ZTE: két játékost is kölcsönvett a klub az NK Osijektől

Vágólapra másolva!
2021.07.28. 18:05
null
Eros Grezda Eszékről érkezik a Zalaegerszeghez (Fotó: ztefc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszeg hivatalos oldalán jelentette be, hogy két játékost is kölcsönvett a horvát élvonalban szereplő Eszéktől. Az egyikőjük a jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkező albán válogatott Eros Grezda, továbbá a horvát utánpótlás-válogatott Josip Spoljaricot is bejelentette a ZTE.

 

A Dinamo Zagreb utánpótlását is megjáró koszovói-albán szélső, Eros Grezda felnőtt karrierje kezdetén Ausztriában és Szlovéniában pallérozódott. 2015-ben visszatért Horvátországba, ahol előbb a Lokomotiva, később pedig az NK Osijek játékosa lett, amelynek színeiben 50 tétmérkőzésen kilenc gólt szerzett.

A 26 éves Grezda közel két évet töltött a skót Rangers-nél Steven Gerrard irányítása alatt. Az albán válogatottban stabil kerettagnak számító játékos Eszékről érkezik kölöcsönbe a zalaiakhoz.

A ZTE bejelentette az Eszék utánpótlásában nevelkedő támadót, a 24 éves Josip Spoljaricot is, aki végigjárta a horvát utánpótlás-válogatottakat, és rövid olaszországi kitérő után visszatért az NK Osijekhez.

A legutóbbi idényt a szintén horvát élvonalbeli Istránál töltötte kölcsönben, amelyben 25 bajnoki mérkőzésen négy gólt jegyzett. Spoljaric egyéves kölcsönszerződés keretein belül érkezik a Zalaegerszeghez.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Beke Péter (Hamburger SV – Németország), Emir Halilovic (bosnyák, Bandirmaspor – Törökország, szabadon igazolhatóként), Daniel Milovanovikj (északmacedón, Akademija Pandev – Észak-Macedónia), Nikola Szerafimov (északmacedón, Akademija Pandev – Észak-Macedónia), Majnovics Martin (St. Pölten – Ausztria, szabadon igazolhatóként),
Kölcsönbe érkezők: Huszti András (Puskás Akadémia), Skribek Alen (Puskás Akadémia), Josip Spoljaric (NK Osijek), Eros Grezda (NK Osijek)
Kölcsönből visszatérők: Szabó Bence (NK Nafta – Szlovénia)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Csóka Dominik
Kiszemeltek:
Távozók: Orji Chukwuma (nigériai), Könyves Norbert (Diósgyőri VTK), Sandro Semedo (portugál, lejár a szerződése), Szalai Dániel (Budafoki MTE), Szépe János (szlovákiai, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Vass Patrik (Nyíregyháza Spartacus – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Artem Favorov (ukrán, Puskás Akadémia), Szánthó Regő (Ferencváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Futács Márkó (lejárt a szerződése)

Legfrissebb hírek

Két finn gólpassz, két finn gól – Nagy Zsolték nélkül is magabiztosan nyert a Puskás Akadémia Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
6 órája

A hosszabbításban bukott el az Eszék

Minden más foci
8 órája

Harmadszor sem tudta legyőzni a bajnokságban a Paks a Zalaegerszeget

Labdarúgó NB I
8 órája

Folytatódott a remek győri tavasz, az ETO legyőzte az MTK-t hazai pályán

Labdarúgó NB I
11 órája

Őszi formája visszanyerésén dolgozik Mim Gergely

Labdarúgó NB I
17 órája

Demjén Patrik: Vágyom egy bajnoki éremre!

Labdarúgó NB I
18 órája

Egy középpályását és egy támadóját is elvesztette az Újpest a következő hetekre

Labdarúgó NB I
18 órája

Bajban a Kecskemét, a rivális Debrecen elvitte a 3 pontot a Széktói Stadionból

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 21:57
Ezek is érdekelhetik