DVSC: egy játékos hosszabbított, kettő megsérült

Vágólapra másolva!
2021.08.03. 19:32
null
Bévárdi Zsombor betalált az 1. fordulóban (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Debreceni VSC a hivatalos oldalán számolt be arról, hogy Bévárdi Zsombor meghosszabbította szerződését a klubbal.

 

A 22 éves, többszörös utánpótlás-válogatott futballista 2024 nyaráig szóló megállapodást írt alá.

„Tényleg azt mondhatom, nagyon jól érzem magam a DVSC-nél, bár hosszú volt az az út, amely idáig vezetett. Bízom benne, idén stabil NB I-es játékossá válhatok, de voltak olyan pillanatok, amikor nem gondoltam volna, hogy elkövetkezhet ez a pillanat. Ezúton is szeretném megköszönni a Debrecennek, hogy nem mondott le rólam és bízott bennem akkor is, amikor nem tűnt biztosnak, hogy beváltom az eredetileg hozzám fűzött reményeket. Örülök a bizalomnak, ezt a lehetőséget nem engedem el, nem veszek vissza, hanem dolgozom tovább. A pályafutásom végén nem egy egyszezonos élvonalbeli karriert szeretnék magam mögött tudni” – mondta Bévárdi.

Szintén a DVSC-vel kapcsolatos hír, hogy Bódi Ádám és Sylvain Deslandes is sérülést szenvedett, s egyikük sem vett részt a csapat keddi edzésén. A magyar középpályásnak a külső oldalszalagja sérült meg, a vizsgálat eredményétől függ, mennyit kell kihagynia, az viszont valószínűnek tűnik, hogy az Újpest elleni bajnokin nem játszhat. A francia-kameruni védő húzódással bajlódik, ő kedden elkezdte a rehabilitációs edzéseket.

Legfrissebb hírek

Bajban a Kecskemét, a rivális Debrecen elvitte a 3 pontot a Széktói Stadionból

Labdarúgó NB I
14 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
22 órája

Bárány Donát: Kizárólag a győzelem elfogadható Kecskeméten

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:42

Kocsis Dominik: Soha többet nem akarok kiesni az NB I-ből

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:11

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

A semmi problémája – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 23:21

Telki után londoni műtét – vége a debreceni kapus idényének

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 10:48

Füzi-Tóvizi Petra: A harmadik hely lebeg a szemünk előtt

Kézilabda
2025.03.20. 10:32
Ezek is érdekelhetik