NB I: Sallói klubtársa lesz a Honvéd mali támadója

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.08.13. 11:03
null
Traoré egy év után kölcsönbe távozik a Budapest Honvédtól (Fotó: Tumbász Hédi)
Hivatalos oldalán jelentette be a Budapest Honvéd, hogy a Sallói Dánielt is foglalkoztató Sporting Kansas City év végéig kölcsön vette a klub mali támadóját, Boubacar Traorét. A csatár mellett Tóth Péter is távozik a kispestiektől, ő Békéscsabán szerepel kölcsönben a 2021–2022-es idényben.

 

A 21 esztendős mali támadó 2020 nyarán érkezett a Honvédhoz, majd az elmúlt idényben 18 alkalommal – négyszer kezdőként, tizennégyszer csereként – kapott lehetőséget az NB I-ben, melyek során két gólt jegyzett, míg a kupában egyszer kezdőként, egyszer pedig csereként szerepelt és egyszer volt eredményes.

Boubacar Traoré mellett Tóth Péter is távozik az együttestől, aki a következő idényt Békéscsabán tölti kölcsönben. Arról már korábban beszámoltunk, hogy Tóth-Gábor Kristóf a Szombathelyi Haladás kölcsönjátékosa lesz.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Nono (José Antonio Delgado Villar, spanyol, Slovan – Szlovákia), Dusan Pantelics (szerb, Radnicski Nis – Szerbia), Szappanos Péter (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként),
Nenad Lukics (szerb, Topolya – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők:
Talys Oliveira (Talys Alves Pereira Oliveira, brazil, NK Osijek – Horvátország)
Kölcsönből visszatérők: Májer Milán (ETO FC Győr), Tóth-Gábor Kristóf (Kazincbarcika), Kovács Nikolasz (FC Ajka)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Josip Knezevic (horvát, PAFC, szabadon igazolható)
Távozók: Naser Aliji (albán-svájci), Cipf Dominik (BFC Siófok, kölcsön után végleg), Csörgő Viktor (Gyirmót FC Győr), Erdélyi Botond (Szentlőrinc SE), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Horváth András (Budafoki MTE), Djordje Kamber (az NB III-as Bp. Honvéd-MFA II játékos-edzője lett), Kesztyűs Barna (Paksi FC), Kovács Dominik (Gyirmót FC Győr), Lukács Dániel (Kecskeméti TE), Nagy Sándor (ukrajnai), Raul Palmes (román, csíkszeredai kölcsön után Concordia Chiajna – Románia), Szendrei Norbert (Mol Fehérvár FC), Temesvári Attila (ETO-kölcsön után Szeged GA), Eke Uzoma(nigériai-magyar)
Kölcsönbe távozók: Szabó Alex
(Szolnok), Bocskay Bertalan (Topolya – Szerbia),Artur Craciun (moldovai-román, Lokomotiv Plovdiv – Bulgária), László Dávid (Budafoki MTE), Soltész Dominik (ajkai kölcsön után Debreceni VSC), Tömösvári Bálint (siófoki kölcsön után Szolnok), Tóth-Gábor Kristóf (Szombathelyi Haladás), Tóth Péter (Békéscsaba), Boubacar Traoré (mali, Sporting KC II – Egyesült Államok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Balogh Norbert

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL
Érkezők: Albert István
(Aqvital FC Csákvár), Apró Ármin (Jászberény), Borbély Bence, Oláh Ákos, Sipaki Patrik (mindannyian Békéscsaba U19, profi szerződést kaptak), Mikló Roland (Kazincbarcika), Puskás Gábor Sándor (Kecskeméti TE), Sipos Gábor (Puskás Akadémia), Varga Szabolcs (Szeged-Grosics Akadémia), Váradi Ádám (Hódmezővásárhely – kölcsönből vissza), Winter Dániel (MTK), Tóth Péter (Budapest Honvéd – kölcsönbe)
Távozók:
Hursán György (Pécsi MFC), Pilán Márkó (Balassagyarmat), Nikola Pantovics (szerb-magyar, ?), Pusztai András (FC Dabas), Uram János (Vasas)

 

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

Légiósok: Sallói Dániel beállt csereként, majd góllal indította el csapata felállását 0–3-ról

Légiósok
2025.03.16. 07:42

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Ollózós gól döntött: Kántor hőssé vált, a Soroksár legyőzésével kapaszkodik a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 16:43

Gazdagék továbbra is veretlenek, míg Sallóiék még mindig pont nélkül az MLS-ben

Légiósok
2025.03.09. 07:34
Ezek is érdekelhetik