DVTK: koronavírus, szívizomgyulladás, visszatérés – Polgár 3 hónapja

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.03.28. 14:54
null
Polgár Kristóf (balra) fokozatosan kezdhette újra a munkát, azt követően, hogy a koronavírus szövődményeként fellépő szívizomgyulladás miatt egy időre teljesen fel kellett hagynia a sporttal (Fotó: dvtk.eu)
Polgár Kristóf is átesett a COVID-19 fertőzésen, amelynek szövődményeként szívizomgyulladás alakult ki a szervezetében. A DVTK védőjének szigorú protokollt kellett betartania az elmúlt három hónapban, de jó hír, hogy immáron teljes értékű munkát végez, sőt, néhány percet már kapott a pénteki, a Kazincbarcika ellen 2–1-re elveszített felkészülési mérkőzésen is.

A DVTK védője, Polgár Kristóf az elmúlt három hónap nehézségeiről, illetve a visszatéréséről nyilatkozott a klub honlapján közzétett videóban, Erdélyi Péterrel, a Diósgyőr korrektív trénerével együtt.

„Nagyon vártam, hogy bármilyen mozgást el tudjak kezdeni, és most végre csinálhatom újra azt, amit szeretek. Labdázhatok, illetve most már a csapat környékén vagyok, lassan visszaállok száz százalékig, ez azért nagy lökést tud adni – fogalmazott Polgár Kristóf, aki tavaly decembeben, a Ferencváros elleni bajnokit követően kapta el a koronavírust. – Miután meglett a negatív tesztem, megcsináltuk a kötelező vizsgálatokat, az egyik labor értékem magasabb lett a kelleténél. A második vizsgálat mutatta ki a troponin-emelkedést, ami a szívizomgyulladás jele. Utána újabb vizsgálatok következtek, és így derül ki, hogy ez a korona okozta utórengés. Teljesen leálltam mindenfajta sportolással, a klub közelébe sem jöttem, sem konditeremben, sem a pályán nem tudtam edzeni.”

Tekintse meg a teljes videót!

Legfrissebb hírek

Nem tudta kihasználni emberelőnyét a Diósgyőr, egy pontot elvitt tőle az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 21:30

Felkészülés: a DVTK egy góllal megverte ukrán ellenfelét

Labdarúgó NB I
2025.01.22. 17:50

A Győr kettős győzelemmel búcsúztatta a Szekszárdot; továbbment a DVTK is a női kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
2024.12.19. 18:57

A DVTK 27 éves sportigazgatója: Az átlagéletkort csökkentenénk, a magyarok arányát növelnénk

Labdarúgó NB I
2024.11.07. 09:44

Női NB I: a Győr egy góllal nyert, az FTC eggyel kikapott

Labdarúgó NB I
2024.11.02. 15:52

Kosárlabda: elhunyt a Diósgyőr első MK-győztes csapatának tagja, Temesváriné Králik Judit

Kosárlabda
2024.10.14. 09:41

Telt ház, remek hangulat Nyíregyházán a keleti rangadón, diósgyőri győzelemmel

Labdarúgó NB I
2024.10.05. 21:22

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35
Ezek is érdekelhetik