– Melyik rekordra a legbüszkébb?
– Jó kérdés... – gondolkodott el egy pillanatra Botka Endre, a zöld-fehérek 26 esztendős védője. – Újkori rekord, büszkék lehetünk rá, hogy háromszor egymás után lettünk bajnokok. Nem mostanában, kilencvenhárom évvel ezelőtt triplázott legutóbb a Fradi, szóval én ezt történelmi tettnek tartom. A triplázás mindent vitt!
– És a hetvennyolc pontos pontrekord?
– Az sem rossz! Szerintem legalább ilyen nagy tett, hogy harminchárom forduló alatt mindössze huszonkét gólt kaptunk, ez nagyon jó mutató. Védőként külön is büszke vagyok rá. Az őszi szezonban jóval kevesebb gólt kaptunk, mint a tavasszal, de azért így sem lehet okunk panaszra. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Ferencváros szinte minden mérkőzésen támad, azaz mi irányítjuk a játékot, a bunkerfutball véletlenül sem jellemző ránk. Nekünk akkor sem szabad kinyílnunk, ha a támadóink folyamatosan ostromolják az ellenfél kapuját. A koncentráció nem lankadhat.
– A Honvéd elleni mérkőzést követően Szerhij Rebrov vezetőedző is kiemelte, a teljes idényt tekintve a védekezés volt a csapat egyik legnagyobb erőssége. Sokat gyakorolták eleinte, hogy minden részlet a helyére kerüljön?
– Nemcsak eleinte. Az utolsó edzésig „hangoltuk a húrokat”, szinte nem múlt el úgy tréning, hogy a védekezés ne került volna terítékre. Nekünk, hátvédeknek mindig van külön, védőspecifikus gyakorlásunk is, amikor unalomig gyakoroljuk a mozdulatokat, a helyezkedéseket. A szakmai stáb tagjaival együtt pontosan tudtuk, a mai modern labdarúgásban milyen sok múlik a stabilitáson, hogy mindenki tisztában legyen vele, mi a feladata, s hogy csukott szemmel is tudjuk, a másik hogyan mozog labdával, vagy éppen labda nélkül.
– A bajnokság utolsó három fordulójában három belső védős rendszerrel próbálkoztak, mennyire volt idegen ez a szisztéma?
– Ahogy láttam a fiúkon, mindenki gyorsan hozzászokott. Én nem először futballoztam a három belső védős szisztémában, hiszen annak idején a Honvédban, majd a válogatottban is játszottunk így. Nekem egyáltalán nem volt újdonság, nem is okozott gondot az átállás.
– A Honvéd ellen alaposan kiélezték a meccs végét, és a hajrában, a cseréknek köszönhetően fordították meg az eredményt. Miért nem döntötték el hamarabb a találkozót?
– Jól kezdtük a meccset, csakhogy nem rúgtuk be a helyzeteinket. Több lehetőségünk is adódott, ha azok közül egyet vagy kettőt értékesítünk, aligha ilyen szoros a vége. A jó rajtot követően valamelyest visszaesett a játékunk, visszaálltunk, vagy a Honvéd okosabban tartotta meg a labdákat... A kispesti gól aztán ismét észhez térített bennünket, a második félidőben újra jobb felfogásban futballoztunk. Az utolsó húsz perc pedig teljesen a miénk volt.
– A kispesti ultrák többször is szájukra vették a nevét, megszokta már, hogy rendre megtalálják?
– Már régen. Hallom, hogy kiabálnak, de ez hozzátartozik a futballhoz.
– Az éremátadást követően hosszú volt az este?
– Ezúttal nem annyira. A külföldi labdarúgók közül szinte mindenki hazautazott, és miután a stadionnál véget ért a ceremónia, sokan útra készülődtek már. A Honvéd ellen alaposan elfáradtunk, meg kellett küzdeni a három pontért, és miután a bajnoki címet már korábban megünnepeltük, szombat estére az érmek átadása és a találkozó a szurkolókkal maradt. Aztán hazaindultunk, hosszú, kemény idény van mögöttünk, mindenki jobbnak látta, ha pihen egy nagyot.
– A válogatott keretbe behívott játékosként mennyi ideje van szusszanni?
– Hét napom.
– Az nem sok.
– Nem. De inkább ez legyen, mint egy hónap semmittevés. Alig várom már, hogy elkezdjük a felkészülést az Európa-bajnokságra, életre szóló élményekkel gazdagodhatunk a nyáron.
– Addig azért csak csobban egyet a Balatonban, nem?
– Igen, a Balatonhoz azért szeretnénk lejutni a családdal. A következő egy hétben megpróbálok kikapcsolódni, lazítani, amennyit csak tudok. Alig várom már, hogy elkezdjük a felkészülést az Európa-bajnokságra.