Honvéd: könnyes találkozás Ronaldinhóval

– A héten különböző tesztekkel a Budapest Honvédnál is elkezdődik a felkészülés. Hogyan telt a nyári szünet?
– Életem legemlékezetesebb nyaralásán vagyok túl, és ezt nem azért mondom, mert a menyasszonyommal az Arab Emírségekben, Dubaiban jártunk – válaszolta lapunknak Balogh Norbert, a 25 esztendős, kétszeres válogatott csatár, aki tavaly nyáron igazolt a kispesti klubhoz, és tíz gólt szerezve főszerepet vállalt a csapat élvonalban maradásában.

– Ennyire megfogta a város hangulata, sokszínűsége?
– Csodálatos helyen pihentünk, ám az ott eltöltött idő más miatt marad örökre emlékezetes: találkozhattam gyerekkori bálványommal, Ronaldinhóval! Először nem is vele, hanem a testvérével futottam össze, elmondtam, ki vagyok, és megkérdeztem, tudna-e segíteni abban, hogy az öccsével is találkozzak. Azt felelte, ír egy sms-t, melyik szállodában lesznek, és ott összefuthatunk. Hát, mit mondjak, nehéz szavakba önteni, mit éreztem abban a pillanatban, amikor Ronaldinho ott állt előttem! Nagyjából tízéves korom óta csodálom őt, amikor csak rá gondolok, mindig a mosolygós arcát látom magam előtt. Hihetetlenül jó futballista volt, aki szórakoztatta az embereket, ugyanakkor ezt nem öncélúan tette.

– Néhány szót azért váltottak is?
– Persze. A bátyjával angolul beszéltem, vele olaszul – nagyjából öt-hat percet. Azt mondtam neki, miközben potyogtak a könnyeim: hihetetlen, hogy itt állsz előttem, a példaképem vagy és miattad kezdtem el futballozni! Természetesen egy világsztárra mindenhol felfigyelnek, sokan lettek körülötte, ő pedig beült egy autóba, úgy kellett utánasietnem, hogy aláírassam vele az előző nap vásárolt Barcelona-mezt...

– Ugorjunk egy kicsit vissza az időben, egészen tavaly nyárig: emlékszik, mi járt a fejében, amikor négy és fél év után újra az NB I-be igazolt?
– Jó ideig vacilláltam, maradjak-e külföldön, vagy hazaigazoljak és inkább újra felépítsem magam. Megkeresett a Honvéd, szimpatikus volt, amit az akkori sportigazgató, Urbányi István felvázolt, én pedig úgy voltam vele, meghatározó játékosa akarok lenni a kispesti klubnak. Két bajnoki már lement, amikor először pályára léptem, Diósgyőrben nyertünk, ugyanakkor a folytatás stresszesen alakult, a szereplésünk miatt nagy szomorúság van bennem. Csalódott vagyok, hogy így alakult az idényünk, ám ha azt vesszük, kimaradt a nyári felkészülés és egyénileg készültem, büszke lehetek magamra, hiszen amit akartam, elértem: meghatározó játékos lettem. Tíz gólt szereztem és adtam négy gólpasszt, ráadásul a találatok közül több is fontos volt a csapatnak.

– Huszonöt évesen, kétszeres válogatottként, a Honvédban gólokat szerezve, jó idényt futva nyilván szeretett volna bekerülni Marco Rossi Európa-bajnoki keretébe. Hogy érezte magát, miután nem kapott meghívót?
– Valahol tudtam, nem leszek még a bő keretnek sem a tagja. Amikor Angliá­ban a Hull City játékosaként csereként beállva jól ment az azóta már a Premier League-ben szereplő Leeds ellen, jött a meghívó, de a vírushelyzet miatt nem mehettem. Aztán már a Honvédban rendszeresen pályán voltam, szereztem gólokat és adtam gólpasszokat, köztük azt, amelyet Gazdag Dánielnek sarokkal továbbítottam az Újpest elleni meccsen. Az ilyen megoldásra azért is vagyok különösen büszke, mert többen is elmondták, hasonlóra kevesen képesek. Akkor élvezem a futballt, ha valami extrát, valami zsigerből jövőt is mutatok. Visszatérve a válogatottságra, nem tudok mit tenni ezzel, a szövetségi kapitány dönt arról, ki illik bele a csapatába. Hiszek Istenben, a sorsszerűségben, úgy fogom fel, a sors hozta úgy, hogy ha már a válogatottba nem kaptam meghívót, és nem készülhettem a részben hazai rendezésű Eb-re, legalább a példaképemmel, Ronaldinhóval találkozhattam.

– Élő szerződése van a Honvéddal, ugyanakkor azt hallani, van realitása, hogy ismét légiósként futballozzon.
– Korábban többször is hallottam hazatérő játékosok esetében, időre van szükségük, míg összeszedik magukat. Úgy érzem, én ott folytattam, ahol a légiósidőszak előtt Debrecenben abbahagytam, büszkévé tesz, hogy akad olyan külföldi csapat, amelynél felvetődött a nevem. Meglátjuk, mit hoz a jövő, de nem tagadom, megszerettem a Honvédot, közel állnak hozzám a csapattársak, a klub dolgozói. Egy biztos: még egy olyan idényt, mint a legutóbbi, a klub és mi, játékosok sem engedhetünk meg magunknak!