DVSC: Budafokról érkezett középhátvéd az újonchoz

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.06.10. 17:37
null
Marko Nikolics egy évet játszott Budafokon (Fotó: Tumbász Hédi)
A Budafokot elhagyó Marko Nikolics a DVSC-ben folytatja pályafutását – jelentette be az NB I-be visszajutó debreceni labdarúgóklub a hivatalos honlapján.

A 23 esztendős szerb középhátvéd – akinek vannak magyar felmenői is – egy plusz két éves szerződést kötött a hajdúsági egyesülettel.

Marko Nikolics tavaly nyáron Szerbiából igazolt a Budafokhoz, amelynél a mögöttünk hagyott idényben 16 bajnoki és öt Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára. Ő az NB II-es bajnokságot megnyerő DVSC első szerzeménye a nyáron.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Marko Nikolics (szerb, Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérők*: Bényei Balázs (Debreceni EAC)?, Csősz Richárd (Kazincbarcika)?, Kundrák Norbert (Debreceni EAC)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Skribek Alen (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Budafok)
Távozók: Kinyik Ákos (lejár a szerződése), Szatmári Csaba (Diósgyőri VTK)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bódi Ádám
(lejár a szerződése), Dzsudzsák Balázs (lejár a szerződése, Bp. Honvéd), Ugrai Roland
*Azok szerepelnek a felsorolásban, akik az első keret tagjai voltak korábban.

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
13 órája

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

A semmi problémája – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 23:21

Telki után londoni műtét – vége a debreceni kapus idényének

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 10:48

Füzi-Tóvizi Petra: A harmadik hely lebeg a szemünk előtt

Kézilabda
2025.03.20. 10:32

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21

Mészöly Géza lett a Budafok edzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 14:30

A bajnoki címre esélyes csapatok közül a Paks a Puskás Akadémiával és a Ferencvárossal is otthon játszik

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 16:35
Ezek is érdekelhetik