FTC: Erre sem gondoltam volna tíz éve – Dibusz Dénes

– Szabad előre gratulálni?
– Ha kérhetem, inkább majd utána – reagált lapunk érdeklődésére a háromszázadik NB I-es mérkőzése előtt álló Dibusz Dénes. – Nemrég a háromszázadik tétmeccsemre készültem a Ferencvárosban, nyilatkoztam is róla, majd a találkozó előtt megbetegedtem. Szóval, jobb, ha nyugtával dicsérjük a napot.

– Rendben, akkor ne a háromszázadik, hanem az első élvonalbeli fellépéséről ejtsünk szót. Megvan minden pillanata?
– Bármiről is legyen szó, az elsőt mindig megőrzi emlékezetében az ember. Jó néhány éve már annak, hogy a Pécs kapusaként először szerepelhettem az első osztályban, a Haladás elleni bemutatkozás az egy nullás, vagyis kapott gól nélküli győzelemmel vált igazán feledhetetlenné.

– Csupán miheztartás végett: egy évtizede történt ez.
– Rég volt, az tény. Jóllehet háromszáz meccs nem is jön össze egy-két év alatt... Úgy vélem, ezt a számot elérni nagy szó. Amikor elkezdtem védeni az NB I-ben, nem gondoltam arra, hogy idővel a háromszázadikról beszélhetek. Akkor mások voltak a körülmények és a lehetőségek, nem létezett a fiatalokat segítő szabály, alanyi jogon kellett kiérdemelni, hogy valaki a felnőttcsapatban szóhoz jusson.

– Ahhoz mire volt szükség, hogy évente átlagban harminc élvonalbeli mérkőzésen állhasson a kapuban?
– Egyrészt, hogy ne hátráltasson súlyos sérülés, másrészt kellett a stabil, kiegyensúlyozott teljesítmény. Végül, de nem utolsósorban pedig, hogy az edzőim bízzanak bennem. Örülök, hogy a jelek szerint éltem a bizalommal.

– Van hiányérzete az elmúlt tíz esztendő kapcsán?
– Nincs! Az első pécsi fél év nagyon jól sikerült, lelki szemeimmel már az Európa-ligában láttam a csapatunkat, arról ábrándoztam, hogy visszahozzuk a nyolcvanas-kilences éveket, amikor fantasztikus hangulatú meccseket játszott a PMFC. A második fél év azonban már nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, nem is jutottunk ki a nemzetközi porondra. Az élet utóbb kárpótolt, az elmúlt csaknem nyolc évben csodálatos sikerekben volt részem a Fradi játékosaként. A bajnoki címtől és a Magyar Kupa-győzelemtől kezdve a válogatottságon át a Bajnokok Ligája- és az Európa-liga-csoportkörig minden sikerült, amire idehaza vágyhat egy futballista. Nincs tehát okom panaszra, sőt!

– Mi a cél? Az ötszáz?
– Meccsről meccsre próbálok haladni, meglátjuk, mi sül ki belőle. Mindamellett tudjuk, hogy van ez. Ha az ember eljut egy mérföldkőig, megnézi, ki van előtte és hány mérkőzés kell ahhoz, hogy behozza. Nincs olyan sportoló, aki ilyenkor ne játszana el a számokkal. Az ötszázas álomhatár ugyanakkor messzinek tűnik, ma még nem vennék mérget rá, hogy átlépem. Ha már célokról beszélünk, legyen a következő lépcsőfok a négyszáz. Az sem karnyújtásnyira van, de úgy hiszem, elérhető. Először, persze, a háromszáz legyen meg!

– Újabb tíz év és a hatszáz is meglehet. Azzal minden szinten csúcstartóvá válna...
– Nem vagyok biztos benne, hogy negyvenéves koromig elhúzom. Nem is az lebeg a szemem előtt, hogy különböző rekordokat megdöntsek – egyszerűen élvezni akarok minden percet, amit a pályán tölthetek.

– A válogatottban is megforduló kapusok rangsorában csupán tízen előzik meg az NB I-es szereplések számában. Még kilencvenhét mérkőzés, és felkapaszkodik a dobogóra.
– Ezt jó tudni. Megtisztelőnek tartom, hogy kiváló kapusokkal említenek egy lapon, tényleg jó érzés, hogy megközelíthetem, adott esetben meg is előzhetem őket. Látja, erre sem gondoltam volna tíz éve.