Puskás-Suzuki-kupa: ez volt a Puskás Akadémia előnye az igazgató szerint

MTI/ P. K.MTI/ P. K.
Vágólapra másolva!
2021.08.04. 11:09
null
A Puskás-Suzuki-kupa-győztes felcsúti akadémisták (Fotó: Árvai Károly)
Liszkai Dezső, a Puskás Akadémia akadémiai igazgatója az M1 aktuális csatornának értékelte az U17-es Puskás-Suzuki-kupa tapasztalatait. Mint ismeretes, a Puskás Akadémia első alkalommal nyerte meg a tornát.  

 

Liszkai Dezső, a Puskás Akadémia akadémiai igazgatója az M1 aktuális csatornának elmondta: a torna megszervezése általában nyolc-tíz hónapot vesz igénybe, a járványhelyzet miatt viszont ezúttal másfél-két hónapjuk volt erre. Ugyanakkor kiemelte: Magyarországon előnyt jelentett a riválisokkal szemben, hogy a járványügyi helyzet megoldásának köszönhetően már lehetett dolgozni.

A többi országban nem tudtak edzeni ennyit, tehát mi egy picit lépéselőnyben voltunk, ami a csapatjátékunkon látszott is, mellette pedig a különböző fizikai mutatókban is érvényesült, hogy végig tudtuk dolgozni az elmúlt másfél évet” – nyilatkozta Liszkai Dezső.

Az akadémia igazgatója a torna tanulságaként kiemelte: a csapatjáték leegyszerűsödött, az együttesek sokkal kevesebb időt és teret hagynak a riválisoknak.

„Mindenki szeretné a saját játékát ráerőltetni a másikra, megnőtt azoknak a párharcoknak a száma, amit direkt kiharcolnak, kierőszakolnak a csapatok pont azért, hogy a labdát meg tudják szerezni. Emellett felgyorsult a játék, és sokkal rugalmasabbak lettek a posztok. A végleges konklúziót csak most vonjuk majd le, ha összeáll a kis szakmai csapatunk, akkor elemezzük a mérkőzéseket, és amiket tapasztalatként levonunk, azokat azonnal megpróbáljuk beépíteni a képzési rendszerünkbe.

Liszkai Dezső név szerint kiemelte Gruber Zsombort és Kocsis Dominikot, akiknek a játékán meglátszott, hogy az NB III-as csapatban már kipróbálhatták magukat a felnőttek mezőnyében is, és így kortársaiknál tapasztaltabban, rutinosabban teljesítettek. Hozzátette: nem szeretne sok nevet kiemelni, de megvannak azok a jelöltjeik, akik hamarosan be fognak majd lépni a felnőttfutball világába.

Az igazgató hangsúlyozta: a torna jövőjét illetően optimistán tekintenek a folytatásra, és úgy készülnek, hogy 2022 pünkösdjén meg tudják rendezni a 15. Puskás Suzuki-kupát, amire már most megkezdték U17-es csapatuk felkészítését.

A Puskás Akadémia az idei torna csoportkörében a Bayern Münchent (2–0), az FK Csíkszeredát (5–1), majd az NK Osijeket (3–0), a döntőben pedig a Sporting CP-t (1–0) is legyőzte.. A házigazda felcsúti klub hetedszer volt döntős a rangos U17-es nemzetközi tornán, amelyen először bizonyult a legjobbnak.

 

Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben nyert a Puskás Akadémia és a Soroksár

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 19:43

Hosszabbított finn középpályásával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 19:19

Megismétlődik a tavalyi döntő, az MTK után az FTC-t kiejtő ETO is fináléba jutott a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 18:53

Tóth Barna ébren álmodott a hétvégi parádéját követően

Labdarúgó NB I
2025.03.18. 12:08

A bajnoki címre esélyes csapatok közül a Paks a Puskás Akadémiával és a Ferencvárossal is otthon játszik

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 16:35

Várkonyi Bence: Úgy érzem, legyőzhetjük a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 12:03

NB I: négy vereséget követően Győrben törné meg pocsék sorozatát a két és fél év után újra utolsó Loki

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 06:35

Vécsei Bálint: Tapadunk az élmezőnyre a Pakssal, a tavasszal bármi megtörténhet

Labdarúgó NB I
2025.03.11. 10:36
Ezek is érdekelhetik