsút, Pancho ArénaFarkas Ádám
MÁRCIUS 7., VASÁRNAP
16.00: Budapest Honvéd–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionAndó-Szabó Sándor
18.00: ZTE FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
20.00: Budafoki MTE–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Budafoki MTE Sporttelep
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 24 17 6 1 48–14 +34 57
2. Puskás Akadémia 24 13 3 8 34–30 +4 42
3. Mol Fehérvár 24 10 7 7 48–30 +18 37
4. MTK Budapest 25 9 8 8 35–33 +2 35
5. Mezőkövesd 24 9 7 8 27–29 –2 34
6. Paksi FC 24 9 6 9 48–45 +3 33
7. Újpest FC 24 9 4 11 31–49 –18 31
8. Kisvárda 24 8 7 9 22–31 –9 31
9. Budapest Honvéd 24 7 7 10 37–36 +1 28
10. Budafoki MTE 24 7 5 12 29–44 –15 26
11. Zalaegerszegi TE 24 7 4 13 40–45 –5 25
12. Diósgyőri VTK 25 6 4 15 28–41 –13 22

 

Legfrissebb hírek

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Újabb győzelmével továbbra is feljutó helyen a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:48

NB II: hat gól Békéscsabán, élre ugrott a Kisvárda, már harmadik a Vasas, idegenben nyert az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 19:01

Megszerezte idei első góljait a Vasas, legyőzte a két piros lapot begyűjtő Budafokot

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 16:49

Kétgólos hátrányból győzött a Kisvárda, behúzta a kiesési helyosztót a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.02.16. 16:55

A Kisvárda kétgólos hátrányból fordított Budafokon a második félidőben

Labdarúgó NB II
2025.02.16. 13:50

Nyert és élre ugrott a Barcika, csak ikszelt a Misleny Békéscsabán, otthon kapott ki a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.02.09. 19:00

Az őszi arcát mutatta a Honvéd, kikapott a Budafoktól Feczkó Tamás debütálásán

Labdarúgó NB II
2025.02.09. 16:50
Ezek is érdekelhetik