A VAR én vagyok – Malonyai Péter jegyzete

Összeszámlálhatatlanul sok szempont szerint értékelhetők a mi kis tucatbajnokságunk őszi, kora téli mérkőzései, tizenkét csapat, tizenkétféle megközelítés létezhet, létezik. Szakmai vagy esetenként álszakmai szempontok alapján egyaránt, edzője, klubja válogatja, miként közelít a produkcióhoz.
Összeszámlálhatatlanul sok szempont szerint értékelhetők a mi kis tucatbajnokságunk őszi, kora téli mérkőzései, tizenkét csapat, tizenkétféle megközelítés létezhet, létezik. Szakmai vagy esetenként álszakmai szempontok alapján egyaránt, edzője, klubja válogatja, miként közelít a produkcióhoz.

Ha a nyilatkozatok alapján rendezzük sorban a történteket, feltűnő, hogy a mesterek véleményét egyértelműen befolyásolja az egzisztenciájuk. Számos értékelés üzen a vezetőségnek, a drukkereknek, érthetően, hiszen öt edzőnek is felmondtak a valamivel több mint fél idényben, az MTK-nál például kétszer is volt váltás, ami még úgy is feltűnő, hogy állandó-megbízott-állandó váltásban követték egymást az urak másfél hónapon belül.

Ha már itt tartunk, éppen az MTK a példa arra, hogy az edzőcsere látványos, a külvilágot megnyugtathatja, ám ha egy csapat rossz, akkor rossz is marad. Az MTK feltűnően az. Hogy mi az oka, vannak sejtéseim, ám közülük csak az az érdekes, hogy minek felejthető légiósokat szerződtetnie egy, a saját nevelésére fennhéjázóan büszke társaságnak. Hogy a csapat nem járt jól vele, egyértelmű, remélem, azért akadnak, akik beljebb lettek az igazolásukkal, ha nem, csalódtam az emberi természetben.

Nem kívánom a külföldieket, ez egyébként általános nálam, ám máris ellentmondok önmagamnak – a Kisvárda miatt. A klub honlapja szerint a keret fele import, a legutóbbi kezdőben nyolc játszott közülük, mégis volt olyan meccs, amikor örömmel néztem a csapat játékát – volt ritmusa, tartalma.

Nem ez volt a jellemző, talán azért is, amit szintén visszatérőn szajkóznak az edzők, nevezetesen: „Ilyen hibákat ezen a szinten nem engedhet meg magának egy csapat.” Ez is olyan mondat, amelyet megőriz(het) az emlékezet, még úgy is, hogy nincs folytatás, senki sem tér ki arra, miért alkalmazzák a játékost, ha még „ezen a szinten” sem képes végezni a munkáját – rendesen. Vagy éppen az edzőt, aki oktatás terén maradt el a kötelezőtől.

Jól tudom persze, hogy a sikernek mindig több gazdája van, mint a kudarcnak, ez olyan régi igazság, hogy csupán a tények kedvéért említem. Az már fontosabb – legalábbis nálam –, hogy a meccseket a háttér-televíziózás jóvoltából próbálom élvezni, mondjon akárki akármit, sajnálom rá az időt, amikor például könyvek is vannak a világon.

Izgalom persze akadt, főként a VAR jóvoltából. Végtelennek tűnő, feszült perceken át totyogtak a játékosok a lényeget lesve; szerintem azért annyira nem lehet bonyolult egy-egy helyzet, kivéve persze, ha az ítészeket a félelem vezeti, mi lesz, ha...

De jó ez a VAR, jelképnek mindenképpen: kíváncsian várom, mikor teszem félre a könyvet egy-egy bajnoki izgalmai miatt.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!