MK: a Budafok támadója örül, hogy Fehérvárra utazhatnak

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.03.08. 15:56
null
Ihrig-Farkas Sebestyén örül, hogy Fehérvárra utazhatnak (Fotó: Tumbász Hédi)
A Budafok támadója, Ihrig-Farkas Sebestyén úgy véli, csapata nem esélytelen a MOL Fehérvár elleni MOL Magyar Kupa fehérvári negyeddöntőjében – olvasható a molkupa.hu-n.

 

„Egészen más lesz a két összecsapás, más a sorozat, az időpont és egy kupameccs hangulatát sem lehet összehasonlítani egy bajnokival, különösen, amióta egy meccsen dől el a továbbjutás” – szögezte le a kupában a csapat legeredményesebb játékosa, Ihrig-Farkas Sebestyén. Hozzátette, hogy az esélyekkel tisztában vannak, de a kupában ennek semmi jelentősége nincs.

„A Vidi idén még nem tudott nyerni hazai pályán, és bár tisztában vagyunk vele, milyen fontos lett számukra a MOL Magyar Kupa, egyáltalán nem érzem úgy, hogy esélytelenül utazunk Fehérvárra” – vélekedett.

„Rajtuk lesz a nyomás, mi felszabadultan játszhatunk. Nagyszerű játékosai vannak a Vidinek, tisztában vagyunk vele, hogy óriási bravúr kell a legyőzésükhöz, de biztos vagyok benne, hogy lesznek lehetőségeink, és ha jól koncentrálunk, képesek lehetünk kiejteni a Vidit” – mondta Ihrig-Farkas, aki kifejezetten örül, hogy erős ellenféllel találkozik a Budafok.

„Számunkra ajándék minden meccs, amit erős csapatokkal játszhatunk. Tanulunk, összecsiszolódunk, és egyre gyakrabban merjük felvállalni a saját játékunkat. Örültem a Paksnak is, mert hasonló játékot játszik, mint mi, és most örülök a Fehérvárnak is. Csapatként csak úgy lehet fejlődni, ha erősebbekkel játszol” – jelentette ki a támadó.

„Ott vagyunk a legjobb nyolc között, és szerintem ez azért is fontos, mert úgy érzem, a Budafok tényleg benne van az ország legjobb nyolc-tíz csapatában.”

MOL MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Március 9., kedd
17.30:
Újpest FC–Mezőkövesd Zsóry FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Március 10., szerda
14.30:
Mol Fehérvár–Budafoki MTE (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
15.00: Kisvárda Master Good–Zalaegerszegi TE FC – élőben az NSO-n!
17.30: Debreceni VSC (NB II)–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

Legfrissebb hírek

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

Pontokat értek a rögzített helyzetek! Hét vesztes meccs után újra győzelmet aratott a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 17:53

Jön a 24. Veszprém–Szeged kupadöntő! Ezek dönthetnek a két csapat között

Kézilabda
2025.04.13. 10:23

Magyar Kupa: szerdai napon rendezik a Ferencváros–MTK elődöntőt

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 14:24

Hétvégén lesz a döntő – elfogadták a Magyar Kupa versenykiírásának változásait

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 10:31

NB II: vége a Barcika 14 meccses veretlenségének; idegenben nyert a Kisvárda és a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 18:55

Nem kerül új név a trófeára – képösszeállítás a Mol Magyar Kupa negyeddöntőiről

Képes Sport
2025.04.06. 18:04

Budafok és a hét törpeeredmény – Soroksáron is kikapott Mészöly Géza csapata

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 16:40
Ezek is érdekelhetik