NB I: légiósok, akiknek a magyar élvonal ugródeszkát jelentett

– Mit gondol, az elmúlt nyolc évben hány légiós igazolt az NB I-ből topbajnokságba?
– Ha így kérdezi, biztosan nem sok – válaszolta lapunknak Myrto Uzuni, a Ferencvárostól távozó albán válogatott csatár, aki az átigazolási időszak lezárulta előtt két órával írt alá a spanyol élvonalbeli Granada együtteséhez.

– Mindössze három.
– Közülük eddigi csapattársam, a bosnyák Muhamed Besic az egyik, ezt tudom.

– Rajta kívül Újpestről a macedón Enisz Bardi igazolt az ugyancsak spanyol Levante együtteséhez. Mit gondol, miért éppen önök?
– Ezt nehéz megmondani. Ami biztos, Magyarországra érkezésem első napjától tudom, miért jöttem, mit szeretnék elérni, hová szeretnék eljutni. Pontosan tudtam, mi a célom.

– Kevés játékos jut el európai élbajnokságba a magyar ligából. Vajon ez a céltudatosság hiányzik többségükből?
– A mentalitáson múlik minden! Nem viccből mondom, amikor első nap beléptem a népligeti centrumba, tudtam, mit szeretnék elérni. Sokszor edzések után is kint maradtam, pluszmunkát végeztem, tisztában voltam vele, a siker rengeteg lemondással jár. Nem a legszórakoztatóbb program délutánonként odahaza pihenni, depontosan tudtam, ahhoz, hogy a lehető legjobb állapotba kerüljek, sok pihenésre van szükségem. A kulcs a céltudatosság, ezért mondom, hogy a mentalitáson múlik minden.

– Kicentizték a szerződés aláírását, az átigazolási időszak lejárta előtt két órával került pont az üzlet végére. Mikor tudta meg, hogy a Granada érdeklődik ön iránt?
– Pénteken hívott a menedzserem, hogy egy spanyol klub ajánlatot tett értem. Innentől gyorsan történt minden, aznap délután a Ferencvárosnál is ez volt már a téma, vasárnap pedig már úton voltam Granada felé.

– Gyorsan történt minden, egyáltalán volt ideje elbúcsúzni a társaktól?
– Személyesen nem. Egytől egyig üzentek, gratuláltak az átigazoláshoz, de a búcsúzkodásra nem volt idő. Az is vicces, hogy a következő válogatott meccsemet az albán válogatott tagjaként márciusban éppen Spanyolországban játszhatom. Ahogy néztem a versenynaptárt, azt követően lesz egy-két szabadnapom, akkor elrepülök Magyarországra, hogy mindenkitől személyesen búcsúzzak el a Népligetben.

– Nem marasztalták a Fradinál?
– Tudták, mekkora lehetőség ez, óriási előrelépés a pályafutásomban. És anyagilag sem járt rosszul az eladásommal a klub. Talán ez sem mellékes.

– Hallani, három és fél millió eurót fizetett önért a spanyol együttes. Azért ez nem kevés pénz...
– Sokat fizettek értem, ebből is látszik, mennyire szerették volna, ha hozzájuk igazolok. Utólag tudtam meg, fél éve figyelnek, többször is jártak a mérkőzésünkön, nem zsákbamacskát vettek. Tudták, ki vagyok, mi jellemző rám, mit várhatnak tőlem. Persze az átigazoláshoz kellett az is, hogy fantasztikus fél évet tudhatok magam mögött, harminc tétmérkőzésen huszonegy gólt szereztem. Jól érzem magam a bőrömben, ezt alighanem a Granada megfigyelői is látták.

– Milyen volt az első spanyolországi edzése kedden?
– Jólesett. Mindenki nagyon kedves volt, a csapattársak örömmel fogadtak, fiatal, ambiciózus csapatba kerültem. Már most jól érzem itt magam. Megérkezésemet követően még vasárnap átestem a kötelező orvosi vizsgálaton, hétfőn aláírtuk a papírokat, kedden pedig már ott lehettem a pályán.

– Spanyolország volt az álma? Az ön stílusához talán ez a liga illik a leginkább, nemde?
– Gyerekkorom óta arról álmodom, hogy egyszer topbajnokságban futballozhatok. A La Liga és a Premier League a világ két legerősebb bajnoksága, büszke vagyok rá, hogy mostantól én is a spanyol futball részese lehetek. Emlékszem, tinédzser voltam még, amikor Cristiano Ronaldót és Lionel Messit bálványoztam, előbbi a mai napig a telefonom háttérképéről köszön vissza. Kicsit sajnálom, hogy most éppen egyikük sem Spanyolországban futballozik, de mondani sem kell, így is mennyi kitűnő játékos, ellenfél vár rám. Mostantól ismét rá kell tennem egy lapáttal, még keményebben kell edzenem.

– Milyen útravalót visz magával Magyarországról?
– Tizenkilenc hónapot töltöttem Budapesten, az első pillanattól kezdve otthon éreztem magam. A klubnál azonnal éreztették velem, mennyire fontos láncszem vagyok, a csapattársaim közül néhánnyal életre szóló barátságot kötöttem. A Fradi-szurkolókról külön is szót kell ejtenem, egyszerűen fantasztikusak. Most is itt cseng a fülemben, amikor a nevemet éneklik. Óriási köszönettel tartozom nekik. Úgy érzem, a búcsú nem végleges.

– Ezt hogy érti?
Egyszer visszatérek a Ferencvárosba. Sőt, ezt most meg is ígérem!