Huszti Szabolcs: Egyszer adtam fel az elveimet...

– Amerikából jött?
– Onnan, igen – felelte Huszti Szabolcs. – Jó néhány korábbi csapattársammal tartom a kapcsolatot, a Hannoverben megismert Steve Cherundolót a barátomnak is mondhatom. Pályafutása befejeztével ő is edzőnek állt, az előző évben még a Las Vegas Lights csapatát vezette, januárban viszont már a Major Soccer League-ben szereplő Los Angeles FC irányítását vette át. Már tavaly meg akartam látogatni, akkor nem jött össze, de idén februárban igen. Felvételt nyertem az A-licences képzésre, ahol tudok, tanulok, Los Angelesben összekötöttem a kellemest a hasznossal. Megnéztem, Steve hogy dolgozik, amit lehetett, megmutatott nekem, remek szakanyagokat kaptam tőle. Voltam meccseken, és jártam a nemrég elkészült, harmincmillió dollárból felépített edzőközpontban is...

– Nosztalgiázásra is jutott idő?
– Persze! Én nem vagyok fent semmilyen közösségi oldalon, de a Los Angeles FC feltett egy közös képet a hivatalos oldalára, amit rengetegen kommentáltak. A legtöbb visszajelzés Hannoverből érkezett, egytől egyig pozitív volt, a jelek szerint nem felejtettek el minket. Talán azért sem, mert a klub akkor élte fénykorát, amikor ott játszottunk, még az Európa-liga csoportkörébe is bejutottunk. A csapat sajnos egy ideje a Bundesliga 2.-ben szerénykedik, kívánom, hogy mihamarabb visszakerüljön az élvonalba.

– A hannoveri évek alatt gondolták volna Steve Cherundolóval, hogy egyszer edzőkként beszélgetnek majd?
– Dehogy! Ami engem illet, bennem akkor fogalmazódott meg, hogy edzőként szeretnék a futballban maradni, amikor a térdsérülésem miatt kénytelen voltam felhagyni a játékkal. Azóta azért teszek meg mindent, hogy folyamatosan képezzem magam. Még a negyvenet sem töltöttem be, de szerintem hatvanévesen is lesz mit tanulnom – már ha akkor is kispadon ülök...

– A legfrissebb tapasztalatairól mit mesélt odakint?
– Nem kellett mesélni, mert Steve-vel, továbbá két másik volt csapattársunkkal, Vinícius Bergantinnal és Altin Lalával szinte napi kapcsolatban vagyunk, így értesültek arról, hogy tavaly februártól októberig a Debrecen edzője voltam. Tudták azt, hogy a bajnokságot megnyerve jutottunk fel az NB I-be, és értelemszerűen azt is, hogy októberben felmondtam.

– Hogyan tekint vissza a Lokinál töltött nyolc hónapra?
– Javarészt pozitívan. Hálás vagyok a lehetőségért, amit kaptam – persze nem bántam volna, ha tovább tart ez az időszak. Egy biztos, mindjárt az edzői karrierem elején rengeteg tapasztalattal gazdagodtam. Azzal a céllal mentem oda, hogy olyan stílust alakítsunk ki, amely a nyugat-európai labdarúgás felé megy. Játszani akartuk a futballt. Ilyen voltam labdarúgóként, és ehhez ragaszkodom edzőként is. Magyarországon sajnos kevés klub vállalja fel a labdakihozatalra épülő szép focit – természetesen vannak kivételek, minden tiszteletem az övék! Amikor átvettem a csapatot, huszonnégy forduló elteltével az élen állt, és aztán aranyérmesként is zárta bajnokságot, ami arról tanúskodott, hogy az általam elképzelt játékkal is eredményes volt a DVSC.

– Az imént úgy fogalmazott, javarészt pozitívan gondol vissza a debreceni hónapokra. Mi volt a negatívum?
– A Kecskemét elleni Magyar Kupa-meccsen feladtam az elveimet. Akkor már nagy nyomás nehezedett ránk, mindenki elvárta, hogy továbbjussunk, mi pedig szem előtt tartva, hogy csak az eredmény számít, antifocit játszottunk. Ki is kaptunk. A rendes játékidő leteltekor még vezettünk, de a ráadás utolsó pillanataiban egyenlített az ellenfél, majd a hosszabbítás hajrájában a győztes gólt is megszerezte. Meglehet, ha kihúzzuk egy nullával, még mindig én vagyok a Loki edzője, utólag mégis azt mondom, nem akkora baj, hogy így alakult, mert számomra bebizonyosodott, a bunkerfutballal legfeljebb ideig-óráig lehet valaki sikeres. Félreértés ne essék, sajnáltam, hogy kiestünk, ugyanakkor ez csak megerősített abban, hogy ha elindulok egy úton, arról nem szabad letérni. Eszem ágában sincs magam Pep Guardiolához, Jürgen Klopphoz, vagy két korábbi edzőmhöz, Luciano Spallettihez és Niko Kovachoz mérni, de aki ismeri a munkásságukat, tudja, nincs az a pénz, amiért lemondanának az általuk képviselt filozófiáról. Élmény nézni azt a focit, amit csapataikkal játszatnak, nekünk is ezt az irányt kellene követnünk. A buszt bárki be tudja tolni a kapu elé, egy kontrából elért góllal még lehet is nyerni egy nullára, ám aligha ez a hosszú távú siker receptje.

– Utólag nem bánja, hogy a kecskeméti mérkőzés után felajánlotta a lemondását?
– Ha valaki így tesz, számolnia kell azzal, hogy elfogadják. Annyit megjegyeznék, hogy nem kértem, nem kaptam egy forintot sem a távozásom után. Feladtam az elveimet, a tanulópénzt megfizettem. Ma is állítom, az elképzelés jó volt. Ezt bizonyítja az is, hogy miután Kecskemétről visszaértünk Debrecenbe, tizenhárom játékos keresett meg azzal, hogy gondoljam át a döntésemet, mert nem szeretnék, hogy elmenjek. Ez jólesett, de már nem volt visszaút, másnap a vezetők közölték, hogy elfogadják a felmondásomat. Nem is volt ezzel semmi probléma.

– Szavaiból úgy veszem ki, a történtek nem szegték a kedvét.
– Egyáltalán nem! Valahol mindent el kell kezdeni... Én az NB II-ben kezdtem, de büszke vagyok a bajnoki címre, és szerintem amiatt sem kell szégyenkeznem, hogy amikor elköszöntem a Lokitól, a tizedik helyen állt. Ahogyan amiatt sem, hogy amíg tudtam, kitartottam az elképzeléseim mellett. A futballfilozófia szerintem szent! Amikor nézem a magyar csapatok nemzetközi meccseit, és a játékosok a saját térfelükön passzolgatnak, gyakran hallom, hogy a riporter már-már fohászkodik: „Jaj, csak ne hátul ne!” Ezt miért nem hallom a Manchester City vagy a Liverpool mérkőzésén? Sok vitám volt abból, hogy amikor valaki azzal jön, a magyar futballisták nem képesek nyomás alatt játszani, nem képesek kihozni a labdát, rávágom, hogy de, képesek! Főleg itthon. Nem a Bayern vagy a Real ellen kell kihozniuk a labdát, hanem NB I-es együttesek ellen! Ehhez a stílushoz persze szükségeltetik egyfajta képzettség, a kapusnak is jónak kell lennie lábbal, és igen, fontos az is, hogy az edzőben legyen elég bátorság. Annak mindenesetre örülök, hogy a honi edzőképzés ebbe az irányba megy, vezetője, Fórián Zsolt és Róth Antal előadásai is ezt erősítik. Jó látni ezt a törekvést.

– Amióta eljött Debrecenből, kapott ajánlatot?
– Miután azt nyilatkozta, hogy lát bennem fantáziát, a Kisvárda sportigazgatójával, Révész Attilával beszélgettem. Megtisztelő volt az érdeklődése, de megegyezésig nem jutottunk el. Kapkodnom nem kell. Októberben végzek az A-licences képzésen, a kapcsolataimat kihasználva addig is igyekszem minél több külföldi klubhoz eljutni, már meg is van a következő két úti cél: Frankfurt és Leverkusen. Bejelentkeztem a nemrég még a Monacónál dolgozó Niko Kovachoz is, jelezte, hogy szívesen lát, de mire kimentem volna, menesztették. Az edzők élete sajnos ilyen.

– A Loki három ponttal előzi meg a már kieső helyen álló Gyirmótot. Félti volt csapatát?
– Aggódom érte, de szerintem kiharcolja a bennmaradást, szurkolok neki. Tényleg hálás vagyok a klubnak a lehetőségért, jobb edzői stábot például kívánni sem tudtam volna. Ahhoz képest, hogy Toldi Gáborral – akinek ezúton is köszönöm a lojalitását – tulajdonképpen kívülállókként kerültünk oda, ritka jó csapat kovácsolódott össze. Mondtam is olykor: „Gyerekek, ez eddigi pályafutásom legjobb stábja...” Mindenki őszinte volt, a csapatérdeket szem előtt tartva jókat vitatkoztunk, ámbár az utolsó szó mindig az enyém volt. A jó viszony a mai napig megmaradt, már csak a köztünk lévő barátság miatt is szorítok a DVSC-nek. Utolsó csapatomnak, a Fehérvárnak szintúgy. Mintha csak tegnap, na, jó, tegnapelőtt léptem volna ki az öltözőből, holott lassan két éve volt... Tagadhatatlan, a Vidi nincs jó passzban, de van anyira erős a kerete, hogy előbb-utóbb kijöjjön a gödörből – remélem, inkább előbb sikerül, mint utóbb.

– „A szervezetem jelzett: itt az ideje befejezni” – árulta el 2020 júniusában, amikor bejelentette, hogy térdsérülése miatt kénytelen felhagyni a játékkal. Azóta javult a helyzet?
– Miután megműttettem újra, igen. Tudok rendesen járni, sportolni, a gyerekeimmel normálisan játszani, nekem ennyi elég. Bár aki Debrecenben látta, hogy a pontrúgások gyakorlásánál hogyan adtam be, még azt is gondolhatta, hogy sosem kopott el az balos...