DVSC: „Azt hittem, a magyarok rasszisták, de tévedtem”

SZÜLŐHAZÁJÁRÓL, HONDURASRÓL

„Sajnos nagy a szegénység, és nagyon könnyű rossz útra térni. Amikor hazamegyek, és érdeklődöm a régi barátaim felől, akkor azt a választ kapom, hogy az egyik a börtönben van, a másik már halott, mert lelőtték. A helyzet pedig egyre romlik. Húsz évvel ezelőtt még csak egymással háborúztak a gengszterek, de ma már drogdílerek vannak minden utcasarkon. Tudniillik Honduras a híd a legfőbb kokaingyártó, Kolumbia, továbbá Mexikó és az USA között. Drogkartellek alakultak, amelyeknek tagjai időnként véres leszámolásokat rendeznek a nyílt utcán. Hondurasban nem ülhetsz ki nyugodtan egy teraszra italozni, mint például Debrecenben, mert ha véletlenül ott ül a kerthelyiségben egy célpont, egy célszemély, akkor a kivégzőosztag nincs tekintettel a többi vendégre, mindenkibe golyót eresztenek. A gazdagok sincsenek biztonságban. David Suazo – aki tizenhárom évet játszott az olasz első osztályban, a Cagliariban és az Interben – súlyos váltságdíjat fizetett a testvéréért emberrablóknak. Neki szerencséje volt, de egy másik neves hondurasi futballista, Wilson Palacios – aki a Tottenham Hotspur futballistája volt – már nem kapta vissza a testvérét élve.”

DEBRECENRŐL

„Nem nagy, de nem is kicsi, és ami leginkább tetszik, az a közbiztonság, ami itt természetes érték. A magyarok fel sem fogják igazán, milyen nagy kincs birtokában vannak. Magyarországot egyébként is nagyon megkedveltem, itt születtek a gyerekeim, itt fociztam, most már sok minden ideköt, és a jövőmet is itt tervezem.”

A MAGYAROKRÓL

„Eleinte nagyon nehéz volt megtalálnom a helyem, mert alig szóltak hozzám. Ültem egyedül az öltözőben, és a legrosszabbra gondoltam (…) Egy idő után rájöttem, hogy a magyarok egyáltalán nem rasszisták, hanem csak zárkózottak, és ezt az évek során meg is szerettem, mert ha nagy nehezen megnyílnak, akkor már olyanok, mint a latinók. Igaz, időnként találkozom olyanokkal, akiken látom, hogy nem barátkozós a tekintetük, de ezzel semmi gond, legalább őszinték.”

A KEZDETEKRŐL A DVSC-BEN

„Nagyon szép idők voltak. Isten akaratából kerültem Debrecenbe, és a DVSC-ben eltöltött évek jelentették futballkarrierem csúcsát. Ahogy ide szerződtem, rögtön Bajnokok Ligája-selejtezőben találtam magam. Óriási váltás volt ez az életemben. Liverpoolban úgy kaphattam kezdőként lehetőséget, hogy Kiss Zoli sárga lapok vagy sérülés miatt, már nem emlékszem, nem tudta vállalni a játékot. Életem egyik legnagyszerűbb pillanata volt, amikor Herczeg András közölte velem, hogy kezdő leszek az Anfield Roadon. Mindent beleadtam, amit csak tudtam, majd a hetvenedik percben begörcsölt a vádlim, cserét kellett kérnem. Sírtam, amikor lejöttem a pályáról. Az egy nagyszerű csapat volt, kétszer is megnyertük a bajnokságot és a Magyar Kupát, és azt hiszem, a meccsek legalább felén kezdőként játszottam. Erre mindig is nagyon büszke leszek!”

KEDVENC LOKI-JÁTÉKOSAIRÓL

„Czvitkovics Péter elképesztően jó játékos volt, nem értem, miért nem vitte sokkal többre. A tökéletes technikai képzettsége lenyűgözött. Nem volt gyors, de azért lassú sem. Játszott Belgiumban egy rövid ideig, de benne sokkal több volt. Varga Józsefet a munkabírásáért kedveltem, hihetetlen, mennyit futott egy meccsen. Nagy harcos volt Szakály Peti is, elöl pedig Rudolf Gergely is különleges képességekkel bírt. Abban a csapatban minden poszton nagyszerű futballisták játszottak – majd a Cívishír felvetésére, hogy Adamo Coulibalyt miért nem említi, így folytatta: – Azt hittem, csak magyarokat nevezhetek meg. Ha nem, akkor természetesen Couli van az első helyen, aki olyan nekem, mintha a testvérem lenne. Gyakran én viszem a gyerekeit ide-oda, amikor az anyukájuk dolgozik és Adamo nem tartózkodik Debrecenben.”

AZ IRAKI MUNKAVÁLLALÁSRÓL

„Nyíregyházán akartam maradni, de nem tudtunk megállapodni. Több csapattal – köztük a Vasassal és a Diósgyőrrel is – tárgyaltam, telt az idő, augusztus végén még nem volt csapatom. Akkor ment szét a párkapcsolatom a gyerekeim édesanyjával, eléggé mélyen voltam lelkileg, vélhetően ez is közrejátszott abban, hogy egy évre aláírtam a bagdadi al-Zavraa csapatához. Fél évet bírtam ki. Irakban képtelenség élni. Előfordult, hogy edzés közben, tőlünk nem messze robbant fel valami, azt hittem, beszakadt a dobhártyám, három napig fájt a fülem. Később kiderült, a stadion mellett egy gyerek rálépett egy taposóaknára. Hondurasi vagyok, megszoktam a „húzós” helyeket, de Bagdad, az más. Elmondani sem lehet, milyen katasztrofális állapotok uralkodnak az egész városban. Pedig az irakiak imádják a focit. Ugyanúgy, mint Hondurasban, vagy egész Latin-Amerikában. Bagdadban már akkor is szurkoltak, amikor felszálltunk a buszra, minden játékosnak dalt írtak, énekeltek, bálványoztak. Ezzel együtt decemberben hazajöttem, és hívtam őket telefonon, hogy ne várjanak, nem megyek vissza.”

ÖCCSÉRŐL, A SPANYOL ÉLVONALBELI CÁDIZBAN FUTBALLOZÓ ANTHONY „CHOCO” LOZANÓRÓL

„Nyolc év van köztünk, édesanyánk közös, Anthony éppen ezért nem Ramos, hanem Lozano, a nevelőapám után. A Choco becenevet tőlem örökölte, annak idején engem hívtak így San Pedro Sulában, ahol felnőttünk. Mindig vittem magammal, és egy idő ő is Choko lett, azaz Csoki, a bőrszínünk után. Gyerekkorában sokat lógott az edzésekről, otthonról elindult, csak nem mindig ért oda. Előfordult, hogy kihagyta az összes edzést a héten, de a szombati bajnokin így is lőtt öt gólt. Rendkívül tehetséges, de unszolni kellett, hogy még többet dolgozzon. Most már látom rajta, hogy tanult, és tudja, mi a profi élet feltétele. Cádizban eddig nagyszerű idényt fut. Minden meccsét nézem, majd hívom telefonon, és értékelem a teljesítményét.”

A SAJÁT JÖVŐJÉRŐL

„Mindenképpen a futballban szeretnék dolgozni. Már most is kapcsolatban állok több hazai és külföldi ügynökséggel, sok helyen megfordultam pályafutásom során, több nyelvet beszélek, tudom kamatoztatni a tapasztalataimat a játékospiacon.”

Luis Ramos Magyarországon a DVSC-n (2009–2013) kívül a Nyíregyháza (2008–2009, 2015–2016), a Kecskemét (2012–2013), a DEAC (2018–2019), a Füzesgyarmat (2020–2021) és a Cigánd (2021–) soraiban futballozott, futballozik.